Miközben milliárdok repülnek a történelmi eposzokra, leépül a magyar film jövője

Ha az utóbbi évek filmgyártását úgy vesszük, mint egy háromsávos autópályát, ahol száguldozhattak a nagyobb költségvetéssel készülő filmek, ahol százmilliók vagy milliárdok mentek el állami támogatásra, akkor az Inkubátor Program volt a kanyargó mellékút, amire nem kellett vármegyei matrica. A 2015-ben indított program lényege az volt, hogy elsőfilmesek prezentálhatták egy zsűrinek a filmterveiket, ezeket pedig egy átlagos játékfilmhez képest sokkal kevesebb pénzből elkészíthették.

Az Inkubátor gyártási folyamata a következő: a Nemzeti Filmintézet (NFI) mindig meghirdeti az esedékes pályázatot, a beérkezőkből a legjobbakat az alkotók az úgynevezett Inkubátor Pitch Fórumon prezentálják egy szakmai zsűrinek. A zsűri és a meghívott szakmai közönség ezekből kiválasztja szintén a legjobbakat, amik aztán egy külön, kisebb keretösszegű finanszírozásra pályázhatnak. Pál Ákos, az NFI vezérigazgatója a 2022-es Pitch Fórumon úgy fogalmazott, hogy az intézet kiemelt figyelmet fordít „a magyar film jövőjére, a pályakezdőkre.”

És ahogy egy autópályáról nehéz belőni, milyen egy ország, egy kisebb útról már jobban: az Inkubátor Programban készült filmek gyakran politikusabbak, kritikusabbak voltak, rejtett vagy kevésbé rejtett társadalmi üzenettel. Ezek a filmek voltak azok, amik eljutottak nagyobb nemzetközi fesztiválokra is, bár pár kivétellel nem tódultak rájuk a magyar nézők, fontos részei voltak a hazai mozgóképes felhozatalnak: a kevés állami pénzből finanszírozott szabad kéz képes volt meglepő dolgokra. Csak pár cím: FOMO, Zanox, Egy nap, Veszélyes lehet a fagyi, Kilakoltatás, Legjobb tudomásom szerint, Magasságok és mélységek.

Van oka annak, hogy az előző bekezdés javarészt múlt időben íródott:

2023 elejére ugyanis úgy tűnik, hogy az Inkubátor Programot elgáncsolják, méghozzá fű alatt, szinte senki által nem láthatóan.

A legutóbbi, hetedik Inkubátor öt győztes projektjéből három filmterv nem valósulhat meg, még a filmeseknek is ismeretlen okok miatt. A Nemzeti Filmintézet egy levélben azt tudatta ezekkel a rendezőkkel, hogy nem fogják támogatni a filmjeiket, ne is folytassák tovább a gyártási folyamatokat. Egy filmet ismeretlen okokból átminősítettek tévéfilmmé, csak egy darab van az öt nyertes pályázat közül, ami változatlanul mehet tovább.

Az öt érintett film témája változatos:

• Rudolf Olivér Anyám, a szörny című drámája egy megkeseredett, negyvenes éveiben járó nőről szól, aki egy szörnymaszkban találja meg önmagát. Többé nem hajlandó levenni, így kezd el lázadni a környezete és a világ ellen. Lázadása közben viszont a kamasz lánya teljesen egyedül marad. Elkaszálták.
• Hernádi Ambrus A gondozó című dokumentumfilmje egy ötvenes nőről szól, aki a devizahitele miatt Németországba jár dolgozni, ott ápol egy kilencven feletti nőt, miközben próbálja az otthon maradt családját is eltartani. Elkaszálták.
• Berényi Andor Könnyű Álom című filmjében egy férfi azért lesz stróman, hogy ki tudja fizetni idős édesanyja gyógyszereit. Elkaszálták.
• Dávid Attila Távolság című filmje egy budapesti házaspárról szól, akik vidékre költöznek, hogy megmentsék a házasságukat, de nem várt hatással van rájuk az új közösség. A filmet átminősítették tévéfilmmé.
• Nagy Borbála A világ eredete című filmje Európa három országában követi három nő sorsát, ahogy megbirkóznak az abortusz, a mesterséges megtermékenyítés és az örökbefogadás témáival. Ez az egyetlen film, ami jelen állás szerint mindenféle változtatás nélkül elkészülhet.

Hangulatfilm a Könnyű Álom című filmhez:

Kívülről szinte láthatatlanul kaszálták el

Az indok pedig a filmgyártási támogatásra kiírt pályázat 2.3-as pontja, ami szerint a pályázat előfeltétele, hogy az NFI filmszakmai és televíziós döntőbizottsága „mérlegelési jogkörben döntést hozzon a nyertes filmtervek filmgyártási pályázatának benyújtására vonatkozóan” a forgatókönyv, a prezentáció, és a „filmalkotások megvalósíthatóságát vizsgálva”. A pontban az is szerepel, hogy a döntőbizottságok megváltoztathatják azt, hogy hol mutatják be az elkészült filmet, tehát mozi helyett tévében vagy streamingen, illetve fordítva.

Ez a pont pont azonban nincsen ott a korábbi pályázatokban; összehasonlításképpen itt van a kettővel ezelőtti Inkubátorhoz kiírt.

A gyártási pályázat, amiben már szerepel a módosítás, február 6-án, éjszaka jelent meg. Az emailt, amiben tájékoztatják az érintetteket arról, hogy támogatják vagy sem a film gyártásra való jelentkezésüket, február 7-én küldték el. Ebben a levélben már az új gyártási pályázatra hivatkoznak.

A módosítás azt jelenti, hogy az Inkubátor Program projektjeit gyakorlatilag egy mozdulattal semmissé tudja tenni egy döntőbizottság, aminek eddig nem sok beleszólása volt ezekbe a döntésekbe. És mint legtöbbször, a döntéseket nem kell megindokolniuk.

A Telex tudomása szerint a filmintézet ráadásul több hónapot várt azzal, hogy ezt a döntést meghozzák a filmekkel kapcsolatban: a forgatókönyv harmadik változatát, ami alapján jóváhagyják a támogatást, a filmesek még 2022 októberében adták le, de válasz csak februárban érkezett rá.

Az érdekes az, hogy ebből kívülről szinte semmit nem lehet látni. Az NFI honlapjára rendszeresen felpakolják a döntéseket, amiket bizonyos filmterveknél hoztak, így tudjuk meg, hogy mennyi állami pénz megy el a Hadikra vagy a Most vagy soha!-című történelmi filmre, de így lehet megtudni azt is, ha egy magyar filmkészítő nem kap pénzt a következő projektjére. Az inkubátoros döntésekről a december 23-i döntések között lehet olvasni [PDF], ahol a filmtervek mellett az szerepel a táblázatban, hogy

a „Filmszakmai Döntőbizottság a forgatókönyv végleges változatát elfogadta, a fejlesztési folyamatot lezárta”.

Csakhogy ez a mondat szerepel azoknál a filmterveknél is, amik mehetnek tovább, és azoknál is, amik nem. Összehasonlításképpen a transzparenciára: az eggyel korábbi határozatokból meg lehet tudni, hogy A Nyugat kapujában című tatárjárásos történelmi film egymilliárd-kettőszázharminckettőmillió-hátszázhatezer-ötvenhat forint további támogatást kap. Szintén összehasonlításképpen: a fent említett filmek költségvetésére az Inkubátor Program hatszáz millió forintot különített el.

Március 5-én, hétfőn két elkaszált játékfilm producerei találkoztak Pesti Ákossal, a filmszakmai döntőbizottság egyik tagjával. Pestitől érdemi indoklást nem kaptak arra, hogy miért születtek meg ezek a döntések, az „eljárási rend megváltozására” hivatkozott. Amikor a producerek több részletre voltak kíváncsiak, Pesti elmondta, hogy „ő ezt nem köteles közölni”, a döntőbizottság döntésének okáról pedig azt mondta, hogy „nem kötelező megindokolni a döntéseit.”

„Egy dolog lebeg a szemem előtt: a filmemet szeretném mindenképp elkészíteni” – mondta a Telexnek Berényi Andor, a Könnyű Álom rendezője. Amikor a februári levelet megkapta a filmintézettől, Berényi nem értette, mi történik vele. „Volt, amikor összetörtem, volt, amikor harcolni akartam, válaszokat akartam szerezni” – mondta a rendező, aki másfél évig dolgozott a filmjén. Berényi úgy gondolja, hogy olyan filmet készített elő három éve, amire, akárcsak a többieké esetében, „mindennél jobban szükség van.”

„Több éve dolgozunk ezen a filmen, másfél éve az Inkubátor Program keretein belül, kilenc hónapja pedig annak tudatában, hogy nyertesekként biztosan le fogjuk forgatni. Ezért teljesen váratlanul ért, hogy még csak a gyártási pályázatra sem adhatjuk le az anyagot” – írta a Telexnek Rudolf Olivér, az Anyám, a szörny író-rendezője.

Korábban az Anyám, a szörny alkotói pályáztak az Európai Bizottság Kreatív Európa programjánál, amivel nyertek támogatást az előkészítéshez kapcsolatos költségekre, és ami lehetőséget nyújtana arra, hogy koprodukciót vonjanak be, de ehhez elengedhetetlen lenne a hazai forrás. „Próbálunk valami megoldást találni ebben az abszurd helyzetben, hogy elkészíthessük a filmünket, amire már egyszer támogatást nyertünk, csak nem kaptunk” – írta Rudolf, aki szerint ez nem túl jó üzenet azoknak, akik a következő alkalommal a program nyerteseiként lépnek majd a Pitch Fórum színpadára.

Ugyanis közben zajlik az Inkubátor következő menete is, a nyolcadik programban egyelőre tíz alkotó fejlesztheti a forgatókönyvét. Az, hogy aztán ezeknek a filmeknek mi lesz a sorsuk, hónapokon belül eldől.

Mit jelent ez az egész?

Mivel a döntést nem indokolják, a változtatást nem indokolják, nehéz másra gondolni, mint hogy az Inkubátort elkezdik leépíteni. Ezek az alkotások jellemzően ha nem is a rendszerrel, de az országgal vagy annak működésével kapcsolatban élesebb kritikát fogalmaztak meg, mint a szélesebb közönségnek készült filmek. Nem kizárólag, de jellemzően. A szóban forgó, elkaszált filmeknél is olyan témák jelentek meg, amik nem feltétlenül egy fekete-fehér országképet mutatnak – strómanság, vidékre költözés, dokumentumfilm arról, hogy valaki a megélhetésért időseket ápol Németországban.

Ezek nem azok a témák, amiket az állam istápolni szeretne, főleg ha megnézzük a filmfinanszírozás alakulását, ahol milliárdok mennek el huszárokra, tatárjárásra, Semmelweisre, Petőfi Sándorra és március 15-re. A filmgyártás pedig kulturális nagykövetség: jellemzően az Inkubátorban készült filmek voltak azok, amik eljutottak nemzetközi fesztiválokra is, ezzel pedig a rendszerrel szembeni kritikát egy külföldi közönség előtt is bemutatták.

Ennek nagy valószínűséggel vége. Az Inkubátor erodálása után még marad talán mozgástér arra, hogy bizonyos alkotók (Hajdu Szabolcs, Schwechtje Mihály) zéró pénzből tudjanak alkotni, de arra, hogy a fiatal filmrendezők bemutatkozzanak kisebb, de hasznos gyártási segítséggel, annak az ideje a jelek szerint lejárt.