Dénes sem ilyennek képzelte a rendet

„Hát mi lett ebből az országból?” – teszi fel a kérdést a húszas évei második felét taposó Dénes, A csend, amire vágytál főszereplője-elbeszélője. Az egykor tehetséges, országos bajnok futó mostanra jól menő kommunikációs szakértőként keresi a kenyérre az ekire valót, ügynökségi feladata Magyarország népszerűsítése. Bár ő maga is tisztában van azzal, hogy ezek az imázskampányok merőben hazugak, mégis megéri neki csinálni, sőt a jómódú, felső középosztálybeli fiatal a rendszer nyertesének mondhatja magát: egyik zsebét „a miniszterelnök szélsebesen meggazdagodott barátja, a másikat pedig a miniszterelnök lánya” tömi. A Gellérthegyen lakik, jól ismeri Budapest Michelin-csillagos éttermeit, minőségi viszkit és prémiumsöröket iszik, kiemelt kuncsaftként kezeli a város legjobb dílere, és simán megengedheti magának, hogy havonta egyszer elruccanjon egy hosszú hétvégére Európában bárhová.

Ha Dénes ezt olykor meg is teszi, A csend, amire vágytál semmit nem mond ezekről a pár napos utakról. Aradi Péter debütáló regényének helyszíne ugyanis Budapest, ideje pedig a 2010-es évek második fele. Majdnem húsz évvel vagyunk a WTC elleni terrortámadás és tíz évvel a gazdasági világválság után, már javában benne a migrációs válságban, de még a koronavírus-járvány, a karanténidőszak előtt.

„Ha kiléptél az utcára, mindenhol hányás plakátokat, politikai hirdetéseket láttál, ha bekapcsoltad a tévét, mindenhol ótvar politikai, más néven társadalmi célú hirdetések futottak, és állandóan visszataszító híradórészletek szakították meg a filmeket, sportközvetítéseket.”

Ismerős? És az, hogy „a Balaton partján meg folytatják a nádas irtását, miközben (…) a miniszterelnök haverja megint bevásárolt pár milliárdért a környéken”? Netán az is megvan, hogy „a kormány elkezdett az emberek ellen uszítani, először az ellenzékiek, aztán a migránsok, majd a hajléktalanok ellen, aztán válogatás nélkül mindenki ellen”?

A ki számolja már hányadik kétharmad Magyarországa tehát az a hely, amelyet Dénes egyre elviselhetetlenebb közegnek érez, és amellyel szemben egyre hevesebb indulatokat táplál. Dühében és kiábrándultságában aztán egyre nagyobb dózisban nyúl az alkoholhoz és a drogokhoz, majd ezzel párhuzamosan társaival előbb dohányboltok, később pedig bankok (idővel fegyveres) kirablásába fog.

„Azt akartam, hogy minden lángoljon”

E sajátos lázadástörténet 82 fejezetben pereg le a szemünk előtt. A csend, amire vágytál narrációs és emlékezéstechnikája a filmszerű vágásokon, az egymást gyorsan váltó snitteken alapul – ráadásul ezek a rövid és nagyjából azonos hosszúságú fejezetek sokszor nem is időrendben követik egymást. Mintha minden egyszerre történne, elmosódnak az ok-okozati összefüggések, sőt egy idő után az olvasó könnyen azon kapja magát: olyannyira elsodorta a szöveg, hogy már nem is törekszik arra, hogy sorrendet állítson fel az események között, vagy hogy kibogozza azokat. Igaz, a kieső emlékek miatt talán eleve nem is lehetséges maradéktalanul felfejteni a szálakat, például Dénes és barátnője sem tudja, hogy hol és miként ismerkedtek meg. Így aztán egymásba csúsznak a bulik meg a gazdagon részletezett drogélmények, velük együtt pedig a testi-lelki sérülések és traumák, egyik rablás követi a másikat, és idővel nemcsak a rendőrség, hanem a szervezett alvilág is Dénesék nyomába ered.

Mi meg hol a fejünket csóváljuk, hol egyre jobban aggódva figyeljük, hogy hová tart ez az örvény, és milyen végkifejletbe torkollik a mindinkább szétcsúszó fiatalok története.

Ezeket a mind mélyebb, egyre ön- és közveszélyesebb alászállásokat mintegy kizökkentik a gyerek- és ifjúkori emlékek, amelyek egyszerre hozzák közelebb Dénes múltját és láttatják például hősünk szüleihez fűződő ellentmondásos viszonyát. De ugyanilyen stabil pontok az edzéseket, futóversenyeket, városi futásokat, vagyis a kilik és részidők rendezett, kiszámítható világát tűpontosan leíró szövegrészek is, amelyeknél – paradox módon – lelassul a regény hömpölygése.

Persze A csend, amire vágytál legütősebb, legjobban idézhető és – ne legyenek kétségeink – legmegosztóbb szöveghelyei elsősorban azok, amelyekben Dénes vagy valamelyik társa a fennálló politikai berendezkedést kritizálja. „Na, figyeljetek, szedjük össze, mit tudunk a kormány által felvázolt übermagyarról – fordul az egyik jelenetben Gabi egy belvárosi kocsma közönségéhez. – Azt például tudjuk, hogy szakmunkás, keményen dolgozó kisember, hogy disznóvágásra jár, tudjuk, hogy szereti a pálinkát, nincs kimondva, de mindig ott az összekacsintás, hogy elég durván alkoholista. Szereti, szeretnie kell a focit, utálja a kommunistákat, de ha valakit be kell mószerolnia, akkor elsőként ugrik. Szereti a giccset, szeret menetelni, szereti hangoztatni, mekkora magyar, és hogy mennyire keresztény, de templomban gyerekkora óta nem látták. És mit nem szeret? A cigányokat, az arabokat, városiakat, a fiatalokat, az egyedülállókat, a sikereseket, a nyelvet beszélő embereket, de legfőképpen a buzikat utálja. Azok tehetnek mindenről.” Alighanem ezekre a mondatokra is gondol Szolláth Dávid irodalomtörténész, amikor a kötet fülszövegében úgy fogalmaz: „Jelet adott magáról a NER dühöngő ifjúsága.”

„Ha káromkodunk, kurvára káromkodjunk rendesen”

A nemzedéki regényeknek gyakorta műfaji sajátosságuk, hogy sűrűn átszövik őket a popkulturális utalások. A nyilvánvaló Bret Easton Ellis-áthallások mellett itt kiemelhető – már csak az azonos helyszínválasztás miatt is – Hazai Attila hatása; figyelemre méltó, bár talán csak véletlen egybeesés, hogy míg a Budapesti skizóban Krisztinának, Aradi regényében Krisztinek hívják a főszereplő barátnőjét. De a szöveg egy rakás film- és olvasmányélményt, meghatározó zenét is megnevez, vagy éppen kikacsint rájuk – a listaállítási mánia például Nick Hornby kultkönyvéből, a Pop, csajok, satöbbiből lehet ismerős –, így átfogó katalógusa és egyben hű lenyomata egy nemzedék kulturális referenciáinak.

Összességében egy merész, szókimondó szöveget kap az olvasó, amely mentes az irodalmi szépelgéstől és kliséktől. Az élőbeszédszerű prózanyelvnek köszönhetően A csend, amire vágytál gyorsan beránt, és aztán nem is ereszt, maradéktalanul elérve a célt, amiről a szerző a novemberi könyvbemutatón is beszélt: olyan könyvvel szeretett volna előrukkolni, aminek az olvasó egy ültő helyében a végére érhet. Aradi Péter debütáló regénye ugyanakkor arra is alkalmas, hogy újra meg újra feltegyük a kérdést: mégis mi lett ebből az országból?

Aradi Péter: A csend, amire vágytál
Kalligram, 2022, 3990 Ft