Bob Dylan beismerte, hogy géppel dedikálta a könyveit

2022. november 28. – 06:29

Másolás

Vágólapra másolva

Bob Dylan bevallotta, hogy szédülése és a járvány miatt autopen segítségével szignózta a könyveit, miután a rajongók összehasonlították az állítólag kézzel készült aláírásokat, és felfedezték, hogy azonosak – írja a The Guardian. A zenész új könyvének egy részét úgy hirdették, mintha azokat saját kézzel szignózta volna, a rajongók azonban elkezdtek gyanakodni a csalásra.

A 81 éves Dylan végül nyilvánosan kért bocsánatot a dologért, arra hivatkozott, hogy vertigótól, vagyis szédüléstől szenved. Azt mondta, hogy bármi, amit korábban kézzel aláírtként hirdetett, az is volt, 2019-ben azonban szédülni kezdett, ami a járvány alatt sem múlt el. „Ötfős csapatra volt szükség, akik szorosan együtt dolgoznak velem, hogy segítsenek az aláírási munkáknak a megvalósításában, nem tudtunk biztonságos és működőképes módot találni arra, hogy a vírushelyzetben befejezzem, amit kellett” – írta a zenész. „Tehát a járvány idején nem tudtam aláírni, és a szédülés sem segített. A szerződéses határidők közeledtével felvetődött bennem az automata toll használatának ötlete, azt az információt kaptam, hogy az irodalom világában ilyet gyakran csinálnak. A gép használata tévedés volt, azonnal ki akarom javítani a hibámat. A Simon & Schusterrel és partnereimmel együtt dolgozom ennek érdekében.”

A könyv, a The Philosophy of Modern Song a legendás énekes-dalszerző kommentárját tartalmazza más előadók dalaihoz, és november elején jelent meg, 900 „kézzel aláírt” kiadásból, darabonként 599 dollárért, vagyis több mint 236 ezer forintért árulták. Minden példányt hitelesítő levél kíséretében küldött a könyvesboltoknak a Simon & Schuster kiadó.

A Simon & Schuster elnézést kért, és visszatérítést ajánlott fel minden olyan vásárlónak, aki nem volt elégedett.

Az aláírások hitelességét most már Dylan festményeiről készült posztereken is kétségbe vonják, pláne úgy, hogy a szignózott példányok némelyike már több mint 5,5 millió forintot is ér. A Castle Fine Art, az egyesült királyságbeli művészeti kereskedő, amely Dylan festményeinek nyomatait árulja, azt mondta, hogy „nem tudtak az autopen használatáról”, és azt találták, hogy csak két sor nyomat – mindkettő idén jelent meg – volt autopennel szignózva. A korábbiak valóban kézzel aláírt példányok.

Az autopen használata egyébként gyakori politikai körökben. 2011-ben Barack Obama volt az első amerikai elnök például, aki automatikus aláírással fogadott el egy törvényt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!