„Az én életemnek már mindegy, én amíg tudok, addig dolgozom” – kezdi a beszélgetést Ujlaki Dénes Veiszer Alinda legújabb műsorában. A Jászai Mari-díjas színész, aki alapítása óta a Katona József Színház társulatának tagja, beszélt arról, hogy a színháznak miért kell politizálni, de arról is, hogy miért hiányzik ma a „biztonság”. Többször előkerül tragikus gyerekkora, aminek meghatározó része volt, mikor 14 évesen két év börtönre ítélték.
„Nyárra példádul nem is vállaltam semmit, elegem van, pihenni akarok, horgászni akarok” – meséli a színész az egyórás műsor elején (amit jelképes összegért itt lehet megnézni). Sokat beszél arról, hogy azt érzi megöregedett, pedig a munkájukra továbbra is igényt tartana a szakma: „alig van már öreg színész, de munka az folyton van, mert öreg szerepek, azok vannak”.
A koronavírus időszakban, ahogy fogalmaz, „két évig gyakorlatilag nem csináltunk semmit.” Akkor azt érezte, hogy elvonási tünetei vannak, de utána, amikor elvállalt két szerepet is egyszerre, a próbaidőszak utolsó hetei már nagyon kifárasztották.
A régi időkből a bizonyosságot és a biztonságot hiányolja. Szerinte a színházban sosem volt demokrácia, és az nem is oda való. Érzi az egyenlőség hiányát, ami bánásmódban, anyagiakban és támogatásban nyilvánul meg számára leginkább. Ő is próbált vállalkozóként működni, de neki ez sosem ment, nem volt türelme könyvelőkkel veszekedni, elege lett az egészből.
„Lemaradtam egy csomó dologról, lemaradtam az iskoláról – négy év helyett, három alatt kellett leérettségiznem –, jelentkeztem a főiskolára, nem vettek fel természetesen”
– meséli tragikus gyerekkoráról, amiből két évet börtönben töltött. Az 1956-os forradalom idején a lakásuk fölötti Országos Légvédelmi Parancsnokságon, amit szétvertek az oroszok, talált egy fegyvert, és hazavitte. Később valaki elkérte tőle azt a fegyvert, odaadta neki, viszont az illető lebukott, és hogy kevesebbet kapjon a fiatal Ujlakit is feljelentette – így 14 évesen ugyanannyit kapott, mint akinél megtalálták a fegyvert.
A börtönben töltött évek miatt azt érzi, hogy gyermekként lemaradt fejlődése egyik fontos korszakáról. „Én a Gyorskocsi utcában kezdtem, oda iratkoztam be” – meséli mosolyogva a középiskoláról. Kilenc hónapot töltött egyedül egy zárkában, amiben a legőrjítőbbnek a csendet tartotta. Szerencsésnek érzi, hogy fel sem fogta, mi történt vele, mert aki ebben a perben volt érintett, azok Ujlaki szerint mindannyian megbolondultak vagy beléptek a pártba.
A börtönben „apostolnak” szólították azért, mert klerikális családban nőtt fel és esténként mindig imádkozott. Nevelőtisztje is így szólította, aki mikor megkérdezte mit gondol, annyit válaszolt:
„Én egy olyan családban nőttem fel, ahol nem sok jót hallottam erről a világról, erről a rendszerről, én bejöttem ezzel az információval és ez itt egy kicsit a meggyőződésemmé változott.”
Elmesélte élete egyik legszebb karácsonyát is, amiről valójában azt sem tudta, hogy karácsony-e.
A börtönben egy ezredeshez vitték fel kihallgatásra, aki kávéval kínálta, amit elutasított, de két kockacukrot elfogadott. Ezeket a saját könnyeitől rojtosra ázott zsebkendőjébe rakta és levitte a zárkába – miközben attól félt, hogy lebukik, mert kapott valamit. A nappalt és azt estét nem tudta megkülönböztetni, mert a villany folyton égett, a poloskák kopogva potyogtak lefelé az ágyára. Egyszer úgy volt vele, hogy „na most van karácsony”, ekkor elővette a két kockacukrot, elmondott egy Miatyánkot és megette.
„Erre a karácsonyra emlékszem, a többiből mind csak annyit, hogy Mennyből az angyal…”
A politikára áttérve a színész elmondta, hogy bár sokan jobboldalinak tartják, ő saját magát „nemzeti liberálisnak” gondolja, de igazából mindig csak arra vágyott, hogy az előző rendszer megszűnjön. Kisnemesi, erősen vallásos családból származik, mindkét nagyapja országgyűlési képviselő volt. Ennek kapcsán beszélt a színész arról, hogy az ország mindig része volt valamilyen típusú „kiegyezésnek”.
Volt, mikor Deák Ferenc egyezett ki – az szerinte jól sikerült, volt még Kádár egyezett ki, ami viszont már kevésbé sikerült jól. Szerinte ilyen kiegyezés a mai Magyarországon is létezik: „Most mi kiegyeztünk az Európai Unióval, a NATO-val, elköteleztük oda magunkat, nem?” – mondja.
„Most képzeld el ezt a helyzetet, én ott vagyok, Katona József Színházban szerinted jobboldali gondolkodású ember, ami ma szitokszó, sajnos”. A színész szerint egy színháznak igenis kötelessége politizálni, ez Moliére óta így van.
„Ha nem politizál a színház, akkor nincs értelme”
Szerinte egy értelmes, illetve értelmiségi embernek mindig és mindenkor kritikus állapotban kell lennie, az állandó regnáló hatalommal szemben. Fel kell hívni a figyelmet az esetleges hibákra – fejti ki véleményét. Kár megsértődni és nem adni pénzt, majd azt mondani, hogy „csinálj színházat úgy, ahogy akarsz”, míg a másikba meg tolom talicskával.
Visszatérve arra, hogy nemzeti liberálisnak vallja magát, miközben egy nemzetinek és katolikusnak magát kikiáltó rendszer ellehetetleníti azt a közösséget, ahol a hovatartozását megtalálta, Ujlaki annyit válaszolt, hogy „én egyik rendtől sem kaptam semmit.” Amit elismerést kapott, azt mind a kollégáitól kapta, szerinte pedig az Érdemes Művésznél magasabb díjat mindig a regnáló kormányok ítélték oda. A lényeg szerinte az, hogy milyen színházat tudnak létrehozni, a legfontosabb, hogy a végeredmény egy jó színház legyen.
„Én drukkolok mindenkinek aki színházat csinál, legyen jobb, csinálja, de jobb legyen! Ennyi!”
