Meghalt Kálmán C. György irodalomtörténész

Legfontosabb

2021. október 17. – 12:18

frissítve

Meghalt Kálmán C. György irodalomtörténész
Kálmán C. György – Forrás: Irodalomtudományi Intézet

Másolás

Vágólapra másolva

Vasárnap hajnalban, 67 éves korában meghalt Kálmán C. György irodalomtörténész, kritikus, publicista, egyetemi tanár – írta a Hvg.hu.

Kálmán egy napja még a kórházból posztolt egy fotót a Facebook-oldalán, de a kommentekben érkező jókívánságok között a féltestvére, Galicza János közölte a halálhírt. „Gyuri testvérünk ma hajnalban meghalt..” – írta. Azóta a bejegyzés alatt a jókívánságok helyett a részvétnyilvánítások érkeznek nagy számban, és Kálmán kollégái a Facebook-falán és saját bejegyzésekben is részvétüket fejezik ki.

Testvére, a nála három évvel fiatalabb Kálmán László egy hete halt meg.

Kálmán C. György Budapesten született 1954. április 22-én. 1972–1974 között az ELTE BTK magyar–angol szakos hallgatója volt, de utóbbit nem fejezte be, 1974–1977 között magyar–esztétika szakot végzett. Diplomázás után előbb nyelvtanárként, majd szakközépiskolai irodalomtanárként dolgozott, utána az akkor még a Magyar Tudományos Akadémiához tartozó Irodalomtudományi Intézetben lett könyvtáros. 1983-tól 1986-ig az intézet modern irodalmi osztályának munkatársa lett, utána 1991-ig az irodalomelméleti osztály tudományos munkatársa, majd főmunkatársa volt. Kutatási területe a mai magyar irodalom intézményes-szociológiai meghátorozottságai voltak.

1990-től az intézet irodalomelméleti folyóirata, a Literatura szerkesztője és szerkesztőbizottsági tagja lett. Ugyanabban az évben kezdett tanítani a mai Pécsi Tudományegyetemen. 1993-tól a Café Babel szerkesztőbizottsági tagja lett, 2003-tól a Budapesti Könyvszemle szerkesztője volt. 2000 és 2004 között vezette az egyetem tanszékét. Az MTA Irodalomtudományi Bizottságának titkára volt. Munkásságát számos díjjal és ösztöndíjjal ismerték el, megkapta többek között a Móricz Zsigmond-ösztöndíjat, a Széchenyi professzori ösztöndíjat és a Szépírók Társaságának díját is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!