Nagyjából negyedórája beszélt Vajdai Vilmos színésszel, rendezővel, a magyar független színházi világ egyik legkarakteresebb alakjával Veiszer Alinda – a teljes, körülbelül egyórás interjú ezen a linken nézhető meg jelképes támogatásért cserében – és az addigi, főként személyes, Vajdai nehéz gyerekkoráról, szüleiről, elmaradt kamaszkoráról szóló interjú hirtelen fókuszt vált.
A színházi zaklatások és visszaélések, a KERO- és a Gothár-ügy kerül szóba, az, hogy ezekkel az emberekkel dolgozna-e ő együtt, adna-e nekik egy második esélyt, amikor egy váratlan fordulattal kiderül, hogy a Katonából 2019 őszén zaklatási botrány miatt kirúgott Gothár Péter ősszel a Vajdai alapította, lassan harminc éve működő TÁP Színházban fog rendezni.
„Te ebben hiszel, hogy adni egy tök új lehetőséget azoknak, akik...” – kezdi a kérdését Veiszer Alinda, és innen az alábbi párbeszéd következik:
– Ha valaki rámond valakire valamit, vegyük úgy, hogy nem tudjuk, hogy mi van. De attól már az az ember el van ítélve. (...) Mondjuk eléggé elhisszük, eléggé valószínű, hogy tényleg úgy történt, és akkor most már ő az egész életére tűnjön el?
– Nem, ez nem tudom. Ez egy nagyon nagy kérdés.
– Nagy kérdés...
– Gothárnak is adnál ilyet, hívnád, hogy gyere, kezdd újra?
– Ő rendezni fog ősszel a TÁP Színházban, igen.
– Szóval megadtad a nulláról kezdés lehetőségét.
– Persze. Itt nincs pénz, alakítsa, kezdje elölről. Miért ne? Színházat csináljon... Nem lehet végtelenül büntetni. Ráadásul Gothár volt az, aki az egyik legprogresszívebb a maga korosztályában, aki mai nyelven tud megszólalni, mai dolgokat tud mondani...
– Nem tartasz a visszhangtól?
– De, de, dehogynem. De azt gondolom, azzal, hogy nulláról indulhat, szinte semmi pénzből, miért ne kezdje el, miért ne mutassa meg, hogy tud. Szerintem ez a legtisztességesebb dolog.
Az interjú ezután azzal folytatódik, hogy Vajdai ott lesz-e folyamatosan, és figyeli-e, hogy ne történjen visszaélés, mire ezt válaszolja:
Nem lesz visszaélés. Ezek az emberek iszonyatosan meg vannak alázva, szörnyű állapotba kerültek attól, hogy egy ország... Ráadásul a Gothár, az még egy politikai dolog... tehát ő öt-tízszer annyit kapott… Ez nem olyan, hogy van egy igazság, hanem ezen dolgozni kell.
A beszélgetésben a megbocsát és a harag kérdése már korábban, Vajdai gyerekkora és a szülői házból magával vitt traumák kapcsán is előjön.
Gyerekkoromat hadd ne meséljem el, a szüleimet. De elmesélem, mert amúgy is korosztályszerű a dolog. (...) Nem lehettem egy csendes, rendes kisgyerek, nem vertek, de azzal fenyegettek, hogy intézetbe küldenek (...) Emlékszem, hogy már a telefont emelik, és én zokogva könyörgök, hogy ne, ne küldjenek intézetbe. Ez a szeretetmegvonás borzalmas volt. Ezért haragszom rájuk, de persze meg is bocsátottam.
Szerinte az egész országra jellemző, hogy azért van ilyen mentális állapotban,
mert az ő generációjában „mindenki ezzel lett megfenyegetve, a szeretethiány, a szeretetmegvonás miatt ilyen ez az ország”, míg a mostani generációban a gyerekeket érő traumák alapja „az apátlanság a válások miatt.”
Szó esik arról is, miért vannak kifestve a körmei, és ennek apropóján a genderforradalomról is, meg arról is, hogy ő szokott szoknyában is járni. „Csak visszafoglalom a nőktől. Miért ne? Miért női privilégium ez?”, míg a szoknyáról azt mondja, hogy „igazából az egy férfi viselet, pont nekünk, akiknek van egy kis többlet a lábunk között, milyen igazságtalan, hogy ott van beszorítva.” Ez az ő saját genderforradalma, ami kapcsán azt is megjegyzi, hogy szerinte a genderforradalom „kissé túlzásba esik”, erre példaként említi, hogy „volt, amikor kikérte egy lány, hogy előreengedem”. Azzal persze egyetért, hogy a nők kapjanak egyenlő fizetést, legyen egyenlő a véleményük normálisan, és szerinte a középosztályokban ez kezd is működni, de „az alsóbb osztályokban ez még nagyon súlyos, ott jogos a harc”.