Hollywood évente tízmilliárd dollárt bukik azzal, hogy alulértékelik a fekete filmeseket

2021. március 11. – 17:09

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nemrég megjelent új tanulmány szerint a fekete filmesek és alkotók továbbra is alulreprezentáltak Hollywoodban, még annak ellenére is, hogy az egyenlőtlenségek csökkentésével évente akár tízmilliárd dollárral (nagyjából 3000 milliárd forinttal) többet is profitálhatna a filmipar – írja a Deadline.

A McKinsey & Company tanácsadó cég által készített tanulmány több mint 2000 film adatait dolgozta fel, és több tucatnyi filmes szakemberrel, írókkal, rendezőkkel, producerekkel, ügynökökkel, színészekkel és stúdióvezetőkkel készítettek interjúkat. A kutatásban együttműködtek a BlackLight Collective szervezettel, a filmes ágazat egy fekete filmes vezetőket és alkotókat tömörítő csoportjával.

Megállapították, hogy a média és szórakoztatóipar évente legalább 150 milliárd dolláros (46 000 milliárd forintos) bevételt könyvelhet el, de Hollywood további 10 milliárd dolláros éves bevételre, majdnem 7 százalékkal többre is szert tehetne, ha megfelelően kezelnék az egyenlőtlenségeket. Adataik szerint a fekete filmesek projektjeit folyamatosan alulfinanszírozták és alulértékelték, még annak ellenére is, hogy a befektetéseket túlszárnyalta a megtérülésük.

A McKinsey-tanulmány megerősíti a tavaly októberben megjelent, a kisebbségek hiányos reprezentáltságát vizsgáló jelentés (Beyond Checking A Box: A Lack of Authentically Inclusive Representation Has Costs at the Box Office) megállapításait. Eszerint továbbra is kevés fekete filmes szakember kap lehetőséget a kamera előtt és mögött, különösen kevés a fekete producer, rendező és forgatókönyvíró.

Anthony Mackie és Samuel L. Jackson 2020. március 2-án, Memphisben – Fotó: GREG CAMPBELL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
Anthony Mackie és Samuel L. Jackson 2020. március 2-án, Memphisben – Fotó: GREG CAMPBELL / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Ha azonban a produkció legalább egy vezető tagja fekete, annak kimutatható hatása van ezekre a szerepekre. Ettől eltekintve azonban a fekete alkotók, filmesek reprezentációja a kamera mögött 15 éve nem változott: a hollywoodi filmek íróinak, rendezőinek, producereinek kevesebb mint 6 százaléka fekete

– írja a tanulmány, amely szerint a fekete színészek a pályájuk elején sokkal kevesebb esélyt kapnak arra, hogy főszerepet játszhassanak, mint a fehérek. A pályán eltöltött első tíz évben a fekete színészek átlagosan hat vezető szerepet kapnak, míg fehér kollégáik tízet.

A döntéshozó pozíciókban szintén alulreprezentáltak az afroamerikaiak, a televíziós vezetők 87 százaléka, a filmes vezetők 92 százaléka fehér. Emellett az ágazat három vezető ügynökségének ügynökei és döntéshozói is 90 százalékban fehérek.

A McKinsey négy lépésben határozta meg a szükséges változtatásokat, amelyeket a streamingcégek, stúdiók, ügynökségek és más iparági szereplők megtehetnek az egyenlőtlenség mérséklése érdekében:

  • Elsőként a vállalatoknál biztosítani kell – különösen a kamera mögötti alkotók és a vezetők körében – a sokszínű képviseletet.
  • Második lépésként növelni kell az átláthatóságot és elszámoltathatóságot.
  • Harmadik lépésben az ágazat vállalatainak meg kell keresnie és pénzügyileg támogatnia kell a feketék történeteinek széles skáláját.
  • Végül ezeknek az intézményeknek együtt kell működnie és létre kell hoznia egy független érdekvédelmi szervezetet, amely összehangolja a cselekvést az egész rendszerben.

(MTI)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!