Magyar történelmi film kell? Tessék, de ebben nem lesz köszönet

2021. március 03. – 05:02

frissítve

Magyar történelmi film kell? Tessék, de ebben nem lesz köszönet
Szabó Ferenc, aki a Természetes fény című film főszereplőjét, Semetkát alakítja – Kép: Dobos Tamás/Campfilm

Másolás

Vágólapra másolva

A Természetes fény című magyar háborús film léte kicsit olyan, mintha fricska lenne azoknak, akik folyamatosan több, még több és még annál is több történelmi sztorit követelnek a magyar filmgyártástól. Igen, a magyar történelemről akarsz filmet nézni? Tessék, akkor itt van másfél óra, amiben mocsokban, szarban, esőben, nyomorultságban tapicskolnak a magyar katonák, és vegzálják a második világháború alatt a partizánokat potenciálisan bújtató szovjet parasztokat. Tessék, itt van a magyar történelmünk.

A Természetes fény viszont nem fricska, hanem egy halálosan komoly alkotás, amiben nincs helye humornak, szellemességnek, de még színnek vagy napfénynek sem. A címbeli természetes fény alaphangon a félhomály, de inkább a téli nedves szürkeség, amikor minden nyirkos, semmi sem szárad meg, és a nap csak valami furcsa emlék, amit már senki sem tud felidézni. Főleg nem azok a magyar katonák, akik a Szovjetunió területén masíroznak, és az a feladatuk, hogy apró csapatokban felügyeljék a helyi lakosságot. Mondanám, hogy békefenntartók, de a Természetes fényben nem a békét tartják fenn, hanem a folyamatos, csendőrtempós terrort. A film elején rögtön fel is mérhetjük, hogy fejben hol tartanak, amikor megállítanak egy vadászpárost, kivágják az elejtett vadból a legfinomabb húst, és viszik is tovább, a helyiek meg ott állnak egy félig felkoncolt állattal.

Závada Pál azonos című nagyregényének egy részletét dolgozza fel Nagy Dénes (a Seb című dokumentumfilm, a Lágy eső rövidfilm) filmje, a főszereplője pedig elsőre talán nem is egyértelmű, hogy kicsoda. Ahogy a cselekmény halad előre, úgy emelkedik ki a karakteres, karakán brigádból Semetka (Szabó Ferenc) figurája, aki csendes, faarcú megfigyelője annak, ami körülötte történik. Ahogy szisztematikusan egyre súlyosabb és súlyosabb dolgok történnek, Semetka csak rezzenéstelenül nyugtázza őket. Hogy a nyomasztó második világháborús filmek rajongóinak is egyértelmű legyen: Semetka csak jön, és lát, főleg, mivel van nála egy fényképezőgép is.

Amit lát, az pedig tényleg egyre keményebb, a magyar hadsereg ugyanis láthatólag nagyon könnyen beletanult abba a szerepbe, hogy terrorizálni kell a parasztokat. Először csak azt látjuk, ahogyan felsorakoztatják őket, és néha magyarul, néha egy tolmács segítségével ordibálnak velük. Aztán felbukkan egy helyi lány, akivel minden jel szerint a helyi tisztek lefeküdtek. Egy tolvajt nyilvánosan megaláznak. Partizánok sehol. Egészen addig a pillanatig, amíg az erdőben egy járőrözés közben rajta nem ütnek a magyarokon. Semetka hasra vágódik, de a fegyverét talán még akkor sem süti el.

Jelenet a Természetes fény című filmből – Kép: Dobos Tamás/Campfilm

A részben Lettországban forgatott Természetes fény hatalmas erőssége, hogy sikerült olyan zord tájakat, és olyan, hozzájuk hasonlító zord arcokat találni, amikkel ritkán lehet találkozni magyar filmben. Itt nincsen forrófejű vitézt alakító Nagy Zsolt vagy mellét verő Nagy Ervin. Minden egyes szereplő arca olyan, mintha addig dobálták volna egy lapátnyi murvával őket, amíg generációkra visszamenően bekeményedtek tőle. Ezeket az arcokat még nem láttuk, nem hallottunk róluk, én nem is nagyon tudom, hogy ők kicsodák, csak hanglejtésekből próbáltam összerakni, hogy határon túli amatőr és nem amatőr színészek lehetnek – az IMDb itt nem tud segíteni. A soha nem látott arcok miatt azt az illúziót kelti a Természetes fény, hogy ilyet még tényleg soha nem láthattunk.

Ami viszont nem teljesen igaz, Nagy Dénes filmje annak ellenére, hogy magyarokról szól, és a magyar katonák kevésbé dicsőséges tetteit dolgozza fel, valójában egy egyetemes dráma, hogy a háború rossz, a háború kiirtja az emberséget az emberből, a háborútól még a nap is elfelejt felkelni. Részletgazdag, magas minőségben elkészített, de minden elemében ismert történet arról, hogy titán küzdelem semlegesnek maradni a nagyobb embertelenségek közepette.

Elkerülhetetlen, hogy itt felemlegessem a Saul fiát – a főszereplőt követő kameramozgások miatt képtelenség is lenne nem megemlíteni –, de Nemes László filmje egy kőkemény történethez megtalálta a kőkemény formát, a négyzet formátumban, iszonyatosan szűk képekben, pokoli hangzavarban játszódó cselekmény ettől kapott egy sokkal erősebb üzenetet. A Természetes fényben ez a forma lenne a naturalizmus, a sár, a koszos ruhák, az elfagyott lábak, a hulla fülén mászó bogarak, a mocsokban kiömlött hófehér tej. De egy kilátástalan mocsok után tíz másik már egyszerűen nem olyan erejű, Nagy Dénes pedig folyamatosan bombáz ezekkel az esztétikusan lehangoló képekkel, karakteres alakításokkal, már amennyire egy lassan, megfontoltan haladó film bombázni tud bármivel.

Ez a fajta egyhangú, lesújtó nyomasztás az, ami a Természetes fény ellen dolgozik. Furcsa módon valahogy pont ugyanazt váltja ki a nézőből, mint amit a történtek a főszereplőjéből: csendben tűrni kell, nem akadékoskodni, nem nyújtogatni a nyakunkat. Egyszer úgyis vége lesz, és majd kisüt a nap.

A Természetes fény bemutatója a 2021-es Berlinale versenyprogramjában volt, a magyar premier a járványhelyzettől függően, a tervek szerint idén tavasszal lesz.