Nem férfi, hanem nő írta a világirodalom egyik legrégebbi szövegét egy kutatás szerint

2020. október 23. – 14:53

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Az úgynevezett Gula-himnuszt időszámításunk előtt 1300 körül írhatták, ez az ősi Mezopotámia egyik legfontosabb fennmaradt szövege. Eddig úgy gondolták, a himnuszt egy férfi írta, egy új német kutatás szerint azonban valójában nő lehetett a szerző, írja az MTI.

A müncheni Lajos-Miksa Egyetem (LMU) kutatói szerint hajdan tévesen adták meg férfiként a szerzőt. Azt sem tartják kizártnak, hogy más ősi szövegeknél is előfordulhat, hogy tévesen tulajdonították azokat férfi szerzőkhöz. A Gula-himnusz eredetije nem maradt fent, csak a szöveg másolataiból ismerik a kutatók. Ezekben a kéziratokban a mű szerzője, Bullussza-rabi neve előtt hímnemre utaló jel látható, ezért gondolták eddig férfinak.

A Telex legfrissebb híreiért ide kattintson

A kutatók szerint azonban tévesen azonosították férfiként Bulussza-rabit. A tudósok kilenc ősi okiratban bukkantak a Bulussza-rabi névre, ami minden esetben nőnemű személyt jelölt. Enrique Jiménez, az egyetem asszírológiai és hettitológiai intézetének professzora szerint ez alapján nyilvánvaló, hogy nők viselték akkoriban ezt a nevet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!