Ideje megszüntetni a hetedik cikkes eljárást, jelentette ki Budapesten a néppárti EP-frakció alelnöke
Április 12-én a magyarok nagyon világos üzenetet küldtek, hogy új fejezetet kezdjenek Magyarország történetében – jelentette ki pénteken Tomas Tobé, az Európai Néppárt európai parlamenti (EP-)frakciójának alelnöke Budapesten.
Tobé szerint – aki a Tisza Párt képviselőivel egy frakcióban ül – a választáson nyert a demokrácia, a jogállamiság, és az, hogy Magyarország visszatérjen Európa szívébe. A kormány gyorsan reformokat indított például a korrupció és a hátrányos megkülönböztetés ellen. Az Erasmus+ és a Horizont Európa programok is teljesen visszatértek – utalt rá kimondatlanul, hogy a változásokat a tagállami kormányok is elismerték, amikor egyhangúlag megszüntették a feltételességi eljárást.
„Ideje megszüntetni a hetedik cikkes eljárást”
– jelentette ki a frakció nevében.
Még mindig hosszú az út, több reform kell, de ettől függetlenül ideje, hogy befejezzék a procedúrát.
A hetes cikkes eljárást még 2018-ban kezdeményezte az EP, de azóta se előre, se hátra nem haladt a tagállami miniszterek Tanácsában. Az eljárással bizonyos uniós tagságból fakadó jogokat, például a kormány szavazati jogát függeszthetnék fel, ha a tagállami miniszterek megállapítják az uniós alapértékek megsértését.
Az EP november végi plenáris ülésének napirendjében már meg is jelent egy vita a magyar helyzetről azzal, hogy decemberben szavaznak egy állásfoglalásról. Ahogy arról korábban írtunk, az EP ebben kérheti az eljárás befejezését, bár a megszüntetés pontos módjáról semmit sem ír az EU kvázialkotmánya.
Lakos Eszter – akit nemrég a néppárti frakció alelnökének választottak – megköszönte a néppárti törekvéseket a folyamat lezárására. Kijelentette: már nem látják veszélyben az uniós alapértékeket.
Az Európai Néppárt „széles többségre fog törekedni az Európa-párti frakciókkal együtt”, hogy véget vessenek az eljárásnak – jelentette ki Tobé. Ahogy azt elmondta, a néppártiak mellett a szocialistákat, a liberálisokat és a zöldeket szokták ezalatt érteni, szerinte „az alapot itt kellene lefektetni”. Üdvözlik, ha mások is velük szavaznak – válaszolta a Telex kérdésére, hogy elsősorban a baloldali frakciókkal törekednének-e kompromisszumra, vagy nyitottak-e a jobboldali együttműködésre is.
Nem tért ki rá, de az állásfoglalás szövegének alapját várhatóan a zöldpárti Tineke Strik alakítja ki. Ezt módosíthatják több lépcsőben – akár az egész szöveg lecserélésével is. A Néppártnak önmagában nincs többsége az EP-ben, de a tőle balra álló frakciókkal igen, ahogy csak a jobbra állókkal is. Így elvileg, ha akar, utóbbiakkal összefogva is puhíthat a szövegen, bár ettől még a végszavazásnál ugyanúgy többség kell.
Demokráciában élünk, üdvözölik, ha kritizálják a kormányt és akár az uniós döntéseket – mondta Tobé, amikor a Telex felvetette az ellenzék kritikáit, köztük a képviselői mandátumok 12 éves korlátozását.
„Érdekes végre azt hallani, hogy a Fidesz politikusai a jogállamiságról beszélnek.”
A mandátumkorlátozásról tudja, hogy vitatják, de ez nincs a hetes cikkes eljáráshoz kötve. Ha 16 év után az emberek ilyen nagy arányban változásra szavaztak, személy szerint nem lepődik meg rajta, ha a Tisza-kormány ilyen ötleteket mutat be, hogy megakadályozza olyan politikai elit kialakulását, amely a saját zsebeibe tereli a közjavakat az embereké helyett.
Lakos azzal egészítette ki Tobét: tudják, a mandátumhossz korlátozása „valami speciális”, de a zárt, elit politikusi kör miatt úgy érezték, szükség van rá.
Hosszú szünet után szállingózik vissza a Néppárt Budapestre
A sajtótájékoztató a néppárti frakció jogi és belügyi kérdésekkel foglalkozó képviselőinek kétnapos látogatását zárta. A rendezvényen a kormány és civil szervezetek képviselőivel együtt konferenciáztak, és a Parlamentbe is ellátogattak.
Az utóbbi években – egy 2024-es szocialista körút budapesti állomását leszámítva – főleg a fideszesek frakciója és pártcsaládja, a Patrióták Európáért volt aktív Budapesten. 2024-ben itt tartotta az európai parlamenti frakciójuk az első kihelyezett ülését, idén márciusban, a választási kampány hajrájában pedig a pártcsaládnak rendeztek nagygyűlést.
Bár korábban volt rá példa, a néppártiak az utóbbi években nem igazán fordultak meg külön Budapesten, különösen 2021-től – amikor a Fidesz a néppárti kizárása elől kilépésbe menekült, de a KDNP maradt – a 2024-es EP-választásokig. Utána az akkori kisebbik kormánypárt sorsáról, illetve a Tisza Párt csatlakozásáról a pártcsalád és a frakció vezetője, Manfred Weber egyeztetett Budapesten 2024 nyarán.
A novemberi is még csak egy kisebb szabású rendezvény volt a frakció jogi és belügyi csoportjával a jogállamiságról – hetekkel azelőtt, hogy az EP a hetedik cikkes eljárással foglalkozna.
Weber és a Fidesz már nem sokkal az áprilisi választás után arról beszélt, hogy meg kellene tenni a kezdő lépéseket az eljárás megszüntetésére. Az EP-ből múlt héten egy többpárti küldöttség jött Budapestre. Vezetője, a liberális Sophie Wilmès nem volt kritikátlanul elégedett azzal, amit látott, de egy főleg pozitív jelentésre számított, és szerinte az első lépést az EP-nek kell megtennie.