Intő jel Putyinnak, hogy Trump az európaiakkal milyen egyetértésben állt ki Ukrajna mellett
Váratlanul nagy egyetértést hozott a hétfőtől szerdáig tartott G7-csúcs Ukrajna támogatásában. A világ hét vezető nyugati gazdaságát tömörítő klub keddi deklarációját teljes diplomáciai sikerként könyvelheti el a franciaországi találkozóra meghívott Volodimir Zelenszkij.
Az ukrán elnök négy hónap után személyesen tárgyalt Donald Trumppal is Marco Rubio amerikai külügyminiszter és ukrán részről a nemzetbiztonsági tanács vezetője, Rusztem Umerov társaságában. Ezen kívül pedig volt háromoldalú megbeszélés a házigazda francia elnök, Emmanuel Macron részvételével is, ami után az Egyesült Államok elnöke is támogatta a G7 állásfoglalását.
Kijev helyzete erősödést mutat a fronton – ebben nagy szerepük van a drónoknak –, így egyre határozottabban javasolhatta az amerikaiaknak, hogy érdemi megállapodás céljával ültessék tárgyalóasztalhoz az orosz elnököt, amitől Vlagyimir Putyin mindeddig elzárkózott. Putyin beszél ugyan a háború lezárásáról, de úgy, mintha minden fronton jól állnának az orosz erők és mintha nem gyengélkedne a gazdaság. Valójában az oroszok súlyos árat fizetnek a háborúért, erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben.
Intő jel a Kremlnek a nyilatkozat
A nyilatkozatban a G7 tagjai olyan egyértelműséggel állnak ki az Oroszország által indított háborúban ötödik éve védekező Ukrajna mellett, hogy abból a Kreml számára is világosan látszik: Putyin nehezen reménykedhet abban, hogy sikerül leválasztania az amerikaiakat az európai szövetségesekről, hogy ezzel Ukrajnát saját feltételei szerint kényszerítse békére.
A G7 az Ukrajnát érintő részben az elvi kiálláson messze túlmutatva konkrét ígéreteket fogalmazott meg:
- növelik Ukrajna légvédelmi kapacitását – katonai téren ez hosszú ideje a kijevi vezetés elsődleges kérése;
- elfogórakéták gyártási licencét is megkapja Ukrajna;
- az ukrán energiahálózatot még a tél előtt megerősítik, és növelik az Oroszországra nehezedő gazdasági nyomást – ezt az Egyesült Államok is támogatja, az EU pedig már készíti elő a 21. szankciós csomagot.
- Nem mellékes, hogy kiállnak Ukrajna területi integritása és függetlensége mellett – noha az ország ötödét megszállás alatt tartó Oroszország nemzetközi jog által biztosítva szeretné megtartani az elfoglalt részeket és továbbiakat kapni tárgyalás útján. Végső soron meg akarja szerezni a teljes Donyec-medence feletti ellenőrzést.
Trump szerint kedden reggel egy „nagyon jó” megbeszélése volt Zelenszkijjel. Trump utalt arra is, hogy nem újítanák meg azt az ideiglenes felmentést, amely révén az orosz kőolajat importáló országoknak néhány hónapon át nem kellett amerikai szankciókkal szembenézniük. Erre a felmentésre a Hormuzi-szoros iráni lezárása miatt volt szükség, de az amerikai–iráni megállapodás után a nyugati remények szerint okafogyottá vált, így a továbbiakban nem juttatja létfontosságú bevételhez az Ukrajna elleni háborút finanszírozó orosz vezetést.
Ez az utóbbi pont a Politico szerint az Egyesült Államok és európai szövetségesei között körvonalazódó megállapodással lehet összefüggésben, amely szerint a NATO egyes európai tagjai a jövőben mégis segítséget nyújtanának a világ olajszállítmányainak ötödét átengedő Hormuzi-szoros biztonságának szavatolásához.
A lapnak nyilatkozó diplomaták szerint zárt ajtók mögött Trump arra sürgette a többi országot, hogy támogassák az iráni megállapodást, és segítsenek az aknamentesítésben is. A házigazda Emmanuel Macron azt mondta, hogy az aknamentesítést az Egyesült Államoknak, aztán pedig Iránnak és Ománnak is kérnie kellene.
Hiába állt jól Putyin Alaszkában
Trumptól ugyan nem szokatlanok a diplomáciai kanyarok, de úgy tűnik, a keddi deklaráció végképp felülírja a Putyinnak egy éve még stratégiai sikert ígérő alaszkai találkozót, amelyen Trump vörös szőnyegen fogadta őt, figyelmen kívül hagyva a nyugati partnerek és Ukrajna fenntartásait. Moszkva ugyan szívesen hivatkozik az „Anchorage-ben elért megegyezésre”, ám a nem hivatalosan kialkudott pontokat – amelyek alapján Ukrajna kárára Oroszország további területeket szerzett volna meg, érdemi nyugati biztonsági garancia nélkül a további orosz offenzívával szemben – a jelek szerint Moszkva nem képes érvényesíteni.
Ez nem a G7 keddi deklarációjával dőlt el: Putyinnak a gondot épp az jelenti, hogy az valójában csak tükrözi a realitást, azaz azt, hogy Oroszország nincs elsöprő katonai fölényben, és az elmúlt több mint másfél évben hiába növelte a nyomást, a nagy veszteséggel elért minimális területnyereségek nem vezettek stratégiai előnyhöz.
Az ukrán védelem nem omlott össze és mostanra a hadviselést átíró dróntechnológiában Ukrajna arra a szintre jutott, hogy a védekezés mellett az orosz hátországot is képes elérni. Május 9-én biztonsági okokból a győzelmi ünnepet rövidítette le a Kreml, júniusban a szentpétervári gazdasági fórum alatt csapódott ukrán drón az északi nagyvárosba. Oroszország egyes részein a polgári üzemanyag-ellátás is akadozik, egyre több az elégedetlen hang, amelyet Putyin a hatóságok mind komolyabb fellépésével, egyre több, súlyos börtönnel járó hazaárulási ítélettel igyekszik elfojtani.
Az orosz rakéta- és dróncsapások is rendszeresen elérik Ukrajna városait – hétfőn még az ezeréves kijevi barlangkolostor, a Pecserszka Lavra épületegyüttesénél is tűz ütött ki egy becsapódás után –, de ezek a támadások sem pszichológiai, sem katonai téren nem hoznak áttörést a Kremlnek.
Ahogy a fentebb felsorolt pontokból már kitűnt, az iráni helyzet fontos szerepet játszhatott abban, hogy a G7-en ilyen egyetértés mutatkozott az euroatlanti kapcsolatokat egyébként nem sokra becsülő Trump és az európai klubtagok, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország, továbbá a külön is képviselt EU, valamint Kanada és Japán között.
Kijev kezére játszott az iráni helyzet
A NATO-tagok értesítése nélkül, Izrael oldalán megindított amerikai offenzíva Iránban nem teljesen a várt forgatókönyv szerint alakult, bár az amerikai célok sem voltak eléggé világosak, hol a katonai potenciál lenullázása, hol a síita teokratikus rezsim megdöntése állt a nyilatkozatok középpontjában. Aztán a Hormuzi-szoros iráni lezárása az olajárak megugrását, így Trumpnak is kedvezőtlenül az amerikai piacon az üzemanyag drágulását hozta. Nem növelte az elnök népszerűségét az sem, hogy az így gerjesztett általános áremelkedést azzal próbálta elütni, hogy ő imádja az inflációt.
Most azonban megállapodás született az Egyesült Államok és Irán között, amit hivatalosan pénteken írnak alá Genfben. Ez a 14 pontból álló szándéknyilatkozat nem végleges rendezést, csupán tartós tűzszünetet és egy hosszabb, 60 napos tárgyalási folyamat megkezdését jelenti. Viszont nagyon fontos eleme a világgazdaság szempontjából kulcsfontosságú Hormuzi-szoros újranyitása iráni és amerikai részről is.
Ebben a helyzetben az európai partnerek felismerhették, hogy most úgy segédkezhetnek a Perzsa-öbölnél kialakult helyzet enyhítésében a Hormuzi-szoros nyitva tartásához hozzájárulva, hogy Trump cserébe hajlandó együttműködni velük az ukrajnai háború rendezésében.
Korábban ugyanis az amerikai elnök egyszerűen a részvételt követelte az európaiaktól, akik ódzkodtak attól, hogy számos, egyébként is lekezelő washingtoni nyilatkozat után katonai erővel bevonódjanak az iráni konfliktusba. Az akkori európai elutasítást Trump sértődéssel fogadta, még sötétebbé téve az elmúlt 80 évben a globális biztonság garanciájának tekintett transzatlanti kapcsolatok kilátásait.
Ezen is javíthatott a G7-csúcs, amelyen a vezetők üdvözölték az amerikai–iráni megállapodást. A csúcsból kiindulva most az európai országok bizakodóbban állnak a júliusban esedékes NATO-csúcshoz, ahol attól tartottak, hogy látványosan szembesülhetnek Trump bírálataival.
Washington javíthatott megingott kapcsolatain
A deklaráció Ukrajnát érintő része tehát aligha jöhetett volna létre az Iránnal kapcsolatos kérdésekben való egyetértés nélkül, de emellett fontos terület volt az elsősorban Kínának szóló üzenet is a távol-keleti térség biztonságáról, a fennálló egyensúly megőrzéséről, külön kiemelve Tajvant és Észak-Koreát is.
„Kiemeljük az indiai–csendes-óceáni térség jogállamiságon alapuló szabadságának fontosságát. Elutasítunk minden egyoldalú lépést a status quo megváltoztatására, beleértve az erő vagy a kényszer alkalmazását a Kelet- és a Dél-kínai-tengeren a Tajvani-szoroson át” – áll a deklarációban, hozzátéve, hogy a kérdések békés párbeszéd útján rendezendők. Kapott Peking azonban pozitív jelzést is, jelezve, hogy a világ nagy gazdaságainak együtt kell működniuk a globális egyensúlytalanság hátrányos következményeinek enyhítésén. Nyilvánvaló, hogy a G7 nem hagyhatja figyelmen kívül a tényt, hogy az 1,4 milliárdos Kína a nominális GDP-t számolva az Egyesült Államok után a világ második – az EU-t egészében véve a harmadik – legnagyobb gazdasága.
De Kínának szóló üzenet volt az Észak-Koreáról szóló rész is: „Mély aggodalmunkat fejezzük ki Észak-Korea nukleáris és ballisztikus rakétákkal kapcsolatos programjával kapcsolatban. Hangsúlyozzuk elkötelezettségünket az ország atomfegyvertől való mentességének biztosítása mellett, összhangban az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozataival”. Kína ugyanis – noha az ENSZ BT tagjaként a fenti célt maga sem utasította el – a múlt héten, Hszi Csin-ping kínai elnök phenjani látogatása alapján úgy tűnik, kevésbé elutasító az észak-koreai atomfegyverprogrammal szemben.
A nyilatkozatban megfogalmazott állásfoglalás megnyugtathatja Japánt és a G7-en kívül lévő Dél-Koreát is, azaz az Egyesült Államok két meghatározó távol-keleti szövetségesét, amelyek Trump megjelenésével szintén úgy érezhették, bizonytalanabb lett az amerikaiakkal folytatott stratégiai szövetség.
Trump allűrjei nem okoznak gondot
Persze ehhez továbbra is igyekeznek a partnerek figyelembe venni Trump hiúságát: a rövid deklaráció háromszor említi meg az elnök nevét, kiemelve vezető szerepét. A G7 más politikusának neve nem is jelenik meg, csak a végén Emmanuel Macron francia elnöké, de az is csak a hivatkozott esemény házigazdájaként.
„Én vagyok a főnök” – mondta Trump a G7 egyik megbeszélésének kezdetén, amit mindenki udvarias nevetéssel fogadott. Az allűrökön nem akad már fenn senki, így nem is futhatnak bele olyan botrányba, mint amilyenbe fulladt még tavaly februárban Trump és Zelenszkij első washingtoni találkozója. De nem történt meg az sem, ami a tavalyi G7-en. Akkor az orosz–ukrán háborút háttérbe szorította az izraeli és hozzá csatlakozva az amerikai légierő Irán elleni csapássorozata, majd Trump a tervezettnél korábban hazautazott, így elmaradt a találkozója Zelenszkijjel. Most viszont mindannyian pozitívan nyilatkoztak a fejleményekről.
Az, hogy a csúcs kiemelt témája az iráni megállapodás mellett Ukrajna volt, kézenfekvő, már csak azért is, mert maga Trump korábban már jelezte, hogy az iráni rendezés után nagyobb energiával fordul rá a kérdésre. Az európai partnereknek kulcsfontosságú volt, hogy ezt velük összhangban tegye és kevésbé úgy, ahogyan korábban: inkább az orosz szempontokat szem előtt tartva, Ukrajnát lekezelve és az európai biztonsági érdekeket félretolva.
Azt is mondta, hogy vasárnap beszélt Putyinnal, majd hozzátette azt is, hogy „nagy az ellenszenv a két vezető között.” De arról is beszélt Zelenszkijjel folytatott megbeszélése után, hogy „Oroszországnak meg kell állapodnia, rengeteg embert veszített, ahogy Ukrajna is […] Átlagosan havonta 25 ezer fiatal, zömében katona hal meg, nem akarom, hogy minden hónapban ennyi fiatal haljon meg. […] mindent megteszek, amit csak tudok”.
Ez másképp hangzik, mint a korábbi, Oroszország számára kedvezőbb nyilatkozatai. Ezzel felvértezve is mondhatta Zelenszkij, hogy a G7-ben teljes az egyetértés abban, hogy Oroszország vesztésre áll, ezt a háborút képtelen megnyerni a harcmezőn.
