Az Orbán-kormány külpolitikai stratégiája a „konnektivitás” elméletén nyugszik, a kormányfő politikai igazgatója még könyvet is írt ennek nagyszerűségéről. Eddig az EU-s pénz apadt el, de most elapadni látszik az olaj is. Egyelőre nem látszik, mitől is olyan zseniális ez a mesterterv.
Huszárvágás. Ilyen magyarosan nevezte el Orbán Balázs azt a külpolitikai stratégiát, amire nemcsak ő, de a miniszterelnök is büszke. Ahogy egy angol nyelvű interjúban a kormányfő politikai igazgatója szerénytelenül megfogalmazta, a huszárvágás angol megfelelője a „mestervágás” lehetne. És hogy mi is ez? Egy könnyű, határozott, bátor, meglepő mozdulat – magyarázta látható büszkeséggel.
Ismerős lehet ez a magabiztos hozzáállás, a miniszterelnök nemegyszer hivatkozott a „magyar gógyira”, ami szerinte jól jöhet a diplomáciában is. Ez az, amit az amerikaiak úgy fordítottak le, hogy a magyar ember az, aki utánad lép be a forgóajtón, de előtted lép ki belőle. Kétségtelenül jól hangzik, mert sugall egyfajta intellektuális felsőbbrendűséget, talpraesettséget, magabiztosságot.
Orbán Balázs szerint a huszárvágás kifejezés azért találó a stratégiájukra, mert amit Magyarország csinál a nemzetközi térben, az bátor és meglepő. Mert ők bátran manővereznek a nemzetközi színpadon, ami lehet, hogy bonyolultnak látszik kívülről, de ha jobban beleássuk magunkat, akkor van értelme és lehet sikeres – szól az érvelés.
Orbán Balázs erről még egy könyvet is írt. Magyarországnak a blokkosodó világban is nyitottnak kell maradnia, el kell utasítania a blokkosodást, hidat kell képeznie Kelet és Nyugat között – nagyjából így foglalható össze a könyv lényegi mondanivalója. És ehhez a stratégiához az is hozzátartozik, hogy a nemzetközi politikának nincsen morális dimenziója. Csak önös érdek van, vagy ahogy egyébként maga a kormányfő is megfogalmazta: minden nemzetnek joga van ahhoz, hogy önmagát tekintse a világ közepének.
Erre a stratégiára hivatkozva hangoztattuk, hogy más álláspontot képviselünk az orosz–ukrán háború kérdésében, és nagyjából ezzel indokoltuk azt is, miért állunk már évek óta háborúban Brüsszellel.
De nem elég hangoztatni a bátorságot és a vakmerőséget, bátornak is kell lenni. A bátorság pedig ott kezdődik, hogy ha húzunk egy merészet, és annak következménye lesz, akkor ugyanolyan bátran vállaljuk azt is: igen, ez miattunk van. Márpedig két olyan ügy is van, amelyben azt látni, hogy ez az Orbán Balázs által hangoztatott bátorság és merészség pillanatok alatt elpárolgott: az egyik az uniós pénzek kérdése, a másik az orosz olaj.
A huszárvágásra épülő stratégiával a kormányzat elérte, hogy a kettő közül jelenleg egyik sem érkezik. Persze lehet azzal védekezniük, hogy Brüsszel szándékosan szívatja őket, ahogy Ukrajna is, de a lényegen ez nem változtat. Mert a lényeg mégiscsak az, hogy a huszárvágásos stratégiával a kormány olyan konfliktusokat vállalt az EU-val és Ukrajnával, vagy éppen olyan konfliktusokat nem vállalt Oroszországgal szemben, amely ide vezetett.
Az ide vezető út nem véletlen császkálódás eredménye, hanem tudatos politikai döntések és nyilatkozatok sorozata. Volt benne rendszer, még ha őrültségnek tűnt, és tűnik azóta is. Nevet is kapott egyébként: ez lenne a konnektivitás, a mindenkivel jóban levés művészete, aminek a szépséghibája, hogy néhányan kimaradtak belőle, velük kifejezetten rosszban vagyunk – ilyen Ukrajna, vagy egy csomagban Brüsszel.
A huszárvágás politikája egyelőre tehát nem tűnik bombasikernek.
Ha ugyanis elfogadjuk az ukránok érvelését, miszerint az orosz csapás miatt lett működésképtelen a Barátság kőolajvezeték, akkor felmerül a kérdés: mit is nyert a kormány az oroszbarát politikával, ha nem jön az orosz olaj a Moszkva által indított háború következtében? Vagy mit is nyertünk a Moszkvával folytatott különutas politikával, ha az Ukrajna ellen véres háborút indító oroszok csak akkor adnak nekünk földgázt, ha olyan a politikánk, amilyen nekik kedvez és ha látványosan megbontjuk az EU egységét? Ha zsarolhatók vagyunk, vagy zsarolhatók a magyar választók, akkor mit is értünk el a „mestertervvel”?
Ha viszont azt fogadjuk el igaznak, amit Orbán Viktor állít, hogy a Barátság vezeték működőképes, csak az ukránok önös érdekből zsarolnak, akkor sem tűnik nyerőnek a huszárvágás. Mert ha így van, akkor az már egy reakció arra a külpolitikára, amit Orbán Viktor kormánya folytat évek óta.
Ráadásul az Orbán-kormány felháborodása azon, hogy egy másik ország esetleg a saját érdekeihez igazítja az olajszállítást, azért is tűnik megmosolyogtatónak, mert éppen a magyar külpolitikai és külgazdasági stratégia tűzi a zászlajára az önös érdek elsőbbségét. És ugyanez a külpolitika nézi le az álszent jóemberkedést, büszkén hirdetve, hogy a nemzetközi politikában nincs morális dimenzió. Magyarra lefordítva: az Orbán Balázsék és a Fidesz által is képviselt világképben egy állam igenis zsarolhat egy másik államot, ha úgy kívánja az érdeke. Ha erősebb, vagy ha olyan pozícióban van, hogy van mivel zsarolnia. Orbán Viktor is élt már ezzel párszor, például amikor vétóval fenyegetve a KGB-s múltú Kirill pátriárka érdekében lobbizott a vallásszabadságra hivatkozva.
Az Orbán Balázsék által kitalált konnektivitás stratégiája akkor lenne sikeres, ha most, válsághelyzetben is működne, nem csak papíron. Ha egy ilyen zsarolást (feltéve, ha ez valóban zsarolás) könnyűszerrel, egy huszárvágással semlegesíteni tudna. Ha például a konnektivitás nem orosz energiafüggőséget jelentene, és most nem kellene kétségbeesni attól, hogy nem jön keletről olaj. Ha rendben lenne a viszonyunk Zágrábbal, vagy legalábbis törekednénk rá. Ellenkező esetben az egész elmélet nem több politikai, semmitmondó bullshitelésnél.
Márpedig nem látni, hogy a recept működne, azon túl, hogy az ukrán–magyar konfliktusból a Fidesz politikai előnyt akar kovácsolni magának a kampány hajrájában, ahogy tette ezt már nemegyszer más és más, vélt vagy valós ellenféllel.
És nem csak az olajról van szó. Az EU-s pénzek „hazahozatalának” ügyében sem látszik, hogy az a bizonyos gógyi, a huszárvágás akár egy picit is bejött volna.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tavaly áprilisban arról beszélt, hogy ha 2026 végéig megegyeznek az EU-s pénzekről, akkor „semmilyen kár” nem éri az országot. Közben az év elején már több mint egymilliárd eurót (közel 400 milliárd forint) veszített el Magyarország három uniós támogatású programból. A kormányból próbálták nem ennyire véglegesnek leírni a helyzetet, szerintük visszaszerezhetik a pénzt. Az Európai Bizottság azt a 400 milliárdot, ami 2024 végén járt így, végleges forrásvesztésként értékelte.
A végleg elveszített uniós milliárdok és a bizonytalanná vált keleti energiaellátás azt bizonyítja, hogy a huszárvágás nem felszabadította, hanem két tűz közé szorította az országot. A „mindenkivel jóban lenni” elve a gyakorlatban oda vezetett, hogy a stratégiai partnereink bizalma elszállt, miközben a keleti függőség nem biztonsághoz, hanem kiszolgáltatottsághoz vezetett.
A valódi nagymesteri húzás nem az lett volna, hogy utánunk záródik a forgóajtó, hanem az, ha olyan pozíciót építünk ki, ahol nem kell minden egyes belépésnél és kilépésnél a puszta túlélésért küzdenünk.
Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, X-oldalunknakés angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!
