Nem valószínű, hogy idén vége lenne az Oroszország által Ukrajna ellen négy éve indított háborúnak, mert Vlagyimir Putyin orosz elnök nem érdekelt a valódi békekötésben, viszont ereje nem elég ahhoz, hogy a fronton érje el célját. Eközben az orosz gazdaság 2026-ban már láthatóan nagyobb nehézségekkel fog szembenézni, mint korábban, és a Kremlnek azzal is számolnia kell, hogy Ukrajna védelmi erejének nyugati támogatása nem fog csökkenni – összegzett a Telexnek Catherine Belton.
A Financial Times egykori Moszkvai tudósítója, aki jelenleg a Washington Postnak ír Oroszországról, úgy véli, Putyin csak akkor adja fel a háborút, ha azzal szembesül, amivel 1856-ban, a három évig tartó krími háború végén: hogy a Nyugatnak nem csak messze több erőforrása van, de kész is azt bevetni. Belton 2020-ban könyvet írt a Kreml hatalmi struktúrájáról, a Putyin emberei magyarul 2022-ben jelent meg, erről ebben a cikkünkben olvashat bővebben. Belton most a „Focus on Ukraine” programsorozat keretében vett részt egy panelbeszélgetésen Budapesten, a Telex ez előtt interjúzott vele.
Az Oroszország-szakértő szerint a Szovjetunió felbomlása óta eltelt 35 évben a Nyugat is vétett hibákat. Először azzal, hogy voltak olyan orosz stratégiai érdekek, amelyeket nem akart időben figyelembe venni – például az Európába telepíteni tervezett rakétarendszerekkel, amelyek hivatalosan Irán ellen képeztek volna rakétapajzsot, Moszkva szerint azonban az atomegyensúlyt felborítva az orosz elrettentő erőt csökkentették volna. 2014 után viszont éppen azzal, hogy nem lépett fel elég határozottan a Krímet elfoglaló és Kelet-Ukrajnában proxiháborút indító Putyinnal szemben, akit ez a puha reakció 2022-ben a totális háború elindítására bátorította.
Putyin győzelem nélkül sem feltétlenül lenne vesztes
Belton úgy véli, hogy bár Oroszország messze van katonai céljaitól – Ukrajna egészének megszállása vagy legalábbis teljes elvágása a tengertől és ezzel „Novoroszija létrehozása”; az ukrán vezetés lojális politikusokra cserélése –, megtehetné, hogy békét köt. Ettől még nem veszítené el hatalmát, annak ellenére, hogy hadseregének vesztesége halottakban és súlyos sérültekben összesen meghaladja az 1,1 millió főt.
„A megállapodás ott van az asztalon: az ukrán elnök hajlandó a Donbasz demilitarizálására, ha ezt az orosz fél is megteszi. Ukrajna elfogadná a feleket szétválasztó vonalként a jelenlegi frontvonalat is” – vélte Belton. Tehát szerinte Putyin ha jogi elismerést nem is kapna, lényegében ellenőrzése alatt tarthatná a már elfoglalt területeket – ez nagyjából Ukrajna ötöde, 115 ezer négyzetkilométer –, „és mivel az orosz sajtót uralja, ezt eladhatná győzelemként”.
Igaz, ehhez kellenek Ukrajnának biztonsági garanciák is, hogy Oroszország egy békekötés után ne támadjon újra: ilyen lenne, hogy Ukrajna hadereje nem csökken 800 ezer fő alá, és stabil nyugati támogatást kap védelmi képességeinek fenntartására. Belton szerint ez afféle „izraeli modell” lenne, azaz olyan határozott támogatás, amely eközben nem biztosít tagságot a NATO-ban. Utóbbit nem csak Magyarország ellenzi, az Egyesült Államok is világossá tette, hogy nem támogatja.
Egyelőre azonban nincs jele annak, hogy Moszkva elfogadná Ukrajna nyugati biztonsági garanciáit. Nemcsak Ukrajna NATO-tagságát utasítja el, de azt is, hogy a békemegállapodás után a feltételek betartását Ukrajnába telepített francia és brit kontingens ellenőrizze. Mindez azonban Belton szerint nem jelenti, hogy Putyin sosem kényszerül követelései feladására: a gazdaság egyre inkább megérzi a szankciókat, az orosz jóléti alap eddigi tartalékai kifogyóban, a költségvetési hiány ha nem is nagy, egyre nehezebb lesz fedezni, a vállalati hitelek kamatai nőnek, 20 százalék fölé tartanak.
„Orosz hivatalnokokkal beszélve egyértelmű, mi ijeszti meg őket: az, ha a Nyugat fenntartja Ukrajna határozott támogatását.” Ezt Moszkva ugyan készséggel megtörné, de ebbéli kísérletei egyelőre nem értek el érdemi sikert.
Eközben Belton szerint még az orosz felmérések is azt mutatják, hogy a társadalom többsége támogatja a háború lezárását. Azt mondta, az orosz propaganda a hatékonysága ellenére sem képes arra, hogy a gazdasági nehézségekért mindvégig csak a Nyugatot és ne az orosz vezetést tegye felelőssé az emberek szemében. Mindez idővel nyomást gyakorolhat a Kremlre, amely eddig ezzel nem igazán szembesült, miután a társadalom háborúval szemben tiltakozó részét a sajtó nagy részéhez hasonlóan elhallgattatta vagy külföldre kényszerítette. „Az inga elindulhat visszafelé” – vélte Belton. Azaz lát esélyt rá, hogy az orosz társadalom és az elit ismét közeledik majd a Nyugathoz – de csak egy putyini rendszer után.
A KGB-s múlt örökké tart
Belton szerint nem véletlen, hogy az egykori szovjet titkosszolgálatból érkezett ember jutott Borisz Jelcin elnöksége után a hatalom csúcsára, de sok múlt azon, hogy ennek a valakinek milyen a személyisége.
Jelcinnek és környezetének Putyin előtt több jelöltje is volt: Jevgenyij Primakov és Szergej Sztyepasin, és rövid kormányfőségük előtt mindkettejüknek volt titkosszolgálati múltja. Belton szerint Primakov sokkal kevésbé lett volna konfrontatív a Nyugattal, inkább a háttérben egyezkedett volna.
Igaz, Putyin sem az asztal felborításával kezdte, Belton szerint benne azonban több tényező is volt, amely végül a mai rezsim kiépítéséig vitte: a 19. századi orosz birodalmi felfogás jellemezte, Ukrajnát sosem tartotta önállóságra jogosult országnak, az ukrán nemzet létrejöttét afféle bolsevik mesterkedésnek vélte. Szentpéterváriként jobban élt benne a felülkerekedési vágy a Moszkvában szocializálódott politikusokkal, sőt a KGB-sekkel szemben is.
Miután a drezdai állomáshelyéről hazatérve leszerelt a KGB-től és Szentpétervár külkapcsolatokért felelős alpolgármestere lett, kapcsolatba került a szervezett bűnözéssel is, ami megint csak meghatározhatta politikai nézeteinek alakulását. Ráadásul drezdai múltjában is ott van a hajlam a konspirációra, ez az ösztön határozza meg világlátását, ami befolyásolta azt is, hogy végül milyen irányba viszi el rendszerét.
A Nyugat hol ignorálta, hol túl előzékenyen kezelte
Ugyanakkor Putyin Belton szerint sem feltétlenül tudatosan a mai rendszer kiépítésének a vágyával kezdte elnökségét, miután Jelcin átadta a helyét. Volt benne szándék közeledésre a Nyugathoz.
Hogy ez nem sikerült, abban volt felelőssége a Nyugatnak is. Nem a NATO közép-európai bővítésével – ez szuverén joga az érintett országoknak és a katonai szövetségnek, Oroszország egyébként is tudomásul vette a Magyarországnak is tagságot hozó bővítési hullámokat –, de azzal talán igen, hogy az említett rakétaelhárító rendszert akarta telepíteni a térségbe. Ez a rendszer végül nem épült ki, de súlyos bizalmi válságot okozott.
Ugyanakkor mégis esélyt kapott a nyugati integrációra, ha intézményi keretek között ez csak részben volt is lehetséges: létrejött a NATO-Oroszország Tanács, ami alternatívát kínált az EU- és NATO-tagság helyett. Ez a nyugati távolságtartás az Oroszország-szakértő szerint nem volt hiba, mert tagság esetén dominanciára törekedett volna a Kreml. Oroszország azonban méreténél, történelmi fejlődésénél fogva nem volt beilleszthető a NATO-ba és az EU-ba.
Arra viszont minden további nélkül lehetősége volt, hogy része legyen a nyugati dominanciával kiépült világgazdaságnak és így mégis integrálódjon: az olaj és fokozatosan a földgáz árának emelkedésével a fosszilis energiahordozók exportjára építő ország bevételei nőttek, befektethető tőkéje pedig helyet kapott Nyugaton. Ott a politikai elit úgy vélte, ezzel Oroszország megfelelő mértékben integrálható lesz, elejét véve geopolitikai konfliktusoknak.
Belton szerint ez súlyos nyugati félreértés volt. Nem számoltak azzal, hogy ezt a gazdaságot az országot mind inkább saját ellenőrzése alá vonó Putyin arra használja fel, hogy politikai befolyást építsen ki Nyugaton.
Az orosz milliárdosok mindinkább a Kreml utasításait követve hajtották végre befektetéseiket,
ez különösen látványossá vált azután, hogy Putyin leszámolt a legnagyobb oligarchával, Mihail Hodorkovszkijjal. Belton szerint a Jukosz olajvállalat egykori mindenható ura, aki végül tíz évet ült börtönben és fokozatosan vált a demokratikus Oroszország szószólójává, „nem volt angyal”, de önállósága alternatívát mutathatott volna a mostanra diktatúrává vált rezsimmel szemben.
Ezt az alternatívát azonban Putyin nem egyedül vágta el, elvégre elérte, hogy a világ tudomásul vegye a Jukosz olajvállalat feldarabolását, és abból részesülni akartak nyugati cégek is. Ez a cinkosság is segítette Putyint abban, hogy legitimálja a hatalom koncentrációját célzó lépéseit, vélte Belton.
Putyin később is erre épített, és 2014-ben a Krím annektálása és a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok létrejötte után megint jól számított. Súlyosabb szankciók nem léptek életbe, tulajdonképpen a világ tudomásul vette a határok erőszakos megváltoztatását, úgy tűnt, az üzleti együttműködés erősebb szempont. Belton szerint ez bátorította fel arra, hogy továbbmenjen. 2022-ben Ukrajna egészének megtámadásakor sem számított összehangolt nyugati fellépésre, szankciókra és arra, hogy Kijev katonai, pénzügyi támogatást kap.
„Sokkolta, az egységes nyugati fellépés” – mondta Belton, aki szerint a Covid-járvány miatti személyes elszigeteltség is oka volt annak, hogy Putyin a háború mellett döntött. Elmaradtak a személyes találkozók a nyugati partnerekkel, viszont kifejezetten sok időt töltött a fizikai és matematikai tudományok doktorával, Jurij Kovalcsukkal, szentpétervári barátjával, a kormány pénzügyeit intéző Rosszija Bank egyik tulajdonosával. Belton Putyin korábbi környezetéből többekkel is beszélt, akik állították, hogy az Ukrajna létét szintén történelmi balesetnek tekintő Kovalcsuknak nagy szerepe volt abban, hogy Putyin végül a háború mellett döntött.
Trump és Putyin viszonya még mindig rejtély
Itt azonban láthatóan elszámolta magát – hiszen a villámháborúnak tervezett, orosz terminológiában „különleges katonai művelet” már négy éve tart –, és egyelőre nem jött be a számítása Donald Trumppal sem. Az Egyesült Államok második ciklusát egy éve megkezdő elnöke ugyan hajlott rá, hogy Ukrajna rovására szülessen béke, arra azonban mégsem szánta el magát, hogy teljesen megvonja támogatását Ukrajnától, ezzel aktívan segítve az orosz győzelmet.
„Trükkösen egyensúlyozott, mert valóban békét akart teremteni, de felismerte, hogy ha ezzel Ukrajna összeomlását idézi elő, akkor olyan lesz a politikai hagyatéka, mint elődjének, Joe Bidennek Afganisztánnal” – mondta Belton, emlékeztetve az amerikai kivonulásra, amely után a radikális tálibok hamar visszaszerezték az uralmat a közép-ázsiai ország felett.
Kétségtelen azonban, hogy Trump sok gesztust tett Putyinnak, ezek közül a leglátványosabb az alaszkai találkozó volt tavaly nyáron. Az orosz elnököt vörös szőnyegen, nagy felhajtással fogadta, anélkül, hogy bármit elért volna. Még attól is elállt, hogy azonnali tűzszünetet követeljen. Sőt, magáévá tette Putyin álláspontját arról, hogy erre nincs is szükség, az oroszok támadásai közepette is lehet közvetlen tárgyalást folytatni a végleges béke kidolgozása érdekében. Trump azt is elnézte Putyinnak, hogy lesöpri javaslatait, és csak néha fakadt ki, hogy az orosz elnök talán csak az időt húzza a békés megoldás keresése helyett.
„Trumpot mindig kísérti a vágy, hogy »szép nagy üzleti megállapodást« kössön” – idézte az amerikai elnök egyik kedvenc kifejezését Belton. „Az eredeti igénye Trumpnak a feltétel nélküli tűzszünet volt a találkozó előtt, helyette aztán a felek elkezdtek kétoldalú nukleáris tárgyalásról, gazdasági együttműködésről beszélni”. Majd jött az eredetileg 28 pontos ukrajnai rendezési terv Trump különmegbízottjától, Steve Witkofftól – vagy a gyanú szerint inkább az oroszoktól, mivel az Európa és Ukrajna feje felett kidolgozott, később a színfalak mögött sokat módosított terv leginkább a Kreml szempontjait tükrözte.
„Ma sem ismerjük Trump és Putyin kapcsolatának igazi jellegét. Az orosz elnök láthatóan fölényben van a személyes találkozókon.” Az újságíró arra is felhívta a figyelmet, hogy valójában a mai napig nem tudjuk, milyen aduja lehet Putyinnak Trumppal szemben, akit már a szovjet időkben megkörnyékezhettek az oroszok.
Beszédes volt az is, ahogy az alaszkai Anchorage-ban a találkozónak helyt adó katonai bázison Trump a diplomáciai protokollt felrúgva Putyint saját limuzinjába invitálta – hívta fel a figyelmet Belton, sejtetve, hogy talán sok mindenre választ kaphatnánk, ha tudnánk, mi hangzott el mindenkitől elzárva abban a limuzinban.
