Újabb összecsapások Grúziában, 26 tüntető sebesült meg

2024. december 3. – 13:32

frissítve

Újabb összecsapások Grúziában, 26 tüntető sebesült meg
Tüntetők Tbilisziben 2024. december 2-án – Fotó: Giorgi Arjevanidze / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Legalább 26 ember, főleg tüntetők sebesültek meg hétfő este a grúz fővárosban tartott tüntetésen – jelentette az AFP francia hírügynökség. A rendőrség vízágyúkkal és könnygázgránátokkal igyekezett feloszlatni a parlament épületénél összegyűlt tüntetőket, akik tűzijátékokkal lőtték a rendőröket.

A tiltakozók ötödik éjszaka vonultak utcára Tbilisziben, miután a kormány úgy döntött, hogy felfüggeszti az európai uniós csatlakozási tárgyalásokat. Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa hétfőn aggasztónak nevezte, hogy a rendőrség aránytalanul nagy erővel lép fel a tüntetőkkel szemben. Mark Rutte NATO-főtitkár pedig kedden „mély aggodalmának” adott hangot a grúziai helyzettel kapcsolatban, közölve, hogy határozottan elítéli az erőszakot.

A grúz egészségügyi minisztérium közlése szerint 23 tüntetőt és a rendvédelmi erők három tagját szállították kórházba a kedd hajnalig tartó tüntetésekről – írta az AFP. Hozzátették, hogy senki sincsen életveszélyes állapotban. A sérültek közül páran orvosi felügyelet alatt maradtak – közölte a minisztérium.

Tűzijáték-petárda robban a rendőrsorfal előtt Tbilisziben 2024. december 2-án este – Fotó: Giorgi Arjevanidze / AFP
Tűzijáték-petárda robban a rendőrsorfal előtt Tbilisziben 2024. december 2-án este – Fotó: Giorgi Arjevanidze / AFP

Az EU-tagjelölt kaukázusi országban október 26-án tartottak parlamenti választást, amelyen a hivatalos eredmények szerint a kormányzó Grúz Álom-Demokratikus Grúzia párt nyert, de az ellenzék, élen Szalome Zurabisvili államfővel, nem hajlandó elismerni az eredményt.

A nemzetközi megfigyelők szerint, ha nem is elcsalt, de tisztának nem nevezhető választásokon az oroszbarát és orosz mintára több autoriter törvényt elfogadó kormánypárt a szavazatok 53,93 százalékát szerezte meg, amit a leköszönő elnök által kért részleges újraszámolást követően a választási bizottság is megerősített. A választásokon az ellenzéki szövetség a voksok 37,79 százalékát szerezte meg.

Orbán Viktor a grúziai választás után hamar Tbiliszibe utazott, hogy gratuláljon Kobakhidze győzelméhez. Később az Európai Parlament elítélte Orbán grúziai útját. A magyar kormány grúziai politikájáról bővebben ebben a cikkünkben írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!