Tbiliszibe utazott Orbán Viktor a grúziai választás után, ellentüntetők fütyülték ki a szállodába érkezésekor

2024. október 28. – 17:01

Másolás

Vágólapra másolva

Az államfő tiltakozása, ellenzéki tüntetés, egymásnak ellentmondó adatok kísérik a szereplők szerint sorsdöntő Grúziai parlamenti választást, Orbán Viktor azonban nem csak elsőként gratulált a magát győztesnek mondó, 12 éve hatalmon lévő kormánypártnak – amely az EU szerint Moszkva felé vezeti ismét az egyébként tavaly óta EU-tagjelölt Grúziát –, de páratlan gyorsasággal hétfő délután már meg is érkezett két napos látogatásra a dél-kaukázusi országba.

A repülőtérről a kormányfőhöz tart, a megbeszélés után vélhetően sajtótájékoztató is lesz, ennek időpontja nem ismert. Az X-en viszont már napvilágot láttak videók, amelyeken az látható, ahogy Orbán delegációját a tbiliszi Marriott Hotel előtt ellentüntetők várják, akik hangos fütyüléssel, pfujolással reagálnak az érkezésére:

Az EU kül- és biztonságpolitikai főbiztosa közölte, utalva az eredmények körüli kétségekre: „Felhívjuk a grúziai központi választási bizottságot és més illetékes szerveket, hogy tegyenek eleget kötelességüknek és a választási szabálytalanságokat, az azokkal kapcsolatos állításokat alaposan, átláthatóan, egy független eljárás keretében vizsgálják meg”.

Az EU-s nyilatkozat fényében Orbán grúziai látogatását bonyolítja az is, hogy Magyarország az EU soros elnöki tisztségét is ellátja ebben a fél évben, így Orbán azt sugallhatja, hogy az EU képviseletében érkezik, ahogyan ez történt júliusi moszkvai látogatásakor is. Orbán volt az EU-ból az első vezető politikus, aki kétoldalú tárgyaláson vett részt Putyinnal az Ukrajna ellen 2022 februárjában megindított háború óta. Az EU akkor is jelezte, hogy Orbán nem az EU képviseletében utazott az orosz fővárosba.

A választási eredmény gyors elismerése Orbán és a Kreml részéről újabb érvet adhat azoknak, akik szerint a magyar kormányfő tudatosan eltér az EU-ban általános meggyőződéstől és hangoztat Moszkvával egybeeső álláspontot.

A választási eredményt elutasítja a grúz elnök is, az ellenzék több pártja, így a már három éve börtönben lévő Miheil Szaakasvili egykori elnök által alapított Egységes Nemzeti Mozgalom a parlament bojkottjára szólított fel. Orbán érkezésének idejére az ellenzék tüntetést is hirdetett.

A mai ellenzéket 12 éve még támogatta Orbán

A börtönben lévő ellenzéki Szaakasvili mellett egyébként 2012-ben a parlamenti választáskor Orbán személyesen kampányolt, az ország európai jövője mellett érvelve, végső soron épp azzal a DSZ-szel szemben, amely nem sokkal utána hatalomra került.

Az EU szerint a tavaly EU-tagjelöltséget kapott Grúzia kormánya több olyan törvényt fogadott el, amelyek a 3,6 milliós ország demokratikus berendezkedését veszélyezteti. Ilyen a putyin Oroszországot idéző szellemben írodott LMBTQ-propagandát tiltó törvény és a külföldi ügynökökre vonatkozó törvény. Az ellenzék szerint ezek a civil szférát és a politikai versenyt lehetetlenítik el, a kormány szerint csupán a családi értékeket és az átláthatóságot erősítik.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!