Egy karnyújtás választja el Trumpot a korlátlan kormányzástól

Minden és annak az ellenkezője is elképzelhető volt az amerikai elnökválasztáson, annyira szoros állást mutattak előzetesen a közvélemény-kutatók. Benne volt a pakliban, hogy Donald Trump lendületet kap, és elviszi a kulcsfontosságú csatatérállamokat, majd megszerzi az elnökséget, de ugyanezt Kamala Harrisről is el lehetett mondani előzetesen (hogy a döntetlen csekély esélyéről ne is beszéljünk). Végül az előbbi forgatókönyv valósult meg. A törvényhozás, azaz a kongresszus két háza esetén szintén nagyon kiélezett küzdelmet jósoltak, ami nagy vonalakban így festett:

• a felsőház szerepét betöltő szenátusban (ahova minden tagállam két-két szenátort delegál) a szűk demokrata többség elvesztését, és szintén szűkös republikánus többséget mondtak, ami bejött;
• az alsóházban, azaz a képviselőházban (ahova minden tagállam lakosságarányosan delegál képviselőket) viszont a főbb kutatók másik irányú fordulást vártak: hogy a demokraták visszaszerezzék a többséget ellenfeleiktől; erről még nem tudjuk, sikerül-e.

Márpedig ha a republikánusoknak ez utóbbi is sikerülne, akkor a végrehajtó és törvényhozó hatalom is a kezükben lenne, amit még a konzervatív többségű legfelsőbb bíróság se nagyon fogna vissza. Apropó bíróság, a legfőbb bírói testület tagjait is a szenátussal együttműködésben választja ki és nevezi ki az elnök, így a szenátusi többséggel a jobboldal itt is tovább növelheti a befolyását.

Mielőtt folytatná a cikk olvasását, meg kell jegyeznünk, hogy a mindenféle (újra)számolások és késlekedések miatt még messze nincs meg minden eredmény, 100 százalékos feldolgozottság meg pláne, ezért olykor provizórikus megállapításokat lehet csak tenni. Itt elolvashatja, mire számítottunk a kongresszusi választásokban előzetesen, most pedig rátérünk arra, a két házban mi a helyzet.

Nagy csaták, vöröslő szenátus

A szenátorokat hat évre választják, de mindig minden államban ugyanakkor, sokukat a két elnökválasztás közti félidős választásokon. Tagállamonként két szenátor ül ebben a kamarában, összesen 100, így 51 főtől lehet többségről beszélni (bár 50-50-es állásnál az alelnöké a döntő voks, így ha a republikánusok nem is kerültek volna most többségbe, J. D. Vance szavazatával ez is biztosítható lett volna). A most szavazásra bocsátott 34 szenátusi helyből 23 esetén nagyjából biztos volt, hogy melyik párt nyeri, 11 államban lehetett szoros mérkőzésre számítani.

Ami tudható volt, hogy Nyugat-Virginiában a májusban demokratából függetlenné vált, de jellemzően a demokratákkal szavazó Joe Manchin szenátor nem indult újra. A konzervatív hegyvidéki államban nem meglepő módon helyreállt a világ rendje, republikánus győzelem született: Jim Justice 69 százalékkal, fölényesen nyert a demokrata Glenn Elliot ellen.

Floridában szoros szenátori versenyt jósoltak, de e téren is látványos volt, milyen tempóban veszít teret a Demokrata Párt az egykor csatatérnek számító, mára stabilan republikánus államban. A korábbi kormányzó Rick Scott 56 százalékot szerezve simán verte demokrata ellenfelét, Debbie Mucarsel-Powellt, akin végül az amúgy elbukott, abortuszról szóló népszavazás sem tudott segíteni.

Körömrágós volt az este nagy része Ted Cruznak Texasban, akinek – az állam hagyományos jobboldalisága ellenére – billegett a széke, részben szintén az abortuszügyek miatt. A demokrata Colin Allred fej fej mellett haladt vele az este folyamán, ahogy érkeztek be az adatok, majd Cruz egy betyáros hajrával 53–44 arányban legyőzte ellenfelét.

Nebraska kilógott a sorból, ugyanis a demokraták nem indítottak jelöltet, hiszen a független, elég önjáró, melós imázst felépítő Dan Osborn nagyon megszorongatta a republikánus Deb Fischert. A regnáló szenátor az est folyamán Cruzhoz hasonlóan jó ideig ellenfele hátát nézhette, majd belehúzott, és 54–46 arányban legyőzte Osbornt, tehát elmaradt a független csoda az államban.

A masszívan jobboldali államnak mondható Montanában a demokrata farmer, Jon Tester egész jó eredményt ért el, de a győzelemhez ez is kevés volt. A pártok egészen döbbenetes pénzeket öltek az itteni kampányba, republikánus oldalról azért, hogy Tim Sheehy be tudja húzni az államot. Az adatok szerint nagy valószínűséggel sikerült is, bár árnyalja a képet, hogy itt cikkünk írásakor még csak 93 százalékos a feldolgozottság, Sheehy pedig cirka 50 ezer szavazattal, 53–45 arányban vezet.

Ohióra szintén iszonyat sok pénzt öntöttek a kampányban a pártok, itt a demokrata Sherrod Brownt a republikánus Bernie Moreno igyekezett kiütni a székből. Jelen állás szerint úgy tűnik, ez össze is jött neki, bár rettentő szoros meccsen: Moreno 50, Brown 46 százalékot szerzett.

Marylandben viszont legalább egy szépségtapaszt kaptak a demokraták, a korábbi népszerű republikánus kormányzót, Larry Hogant meg tudta verni Angela Alsobrooks volt államügyész. 52–45 arányú győzelme miatt végül Alsobrooks lett az első fekete nő a tagállamból a szenátusban (ahogy az is történelmi, hogy két fekete nő is bejutott a felsőházba).

Északkeleten, Új-Anglia államaiban két független is nyerni tudott, úgy tűnik. Vermontban a zömmel a demokratákkal szavazó veterán, erősen baloldali Bernie Sanders fölényesen, 63 százalékkal verte a republikánus Gerald Malloyt. Nem sokkal távolabb, Maine-ben pedig (72 százalékos feldolgozottságnál) a független, szintén a demokratákkal voksoló Angus S. King úgy nyerhetett 52 százalékkal, hogy mindkét nagy párt indított ellene jelöltet (Demi Kouzounas republikánusként 34, David Allen Costello demokrataként 11 százalékot szerzett).

A három rozsdaövezeti csatatérállamban a New York Times térképe alapján annyira szoros az állás magas feldolgozottságnál is, hogy még nem mertek végeredményt hirdetni. A demokratáknak áll Wisconsin, ahol 0,9 százalékkal vezet Tammy Baldwin Eric Hovde előtt, valamint Michigan, ahol Elissa Slotkin mindössze 0,3 százalékkal előzi Mike Rogerst. Pennsylvaniában már a republikánus Dave McCormick vezet 1,2 százalékkal Bob Casey előtt. Az ország másik végén lévő csatatereken is szoros az állás, Nevadában a republikánus Sam Brown leheletnyivel, 0,1 százalékkal vezet a demokrata Jacky Rosen előtt (84 százalékos feldolgozottságnál), míg Arizonában pont a baloldal van előnyben: Ruben Gallego 2 százalékkal áll Kari Lake előtt (60 százalékos feldolgozottság mellett).

A szoros államoktól eltekintve tehát az látható, hogy a republikánusok biztosan nyertek 14 államot, a demokraták (és a velük szövetséges függetlenek) pedig 15-öt. Azonban mint az imént írtuk, több csatatérállamban a Donald Trump mögött álló pártnak áll a zászló, a New York Times és a CNN pedig 52–42 arányban jelenleg republikánus szenátusi többséget mutat.

Képviselőház: Trump reménysége

435: ennyi képviselő ül a házban. 218: ennyi képviselő kell a többséghez. 2: ennyi évente választják újra a teljes képviselőházat. Ezek a legfontosabb számadatok, amik jellemezték az elnök- és szenátusi választásokkal egy időben tartott alsóházi voksolásokat. Itt is igaz, hogy több tagállamban még nem végeztek a számlálással, nem végleges a ház összetétele, így itt még nem mondható meg, melyik párt szerez többséget. Jelenleg a New York Times e térképén látható, hol tart tagállamonként a szavazatszámlálás, illetve mely kongresszusi körzeteket mely párt jelöltje vitte el.

Az is látszik a New York Times grafikonjaiból, hogy például hány szoros körzetet kell a biztosak mellett elhozniuk az egyes pártoknak ahhoz, hogy meglegyen a többségük. A demokraták útja nehezebb a Times szerint, 43-ra van szükségük, amiből eddig 18-at szereztek meg, míg a republikánusok útja 27 helyen át vezet, ebből egyelőre 11 lett meg.

Mint írtuk, a szoros képviselői körzetek nagyjából fedik azokat a területeket, ahol a szenátusi versenyben is öldöklő harc megy. Pennsylvaniában, Arizonában, Michiganben és Észak-Karolinában is találni ilyeneket. Ezért is ért sokat a demokratáknak, hogy szerdára kiderült, Susan Wild el tudta hozni Pennsylvania 7-es körzetét, vagyis Philadelphia északi elővárosait Ryan Mackenzie elől. A Hill szerint erre a csatára 27 millió dollárt költöttek, ezzel a hetedik legdrágább képviselőházi kampány lett a mostaniak közül.

Ami idén érdekes volt, hogy a demokrata fellegvár Kaliforniába és New Yorkba is beágyazódtak republikánus szigetek, amiket a kékek igyekeztek kifüstölni. Az előbbi állam 52 körzetének jelentős részét, benne a nagyvárosias körzetekkel, elhozták a demokraták, és szokás szerint az óceántól távolabbi, vidékies, ritkábban lakott területeken tudtak teret nyerni a republikánusok. A Times az államban per pillanat öt helyet adott oda a republikánusoknak, 27-et a demokratáknak. Érdemes hozzátenni, hogy Kaliforniában 40 és 60 százalék között mozognak átlagosan a feldolgozottsági arányok. New Yorkban hét körzetet is hoztak a 26-ból a republikánusok, kettőt ráadásul a New York Cityvel szomszédos Long Island regnáló képviselői védtek meg a demokratáktól.

Kiemeltük előzőleg Alaszka egyetlen körzetét, ahol a korábban Sarah Palint is elverő demokrata Mary Peltola kihívója a republikánus Nick Begich. A szavazatok 76 százalékának feldolgozása után Begich vezet 50–45 arányban úgy, hogy 4 százalékot az Alaszkai Függetlenségi Párt színeiben induló John Wayne Howe is elorozott. Mivel rangsorolásos választási rendszerre álltak át, itt még lehet kavarodás, ha egyik fő jelölt sem éri el az 50 százalékot, és a harmadik-negyedik helyezettek voksait kezdik szétosztani – írja az Alaska Beacon.

Írtunk arról is, Iowában szoros meccseket jósoltak a közvélemény-kutatók, ami be is jött, de valószínű, hogy a Republikánus Párt mind a négy körzetet behúzza (bár az 1-esben mindössze négyszáz szavazat körüli az előnyük). Nebraskában sem várhatók meglepetések, még a Trumppal olykor ellenséges, mérsékelt republikánus Don Bacon is úgy tűnik, szűken, 2 százalékos előnnyel, de megszerzi körzetét ötödszörre is.

Érdemes megemlíteni még a Helene hurrikán okozta villámárvizek által elpusztított Asheville térségét, amit a 11-es körzet fed le Észak-Karolinában. A lassú kormányzati reakcióra sok kritika érkezett, így nem meglepő, hogy a(z amúgy vidékies) körzetet meg tudta védeni a választáson a republikánus Chuck Edwards. 57–43 arányban verte a demokrata Caleb Rudow-t.

Mindenesetre elmondható, hogy a republikánusok több olyan körzetben vezetnek jelenleg, amiben még nem hirdettek végeredményt, így a Newsweek is arról ír, nagyobb a sanszuk a ház, ezzel a teljes törvényhozás megszerzésére. A New York Timesnál jelenleg 197–177-re vezetnek a republikánusok, a Financial Timesnál 198–180 az állás a javukra, a CNN-nél pedig 204–182.

Miért fontos ez?

Mint korábbi cikkünkben írtuk, egy regnáló elnöknek nem mindegy, hogy az őt indító pártnak megvan-e a többsége a törvényhozásban. Egy törvénytervezetnek ugyanis hosszú utat kell bejárnia: el kell fogadnia a képviselőháznak és a szenátusnak is (illetve először azok vonatkozó bizottságainak), majd az elnök elé kerülhet aláírásra, aki esetleg visszadobhatja. Ha akár csak az egyik kamarában kisebbségbe kerül az elnök pártja, kénytelen lenne kompromisszumokkal, kétpárti megállapodásokkal kormányozni. Szenátusi támogatás nélkül pedig például nem tudnak új legfelsőbb bírákat sem áttolni a rendszeren.

Donald Trumpot viszont egyre valószínűbb, hogy nem fogja fenyegetni ez a veszély. Ha még pár képviselői helyet sikerül megszereznie pártjának, akkor az összes hatalmi ág a jobboldal kezébe kerül: a végrehajtói-elnöki hatalom magával Trumppal, a törvényhozói a republikánus többségű szenátussal és képviselőházzal, emellett a már eddig is konzervatív többségű legfelsőbb bíróság fogja támogatni a munkájukat. Ez a szinte korlátlannak ható hatalom – amit a Republikánus Párton belüli viták azért árnyalhatnak, sőt az obstrukció elkerülésére szolgáló, 60 szenátori szavazatot igénylő javaslatok esetén kevés is lehet – valószínűleg a két év múlva esedékes félidei választásokig kitarthat. Ekkor újra szavazhatnak az amerikaiak a teljes képviselőházról, valamint a szenátus nagy szeletéről. És ha a republikánus kormányzás nem hoz sikereket, a Republikánus Párt kikaphat, Trump kormányzása utolsó két évét pedig akár ellenséges kongresszus szorításában is töltheti majd.

Amit még fontos megemlíteni, és mai cikkünkben fel is vázoltunk már, hogy Trumpnak megvolt ugyan a törvényhozásban a többsége a 2017–2021 közötti kormányzása alatt, de a republikánus establishment régi, sokszor mérsékeltebb tagjai tompították az elnök ötleteit, terveit, viselkedését. Ahogy írtuk, Trump új kormánya már lojalistákból, politikai akarata megvalósítóiból áll majd, akik nem állnak majd útjába szeszélyeinek és legrémisztőbb ösztöneinek. Ráadásul a képviselőházban és a szenátusban is egyre többen vannak, akik neki köszönhetik karrierjüket, így nem valószínű, hogy keresztbe tennének neki.