Közel 120 halálos áldozata van a Helene hurrikánnak, ami már most az USA elmúlt ötven évének egyik legpusztítóbb hurrikánja

2024. szeptember 30. – 22:46

Közel 120 halálos áldozata van a Helene hurrikánnak, ami már most az USA elmúlt ötven évének egyik legpusztítóbb hurrikánja
Megrongált holmik a Helene hurrikán után 2024. szeptember 30-án Old Fortban, Észak-Karolina államban – Fotó: Sean Rayford / Getty Images / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Már legalább 119 halálos áldozata van az Egyesült Államok délkeleti államaiban a Helene hurrikánnak magyar idő szerint hétfő estére – írja a CNN.

A hurrikán Észak-Karolina államot sújtotta eddig a leginkább, egyelőre 47 halálos áldozatról tudnak. Itt található az az Asheville is, ahol a helyi tűzoltóparancsnok elmondása szerint már öt napja élelem és víz nélkül maradtak. Az áradás óriási pusztítást végzett a városban, a lakók négy napja nem tudnak telefonálni és SMS-t küldeni. A négy főútvonal közül hármat már lezártak, ami azt is megnehezíti, hogy bármilyen utánpótlást kapjanak a lakók.

„A villanyvezetékek úgy néznek ki, mint a spagetti. Nehéz leírni a káoszt, amilyennek látszik, tényleg olyan, mintha egy poszt-apokaliptikus jelenet lenne valamelyik tévésorozatban, soha nem gondoltam volna, hogy magam is látok ilyet” – mondta a CNN-nek a város polgármestere.

A szövetségi katasztrófavédelem eközben az amerikai védelmi minisztériummal együttműködve légihíd-helyszíneket hoz létre, hogy légi úton szállítsanak ellátmányt a vihar által károsított, közúton nem megközelíthető területekre. A Pentagon hétfőn közölte, az amerikai nemzeti gárda több ezer tagját telepítették a keleti partvidékre, hogy segítsenek a hurrikán utáni helyreállítási munkálatokban.

Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke „történelmi jelentőségű viharnak” nevezte a Helene-t. Biden azt ígérte hétfőn, hogy a lehető leghamarabb, remélhetőleg még a hét folyamán elutazik az érintett területekre. Emellett kijelentette, a kormány segíteni fogja a túlélőket, „ameddig csak szükséges”.

Donald Trump volt elnök és republikánus elnökjelölt hétfőn arról számolt be, hogy egy teherautónyi segélyszállítmányt vitt a Georgia állambeli Valdostába. Hozzátette, csapata a Samaritan's Purse nevű evangélikus keresztény humanitárius segélyszervezettel dolgozik együtt a szállítmányok szétosztásán.

„Mint tudják, országunk egy keményen megvívott országos választás utolsó heteit éli, de egy ilyen időszakban, amikor egy válsághelyzet sújt le, amikor polgártársaink kiáltanak a szükségben, mindez nem számít, most nem a politikáról beszélünk. Össze kell fognunk és meg kell oldanunk ezt a problémát” – mondta Trump a georgiai városban.

Az már most látszik, hogy a Helene hurrikán az Egyesült Államok elmúlt 50 évének leghalálosabb hurrikánjai közé fog tartozni. A listát a 2005-ös Katrina hurrikán vezeti: a vihar és az azt követő áradások akkor legalább 1833 halálos áldozatot követeltek. A 2022-ben Florida délkeleti részére lecsapó Ian hurrikánnak 150 halálos áldozata volt. A Helene jelenleg a harmadik a listán, már megelőzve a 2017-es Irma hurrikánt, amely 92 halálos áldozatot követelt az Egyesült Államokban, főként Floridában.

A Helene hurrikán négyes fokozatú viharként csütörtök éjszaka ért partot Florida északnyugati részén, ahol számos lakóépületet döntött romba, és több utcát tengervízzel árasztott el. Az okozott szélkárok és a nyomában járó súlyos esőzések az Egyesült Államok legalább öt államát – Florida, Georgia, Dél- és Észak-Karolina, valamint Tennessee – érintették súlyosan.

Georgia állam legnagyobb városában, Atlantában az ítéletidő két nap alatt 280 milliméter esőt hozott, amivel csaknem 140 éves, 1886-ból származó csapadékrekord dőlt meg. Észak-Karolinában volt olyan település, Spruce Pine, ahol keddtől szombatig 610 milliméter csapadékot jegyeztek fel.

A Moody's Analytics előzetes szakértői becslései szerint a vihar és áradások csak magántulajdonban 15-26 milliárd dollár kárt okozhattak, míg más számítások szerint a természeti katasztrófa kárösszege és gazdasági hatása elérheti a 110 milliárd dollárt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!