Magyar elnökséggel megállapodtak az uniós tagállamok, hogy 35 milliárd eurós hitelt adjanak Ukrajnának
Az Európai Unió Tanácsa szerdán megállapodott egy pénzügyi támogatási csomagról Ukrajnának, benne egy legfeljebb 35 milliárd eurós rendkívüli makroszintű pénzügyi támogatási kölcsönnel, közölte a testület, amit év végéig a magyar kormány elnököl.
A tanácsi közlemény szerint a csomagban egy együttműködési mechanizmust is elfogadtak, ami támogatja Ukrajnát, hogy visszafizessen 45 milliárd euróig nyújtott hiteleket az EU-tól és a (több uniós tagállam mellett az Egyesült Államokból, Japánból és Kanadából álló) G7-es partnereitől.
Ahogy arról korábban részletesebben írtunk, a két szervezet nagyjából 50 milliárd dolláros (45 milliárd eurós) hitelt adna Ukrajnának. Ebből az EU 35 milliárd eurót állna. A törlesztéshez beforgatná a szankciókkal lefoglalt orosz jegybanki vagyonból nyert hozamot, vagyis gyakorlatilag orosz pénz felhasználásával segítenének Ukrajnán.
Ahogy azt a korábbi cikkünkben is leírtuk, a döntéshez elég a minősített többség, azaz a magyar kormány nem tudna blokkolni. Az Euronews és a Reuters mégis blokkolásról írt, amit Varga Mihály pénzügyminiszter fake news-ozva cáfolt. „Közölték az álhírt, hogy Magyarország blokkolta az Ukrajna támogatását célzó uniós hitelt. A valóság ezzel szemben az, hogy nem történt ilyen, az ezzel kapcsolatos jogszabályt a Coreper és az Európai Parlament tárgyalását követően várhatóan még októberben elfogadják.”
Az Euractiv alapján előbbi testület, a Tanácshoz tartozó, brüsszeli állandó képviselőkből álló Coreper döntött szerdán. A tanácsi közlemény szerint „a gyors elfogadás és annak biztosítása érdekében, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás a lehető leghamarabb eljusson Ukrajnába, a tagállamok ma megállapodtak abban, hogy ha az Európai Parlament változtatás nélkül elfogadja a Bizottság javaslatát, a Tanács is hozzá fog járulni a szöveg módosítás nélküli elfogadásához”.
Az orosz vagyont lefoglaló uniós szankciókat ugyanakkor egyhangúlag kell félévente megerősíteni. Ahogy azt a korábbi cikkünkben is leírtuk, az Egyesült Államok kormánya tart tőle, hogy ezt blokkolja valaki, ezért a szokásos időszak helyett három évet hosszabbítanának. Ez a hosszabbítás, amiről az Euronews szerint Varga kijelentette, hogy az amerikai választások után kellene róla dönteni.