Példátlanul nagy katonai akciót indított Izrael Ciszjordániában

2024. augusztus 28. – 12:33

Példátlanul nagy katonai akciót indított Izrael Ciszjordániában
Izraeli katonák egy rajtaütésen Tulkarem mellett, a Nur Samsz palesztin menekülttáborban 2024. augusztus 28-án – Fotó: JAAFAR ASHTIYEH / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Masszív biztonsági műveletet indítottak az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Ciszjordánia palesztin fennhatóságú településein – írja a BBC. Az izraeliek szerint „terrorellenes műveletről” van szó, amit legalább négy városban – Dzseninben, Tulkaremben, Nábluszban és Tubászban – hajtanak végre. Palesztin források szerint a műveletben már legalább 9 palesztin életét vesztette (nem sokkal korábban 11 halottról közöltek adatokat), ezt utóbb az IDF is elismerte a Times of Israel szerint. Azt nem tudni, az izraeliek közt vannak-e sérültek.

A BBC szerint az izraeli támadás a legnagyobb ilyen akció a 2000–2005 közötti második intifáda óta, már-már példátlan, hogy ennyi települést egyszerre rohanjanak le. A médium tudósítója szerint az elmúlt tíz hónapban több összecsapás zajlott már le az izraeli erők és a palesztinok közt a térségben, de ami most történik, az egészen más. Dzseninben például a városba csak egy úton lehet ki- és bejutni, a város kórházait is szigorúan ellenőrzik. Az izraeli erők pár órára megszállták a Fará menekülttábor egészségügyi komplexumát a Vörös Félhold szerint.

Úgy tudni, Dzsenin menekülttáborában fegyveres összecsapások történtek, egy autót pedig légicsapás ért. Nábluszban is menekülttáborokat rohant le az IDF, míg a Tubász környéki Fará tábort dróntámadás érte. A BBC jeruzsálemi tudósítója szerint több száz izraeli katona nyomult be Ciszjordánia északi részére, légitámadások zajlanak, több településről fegyverropogást hallani. Az IDF szerint több robbanószerkezetet semlegesítettek, több fegyvert lefoglaltak már.

Jiszráel Kác izraeli külügyminiszter azt mondta, a hadsereg teljes erejével az iráni iszlamista terrorista infrastruktúra megsemmisítésére tör. Kác szerint Irán „második frontot” akar nyitni a térségben Gáza után, amire hasonló eltökéltséggel kell válaszolniuk, mint a Gázai övezetben tették. „Ez egy háború, és meg kell nyernünk” – mondta a miniszter.

A palesztin elnökség is közleményt adott ki, ami szerint „irtózatos és veszélyes eredményei” lehetnek az erőszak fokozásának. Nabil Abu Rudejneh elnöki szóvivő azt mondta a Vafa hírügynökségnek, hogy az izraeli támadás „a népünk, földünk és szent helyeink elleni átfogó háború folytatása”. Hozzátette, a helyzetért az Egyesült Államok is felelős, aminek be kell avatkoznia, hogy megállítsa az eszkalációt. Eközben Mahmúd Abbász palesztin elnök is megszakította szaúd-arábiai látogatását a történtek miatt. Az ENSZ Emberi Jogi Irodája ugyanekkor (OHCHR) elítélte Izrael „fokozódó katonai válaszadását”.

Miért történik mindez Ciszjordániában?

A tavaly októberben kitört gázai háború kezdete óta zajlanak összecsapások Ciszjordániában a palesztin lakosság, az Izrael által letelepített lakosok és az izraeli biztonsági erők között. Az ENSZ szerdai adatai szerint összesen több mint 600 palesztin halt meg a gázai háború kezdete óta. Elsöprő többségük az izraeli erőkkel való összecsapásokban vesztette életét, de 11-en az izraeli telepesekkel vívott csatározásokba haltak bele.

Izrael emiatt egyre több és egyre népesebb katonai csoportokkal néz szembe Ciszjordániában. „Ez olyan, mint a rák. Terjed” – mondta a BBC-nek Izráel Ziv, az IDF korábbi műveleti vezetője még augusztus elején. Szerinte Szamáriában, azaz Észak-Ciszjordániában már olyan intenzitású háború folyik, mint a Gázai övezetben. Izrael biztos benne, hogy Irán áll a háttérben. Viszont mivel az IDF pusztító légicsapásokkal és rajtaütésekkel válaszol a palesztin erőszakra, egyre több palesztin fiatal áll be milicistának. Ziv nem derűlátó: „Határozottan nem irányítjuk már az eszkalációt arrafelé.”

Ciszjordánia helyzetének rendezése elég nehéznek tűnik, mivel a palesztin falvak és városok közt izraeli telepek létesülnek, így a terület lakossága egyre vegyesebb. A BBC szerint zsidók százezrei élnek már a térségben, amit a palesztinok leendő államuk törzsterületeként képzelnek el. A zsidó telepek a nemzetközi jog szerint illegálisnak számítanak, Izrael azonban vitatja ezt. Az Európai Unió az év elején szankciókat akart kivetni az erőszakos izraeli telepesekre, de ezt Magyarország egyedüli tagként megvétózta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!