Politico: Magyar-cseh ellenállásba ütközött, hogy az EU izraeli telepeseket szankcionáljon

2024. február 7. – 10:31

Másolás

Vágólapra másolva

Szélsőségesnek tartott izraeli telepesek elleni szankciókat készít elő az Európai Unió, de ezt a magyar és a cseh kormány is elutasítja, értesült a Politico. A lap szerint az Izraelt hagyományosan támogató Németország is a büntetőintézkedések mellé állt, ezzel többek között Franciaországhoz, Spanyolországhoz és Belgiumhoz csatlakozott. Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő még decemberben jelentette be, hogy szankciókat javasol, amelyekről a tagállamok egyhangúlag dönthetnek.

A lap úgy tudja, a tervezetről szerdán tárgyalnak a tagállamok EU mellé rendelt nagykövetei, bár az ülés napirendjén nem látszik ilyen napirendi pont. A lapnak magyar és cseh tisztviselők sem válaszoltak a Politico kérdéseire.

Az Egyesült Államok – amelyet a lap Izrael legnyíltabb támogatójának nevez – a napokban négy szélsőséges olyan telepest sújtott szankciókkal, akik az indoklás szerint Ciszjordániában erőszakosan léptek fel palesztinokkal szemben vagy olyasmit tettek, ami palesztinok kényszerű kitelepítéséhez vezetett.

A Hamász október 7-én a védelmi rendszert áttörve háromezer fegyveressel támadt a Gázai övezet közelében fekvő izraeli településekre, 1200 embert, köztük 840 civilt megölve. Izraeli adatok szerint az ekkor elrabolt 250 emberből 136-an vannak még fogságban, nagyjából egyharmaduk krónikus beteg és gyógyszerekre van szüksége. A túszok szabadon bocsájtásáról zajlanak tárgyalások, de ezek eddig nem vezettek eredményre. Közben a túszok hozzátartozói rendszeresen tüntetnek Izraelben a tárgyalások felgyorsításáért. A háborúban a Hamász vezette palesztin egészségügyi minisztérium szerint 27 ezer ember halt meg, kétharmad részben nők és gyerekek.

Az EU terrorszervezetként tartja számon a Hamászt. Idén januárban olyan korlátozó intézkedéseket vezetett be, amelyekkel felelősségre vonhat minden olyan személyt vagy szervezetet, aki támogatja, elősegíti vagy lehetővé teszi a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád erőszakos cselekményeit.

Frissítés: A Külgazdasági és Külügyminisztérium a Telexnek emailben megerősítette, hogy igaz a hír. Paczolay Máté külügyi szóvivő közölte: „Izraelt brutális terrortámadás érte, több mint ezren vesztették életüket és százak kerültek a Hamász fogságába. Egy ilyen helyzetben a nemzetközi közösségnek minden erejével azon kellene dolgoznia, hogy elősegítse a terrorellenes művelet sikerét, valamint a túszok szabadon bocsátását annak érdekében, hogy a fogságban lévő ártatlanok visszanyerjék szabadságukat és a világon sehol se ismétlődhessen meg mindaz, ami október 7-én történt.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!