Bill Clinton: Már csak azzal tudok magamnak hízelegni, hogy még mindig fiatalabb vagyok Donald Trumpnál

„Két nappal ezelőtt betöltöttem a 78-at. Én vagyok a családunk legidősebb élő tagja. És már csak azzal tudok magamnak hízelegni, hogy még mindig fiatalabb vagyok Donald Trumpnál”

– szúrt oda a republikánus elnökjelöltnek Bill Clinton a Demokrata Párt elnökjelölő nagygyűlésének harmadik, szerdai napján tartott beszédében, megmutatva, hogy az életkor, ami Joe Biden elnökjelöltsége alatt még tabutémának számított a párton belül, az 59 éves Kamala Harris színre lépésével már a – Clintonnál két hónappal idősebb – Trumppal szemben felhozott egyik legfontosabb érvvé változott. Az Egyesült Államokat 1993 és 2001 között vezető exelnök – sokszor a súgógép helyett saját jegyzetei alapján – elmondott szónoklatában ostorozta Trump narcizmusát, mivel a republikánus jelölt szerinte csak magáról képes beszélni, miközben Kamala Harrisnek „megvannak az elképzelései, megvan a tapasztalata, megvan a vérmérséklete és megvan a vidámsága – igen, a vidámsága – ahhoz, hogy tenni tudjon az országért”.

A nap főszereplője azonban Tim Walz, Minnesota állam kormányzója volt, aki ezen a napon vált hivatalosan Kamala Harris alelnökjelöltjévé. A Harris karakterét kiválóan kiegészítő politikus – a „vidéki” Amerikából érkezett fehér férfi, aki fociedzői, katonai és pedagógusi múlttal is büszkélkedhet – élete megtiszteltetésének nevezte a felkérést. Felidézte azt, hogy egy 400 fős Nebraska állambeli kisvárosból indult, önmagát „a szabadság harcosa”-ként definiálta, aki azért dolgozik, hogy a „szomszédaink jobban éljenek” – utalt a Minnesotában kiterjesztett betegszabadságra és adócsökkentésre. Walz odamondós karakterének és alelnökjelölti szerepének megfelelve keményen beleszállt a republikánusokba az olyan, az egyéni szabadságjogokba szélsőségesen beleszálló intézkedésekért, mint például a lombikbébiprogramokat veszélyeztető legfelsőbb bírósági döntés, vagy a faji és szexuális identitás kérdéseit boncolgató ifjúsági könyvek egyes államokban való betiltása.

„Miközben egyes államok az iskolákból a könyveket, mi az éhezést tiltottuk ki.”

Amikor a szélsőséges születésszabályzás kapcsán felidézte, milyen nehezen jött össze első gyerekük, akit a várakozás emlékére „Hope”-nak neveztek el, Walz családja a nézőtéren konkrétan zokogni kezdett:

Walz leszögezte: még akkor is tiszteletben kell tartani az egyéni döntéseket, ha ezek a döntésekkel adott esetben személyesen nem szimpatizálunk. Épp ezért azt üzente a republikánusoknak, hogy mások döntéseibe való beleszólás helyett „törődjetek a saját dolgotokkal”. Az alelnökjelölt beszédének a „szabadság” mellett a „jó szomszédság” volt a fő retorikai vezérfonala – utóbbi Walz beszéde alapján egy olyan érték, ami egyszerre foglalja magában a békés egymás mellett élést és a segítőkészséget. Walz természetesen Trumpot és alelnökjelöltjét, JD Vance-t – akivel október 1-jén fog vitázni – nem tartja jó szomszédnak, mivel a „Project 2025” néven hírhedtté vált nem hivatalos programcsomag szerint szerinte a kormányzat felforgatására készülnek, amivel az emberek élete csak nehezebbé válik.

Beszéde végén Walz a Demokrata Párt aktivistáihoz fordult, akiket – saját bevallása szerint öltözői motivációs szónoklataihoz hasonlóan – egy amerikai focihasonlattal sarkalt nagyobb erőfeszítésre:

„A negyedik negyedben járunk, és az ellenfél egy mezőnygóllal vezet. De mi vagyunk támadásban, a labda nálunk van, és igen, a miénk a jobb csapat. (…) Az a dolgunk, hogy minden egyes szerelést és blokkolást megcsináljunk, hívásról hívásra, kopogtatásról kopogtatásra vigyük a kampányt. (…) 76 nap van hátra, ami semmi. Majd alszunk a sírban, mert most mindent a pályán kell hagynunk.”

Clintonon és Walzon túl az elnökjelölő gyűlés szerdai napjára összegyűlt tömeget is gondosan összeválogatott szónokok szórakoztatták-lelkesítették. A legfontosabb figurák között volt az óriási informális befolyással bíró Nancy Pelosi 2022-ben visszavonult képviselőházi elnök, a 2020-as demokrata elnökválasztás meglepetésjelöltje, Pete Buttigieg közlekedési államtitkár és Josh Shapiro, a választás kimenetele szempontjából kulcsállamnak számító Pennsylvania kormányzója. Geoff Duncan, Georgia állam volt kormányzóhelyettesének személyében erre a napra is jutott egy, a pártjából Trump miatt távozó republikánus.

De a nap kulcsszónoka a meglepetésvendégként – fülsüketítő ováció közepette – színpadra lépő Oprah Winfrey volt. Minden idők egyik leghíresebb és legbefolyásosabb televíziós személyisége emlékeztette a közönséget arra, hogy ő független szavazóként regisztráltatja magát, ezúttal azonban „egy bizonyos jelölt” most azt állítja, hogy a mostani választás után soha többet nem kell elmenni szavazni. Az amerikaiak azonban büszkék arra, hogy újból és újból részt vehetnek demokratikus választásokon. Oprah felszólította a függetleneket és hezitálókat, hogy „a józan ész nevében” válasszák Kamala Harrist, azt a jelöltet, akinél számítanak az értékek, aki válságos helyzetben képes „felnőtthöz méltó” válaszokat adni. Oprah – az előző nap vezérszónoka, Barack Obama gondolatmenetét lényegében folytatva – felhívta a figyelmet a republikánus politikai álláspontok abszurditására és megosztó mivoltára:

„Ezek az emberek, akik rád akarnak ijeszteni… olyan emberek, akik el akarják veled hitetni, hogy a könyvek veszedelmesek, de a karabélyok nem. Akik szerint van helyes módja a hitnek, és van helytelen módja a szerelemnek. Ezek az emberek, akik először meg akarnak minket osztani, hogy utána uralkodhassanak felettünk.”

Oprah beszédében odaszúrt Trump alelnökjelöltjének, JD Vance-nek is, akinek az elmúlt hónapban rengeteget kellett magyarázkodnia egy korábbi interjúja miatt, melyben aggasztónak nevezte azt a jelenséget, hogy az országot „egy csomó gyerektelen macskás nő” vezeti – köztük Alexandra Ocasio-Cortez vagy az egyébként férje két gyerekét nevelő Kamala Harris –, akik saját elbénázott életüket akarják rákényszeríteni az egész országra.

Az elnökjelölő gyűlések az elnökválasztások során elvileg a pártok elnökjelöltjeinek megválasztására szolgálnak, mára azonban inkább többnapos politikai show-vá váltak, melynek legfontosabb funkciója a médiafigyelem lekötése és a választók mozgósítása. A Chicagóban tartott négynapos rendezvény első napjáról szóló összefoglalónkat itt olvashatja, a második napról pedig ebben a cikkben írtunk. Az amerikai választások történetének egyik legviharosabb hónapja utáni kampányhelyzetről pedig ebből a cikkből tájékozódhat.