Orbánhoz közeli cégtől kap fizetést az Orlen Budapesten rejtőzködő egykori vezetője

2024. július 19. – 10:57

Másolás

Vágólapra másolva

A lengyel olajtársaság Budapesten rejtőzködő egykori vezetője vagyonbevallása szerint Orbán Viktor vejéhez és a miniszterelnök körének más tagjaihoz köthető érdekeltségeiből rendszeres jövedelemhez jut – derült ki a lengyel Wiadomości cikkéből. Daniel Obajtek februárig volt az Orlen vezetője, személyesen ismeri Orbánt – a Jarosław Kaczyński vezette, Fideszhez közel álló, a legutóbbi választásokon azonban ellenzékbe szorult Jog és Igazságosság (PiS) párthoz köthető Obajtek júniusban mandátumot nyert az EP-választásokon. Ezzel mentességet is szerzett, igaz, egyelőre nem is vádolták meg Lengyelországban, ám a hatóságok tanúként sem tudták kihallgatni a férfit, aki néhány fotóval árulta el, hogy állításával szemben nem Lengyelországban, hanem Budapesten tartózkodik. Rejtőzködésének okáról itt írtunk bővebben.

Obajteket februárban menesztette a felügyelőbizottság az Orlen vezérigazgatói posztjáról, ami után ritkán láthatták Lengyelországban. Folyamatosan tagadta azonban azokat az állításokat, amelyek szerint fél a vádemeléstől, és emiatt készül az Európai Parlamentbe, hogy megszerezze a mentelmi jogot. A VSquare cikke szerint azt is tagadta, hogy Budapestre menekült volna. Az üzletember amúgy otthonában nem gyanúsított, egyelőre tanúként szeretnék meghallgatni a lengyel ügyészek olyan ügyekben, mint

  • az állami tulajdonú Orlen és Lotos energiavállalatok egyesülése, valamint a gdański finomító 30 százalékos részesedésének eladása a szaúdi Saudi Aramco felé;
  • az Orlen óriási vesztesége, amelyet a nagy- és kiskereskedelmi piacokon 2023 őszén történt radikális üzemanyagár-csökkentés okozott, és amit az indokolhatott, hogy az olcsóbb üzemanyaggal szerették volna megtolni az országgyűlési választás előtt a regnáló Jog és Igazságosság népszerűségét;
  • egy 1,5 milliárd złotys átutalás.

A lengyel ügyészség és a parlament vizsgálóbizottsága már többször szeretett volna idézést kézbesíteni a lengyel címein nem található Obajteknek, hogy jöjjön el egy meghallgatásra.

Orbánék fizetési listáján van Obajtek

Vagyonbevallása szerint havi 15 ezer euróhoz – csaknem 6 millió forinthoz – jut a Bayer Construct révén. A céget vezető, kormányközelinek mondott Balázs Attilával készült interjúnkat itt olvashatja.

A vagyonbevallásra az EP-mandátum miatt volt szükség, amelyben három évre visszamenően kellett feltárni anyagi forrásait. A havi 15 ezer eurós fizetés jelentősen meghaladja az EP képviselőinek járó nagyjából 10 ezer eurós javadalmazást.

Obajtek ellen hivatalosan vádat ugyan nem fogalmaztak meg, de kétségtelen, hogy ezek felmerülhetnek, miután a PiS ellenzékbe szorult, és a hatalomba visszatért Donald Tusk kormányfő vezette koalíció támogatta, hogy a korrupciós visszaélések feltárásának érdekében Lengyelország is csatlakozzon az Európai Ügyészséghez. A Brüsszellel Orbánhoz hasonlóan hadakozó PiS-szel kapcsolatos jogállami kifogások miatt Lengyelország elől is elzártak bizonyos EU-s forrásokat, amelyek az Európai Ügyészséghez való csatlakozás után megnyíltak Varsó előtt. Így a térségből már csak Magyarország maradt távol a szervezettől, amelynek rajta kívül Svédország, Dánia és Írország nem tagja.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!