Elfogadták az uniós támogatást Ukrajnának, ahol megkerülték a magyar kormányt

2024. június 24. – 12:59

Másolás

Vágólapra másolva

Az uniós külügyminiszterek hétfői ülésén elfogadták, hogy többek között lőszerre és légvédelmi rendszerekre költsék a befagyasztott orosz jegybanki vagyon nyereségét, írja négy diplomáciai forrásra hivatkozva a Politico. Frissítés: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter később megerősítette: a kormány „álláspontjának figyelmen kívül hagyásával arról döntöttek, hogy az Európai Békekeretből 1,4 milliárd eurónyi forrást újabb, Ukrajnába irányuló fegyverszállítások finanszírozására használnak”.

Josep Borrell uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő korábban arról beszélt: egy korábbi tartózkodás miatt a magyar kormány „nem kellene, hogy része legyen a pénz felhasználásáról szóló döntésnek”. Szerinte ez a jogi kerülőút „kifinomult, mint minden jogi döntés, de működik”.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ülés elején azt posztolta Facebookra: „újabb milliárdok Ukrajnának – immár az európai szabályok felrúgásával, Magyarország kihagyásával”.

A Politicónak viszont arról beszéltek uniós tisztviselők, hogy a Tanács jogi szolgálata arra jutott: a kormánynak nincs beleszólása a pénz felhasználásába egy korábbi tartózkodás miatt, a kiskapu pedig azért működik, mert nem az uniós adófizetőktől jön a pénz.

A Borrellt idéző Financial Times-szal szemben szerintük ennek nem az az oka, hogy egy májusi döntésnél tartózkodott, hanem az, hogy egy külön Ukrajnának szánt alapnál tett így még kora tavasszal. Ahogy az arról szóló cikkünkben írtuk, Szijjártó márciusban elmondta, hogy nem is „sima”, hanem konstruktív tartózkodással élt és szerinte a magyar támogatás ára egy jogszabály-módosítás volt, hogy a döntésből Magyarország semmilyen politikai vagy pénzügyi terhet nem vállal.

A konstruktív tartózkodásról az EU kvázialkotmánya, azaz az egyik alapszerződés szól, amit nehézkes módosítani (van olyan módszer, amihez „csak” egy egyhangú tagállami döntés kell, de nem lehet könnyen ráhúzni ilyet a márciusi esetre). Március 19-én megkérdeztük a tárcát többek között arról, hogy pontosan milyen szabályt változtatnak és ha ez nem alapszerződés módosítása, hogyan tudja felülírni az alapszerződésben foglaltakat, választ azóta se kaptunk.

Konstruktív tartózkodásnál az adott ország „nem köteles a határozatot alkalmazni, de elfogadja, hogy a határozat köti az Uniót. A kölcsönös szolidaritás szellemében az érintett tagállam tartózkodik minden olyan tevékenységtől, amely ellentétes lehet az Uniónak a kérdéses határozaton alapuló fellépésével vagy azt hátráltathatja, a többi tagállam pedig ezt az álláspontját tiszteletben tartja.” Ilyenkor az adott kormány a tartózkodás mellé egy nyilatkozatot is fűz a szavazatához.

A Politico kiemeli, hogy a mostani döntéssel a megszokottól eltérően nem utólag térítenek tagállami szállításokat, hanem közvetlenül vásárolnak például lőszereket és légvédelmi rendszereket. A pénz negyede az ukrán hadiiparnak megy. A lap szerint a tagállamok délelőtt 11-ig nyilváníthattak véleményt, és a Politico egy belső tanácsi dokumentumra hivatkozva arról ír, hogy a határidőre egyetlen negatív szavazat sem érkezett. A döntéshez nem kellett egyhangúság, azaz a magyar kormány (ami egy diplomata szerint „dühös” a döntés miatt) nem blokkolhatta.

Még nem tudni, hogy a jegybanki profitból pontosan mennyi pénz folyik be, diplomaták 1,2 és 1,4 milliárd euróra saccolták az összeget.

A mai egyezség ellenére a lap szerint a magyar kormány továbbra is 6,6 milliárd eurónyi visszatérítést blokkol az alapból.

A külügyminiszterek hétfői ülésén fogadták el hivatalosan a 14. szankciós csomagot is. (A magyar sajtóban több oldal is azt a döntést keverte össze az orosz vagyon profitjáról szólóval, mint ahol megkerülik a magyar kormányt.)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!