Öt helyen lőtték át Fico vékonybelét

2024. május 29. – 14:35

Másolás

Vágólapra másolva

A május 15-i handlovái kormányülés után meglőtt miniszterelnök konkrét sérüléseiről beszélt Erik Kaliňák, a Smer-SD képviselője. Ez az első alkalom, hogy a kormány tagjai a meglőtt miniszterelnök konkrét sérüléseiről nyilatkoznak – írja a Paraméter című dunaszerdahelyi lap.

A smeres képviselő azt mondta, hogy Robert Fico vékonybele több ponton is megsérült, konkrétan öt helyen lőtték át. Erik Kaliňák egy Kysucké Nové Mesto-i beszélgetésen részletezte a Ficót ért sérüléseket.

„Ott voltam a helyszínen, beszéltem az orvosokkal, millimétereken múlt, hogy a sérülés végzetes legyen” – idézi Kaliňákot a Postoj.sk portál, hozzátéve, a lövés úgy találta el a vékonybelet, hogy ötször átlőtte, „de az orvosok csodát tettek”.

A kormányhivatal arról adott ki tájékoztatást, hogy a miniszterelnök állapota napról napra javul.

Vasárnap azt írtuk, hogy továbbra is súlyos Robert Fico állapota, a szlovák miniszterelnök rehabilitációja legalább fél évet vehet igénybe. Ján Richter, Fico párttársa a szlovák közmédia vasárnapi műsorában elmondta, hogy beszélt a miniszterelnökkel telefonon. A Smer parlamenti képviselője szerint Robert Fico év végére felépülhet, de csak ha addig nem jön közbe semmi váratlan a rehabilitációja során. Richter arról is beszélt, hogy Fico sérülései rendkívül súlyosak, ezért is lenne felelőtlenség a gyors visszatérésére számítani.

Ezzel párhuzamosan a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház is kiadott egy közleményt, amely szerint Fico egészségi állapota megfelel a várakozásoknak.

Ficót május 15-én lőtték meg, a gyomrán is megsérült. A merénylet után a Telex elment a lövés helyszínére, és jártunk Pozsonyban is. A magyar kormány a támadás után rövid úton baloldalivá faragta Robert Fico merénylőjét, amit a kormánymédia egy álhírként terjedő fotóval próbált alátámasztani, miközben a 71 éves Juraj Cintula neonáci aktivista is volt már életében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!