Év végére felépülhet Robert Fico

2024. május 26. – 13:29

Másolás

Vágólapra másolva

Továbbra is súlyos Robert Fico állapota, a szlovák miniszterelnök rehabilitációja legalább fél évet vehet igénybe – közölte Ján Richter, Fico párttársa az Új Szó tudósítása alapján.

Richter a szlovák közmédia vasárnapi műsorában elmondta, hogy nemrég beszélt a miniszterelnökkel telefonon. A Smer parlamenti képviselője szerint Robert Fico év végére felépülhet, de csak ha addig nem jön közbe semmi váratlan a rehabilitációja során. Richter arról is beszélt, hogy Fico sérülései rendkívül súlyosak, ezért is lenne felelőtlenség a gyors visszatérésére számítani.

Ezzel párhuzamosan a besztercebányai F. D. Roosevelt Egyetemi Kórház is kiadott egy közleményt a meglőtt miniszterelnök állapotáról. A kórház szerint Fico egészségi állapota megfelel a várakozásoknak, hétfőn ellenőrző vizsgálatokon fog részt venni.

Ficót május 15-én lőtték meg, a gyomrán is megsérült.A merénylet után a Telex elment a lövés helyszínére, és jártunk Pozsonyban is. A magyar kormány a támadás után rövid úton baloldalivá faragta Robert Fico merénylőjét, amit a kormánymédia egy álhírként terjedő fotóval próbált alátámasztani, miközben a 71 éves Juraj Cintula neonáci aktivista is volt már életében.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!