Az indiai választások rendkívül sok szempontból egyediek a világon. Az immár legnépesebb országban 968 millió ember jogosult a választásra; a lebonyolítása érdekében 15 millió szavazóbiztost mozgósítanak, akik 5,5 millió elektronikus szavazógépet állítanak fel egymillió szavazókörben, egyebek mellett a Himalájában 4650 méteren, a nyugati Rádzsasztán sivatagos területein és több apró indiai-óceáni szigetecskén is, miután az indiai választási szabályok szerint minden választó lakhelyétől legfeljebb két kilométeres távolságra kell lennie szavazati lehetőségnek.
Az országban több mint két és fél ezer, többségében helyi és regionális párt aktív, amelyek kampányköltése az amerikai elnökválasztásét is meghaladja; az 543 választott parlamenti helyért legutóbb nyolcezer jelölt indult, most háromezer körül járnak, de sok helyen tart még a regisztrációs időszak.
Miután a logisztikai – és az azzal járó biztonsági – kihívások miatt nem reális egy vagy pár nap alatt lezavarni a voksolást, azt hét fázisra bontják. Az április 19-i, pénteki rajt után április 26-án, május 7-én, 13-án, 20-án és 25-én folytatódik, és június elsején zárul a választás, a szavazatszámlálás és eredményhirdetés pedig június 4-én lesz.
A sok nagy szám mellett ugyanakkor a szavazásnak vannak olyan jellegzetességei is, amelyek a magyar választóknak is ismerősek lehetnek. Az iparosítást, a nemzeti tőkésréteg felemelését, világpolitikai ambíciókat hirdető, a vallási fundamentalizmusra rájátszó kormányfő, Narendra Modi és a Bháratíja Dzsanatá Párt, avagy Indiai Néppárt (BJP) áll szemben az egykor domináns Indiai Nemzeti Kongresszussal (INC), amelyet tíz éve a korrupció, nepotizmus és inkompetencia, valamint a vízió hiánya miatt zavart el a nép a hatalomból, azóta pedig a hatósági vegzálás és belső vitái miatt szétforgácsolódott.
Bár az indiai felmérések híresen megbízhatatlanok, Modi és a BJP győzelmét illetően nem sok kétség van.
Tavaly nyáron az INK vezetésével több mint két tucat országos, illetve regionális párt lépett választási szövetségre, és egy rövid ideig úgy tűnt, hogy a tagjai között kommunista, muszlim, helyi soviniszta, populista és liberális tagokat is számláló Indiai Nemzeti Fejlesztési Inkluzív Szövetség (angol rövidítéssel INDIA) koalíció képes lesz megszorongatni a BJP-t és partnereit (ők a Nemzeti Demokratikus Szövetség, avagy NDA).
Az egység azonban tiszavirág életű volt: a szövetség két prominens tagja kiugrott (az egyikük rögtön az NDA-ba állt át); más fontos szereplőket a hatóságok kapcsoltak le; a közös jelöltállításról folyó tárgyalások megakadtak; Modi népszerűsége pedig töretlen. Rahul Gandhi, az INK vezetője hiába kezdett 6700 kilométeres országjárásba tavasszal, elemzők nem sok esélyt adnak neki.
A választás fő kérdése inkább az, hogy mekkora lesz a győzelem. Az indiai választási rendszer a legnagyobb pártszövetségnek kedvez, az egyfordulós, egyéni körzeteken alapuló felállásban a BJP 2019-ben a voksok 37 százalékával a parlamenti helyek 56 százalékát szerezte meg, míg az INC 19 százalékos szavazataránnyal kevesebb mint 10 százalékát. Az ellenzéki összefogás repedezésével könnyen lehet, hogy a BJP mandátumszáma idén hasonló szavazatarány mellett is elérheti a 400-at.
A másik kérdés, hogy mi követi majd a választási sikert. Modi rendkívül népszerű, és hívei szerint csak ő képes rendet vágni, valamint elhozni a fejlődést és a globális befolyást a nagyon sokszínű és rengeteg területen széttartó országban. Ugyanakkor a BJP hatalmi centralizációs törekvései miatt az indiai demokrácia, sajtó- és véleményszabadság állapotának megítélése folyamatosan és erősen romlik, a vallási és identitásbeli ellentétek éleződnek, miközben a gazdasági reformok sem hoztak eddig átütő sikert.
Szeretik az erős vezetőket
A 73 éves Modi töretlen népszerűségét illetően számos magyarázat kering. Az egyik kézenfekvő dolog az ellenzék gyengesége: az indiai politikát a függetlenség 1947-es kikiáltásától a BJP felemelkedéséig a Gandhi és Nehru családok által fémjelzett, baloldaliként definiált Kongresszus Párt uralta, ám a párt a 2010-es évekre erősen elhasználódott, és a 2014-es választási vereség óta nem tudott talpra állni.
Ennek egyik potenciális oka Rahul Gandhi személye: a politikai dinasztiából származó, félig olasz, brit elitegyetemeken végzett, a régi és az ország felemelésére évtizedek óta képtelen elitet képviselő politikussal szemben a teaárus családból származó, aszkéta Modi elég jól képes magát a nép gyermekeként, az átlag indiaiak problémáit átérző vezetőként eladni.
A Pew tavalyi felmérése szerint Indiában kiemelkedően magas az „erős vezetők” iránti igény, 85 százalék szívesen látna egy erős vezetőt, és csupán 60 százalék szerint fontos, hogy az ellenzék szabadon tevékenykedhessen az országban (ez az arány fejlett országokban jellemzően 90 százalék felett van, még Magyarországon is). Szintén a Pew szerint az indiaiak 55 százaléka nagyon, további 24 százaléka valamelyest elégedett Modival, amely példátlanul magas népszerűség a világ vezetői között. Az is kedvez a kormánynak, hogy az indiaiak magas aránya gondolja úgy, hogy a választott vezetőik törődnek a nép sorsával, a 41 százalékos érték Svédország után a második legmagasabb a Pew mintájában.
Ezzel együtt a Pew adataiból az is kiderül, hogy az indiai választók elég flexibilisek. Rahul Gandhi a lakosság 62 százalékának szimpatikus, és az INC más prominens politikusai is 40 százalék felett állnak. Ugyan 85 százalék erős vezetőt akar, de 79 százalék jó rendszernek tartja a képviseleti demokráciát, 80 százalék a közvetlen demokráciát. Viszont 67 százalék szerint jó az is, ha a kormányfő a parlament vagy az igazságszolgáltatás felügyeletétől függetlenül hozhat döntéseket, 72 százalék szerint az is rendben lenne, ha a hadsereg irányítana, a szakértői kormányzás támogatottsága pedig 82 százalékos. Miután ezek közül egyes kategóriák egymás szöges ellentétei, elég nehéz bármiféle nagy narratívát megállapítani az indiaiak politikai értékrendjéről.
Nagy reformer
Modit illetően népszerű nézet az is, hogy sikeresen megteremtette maga körül a nagy reformer auráját mind a belső, mind a külső publikum felé. Modi 2014-es hatalomra jutása előtt a nyugati Gudzsarát állam főminisztere volt, országos ismertségét pedig a gudzsaráti modell néven elhíresült gazdasági reformjai alapozták meg. Ennek része volt az infrastrukturális és energia-beruházások pörgetése, az exportorientált iparágak támogatása, a kivitelre termelő különleges gazdasági övezetek kialakítása, valamint a vállalkozásbarát dereguláció, az adócsökkentés és fiskális szigor, valamint az állami tulajdonú vállalatok reformja és privatizációja.
Arról megoszlanak a szakértői vélemények, hogy ez mennyiben volt sikeres. Gudzsarát növekedési üteme ugyan meghaladta az országos átlagot, de a bérek alacsonyak maradtak, és a fiskális szigor és az állami források beruházásokba csatornázása rontotta a szociális helyzetet. Ezzel együtt Modi a miniszterelnöksége alatt a programot országos szinten is megpróbálta reprodukálni a gazdasági szabályozás egyszerűsítésével, az infrastrukturális fejlesztések támogatásával, valamint a hozzá közel álló „nemzeti tőkésréteg” ipari szárnybontogatásainak állami segítésével.
Az állami kiadásoknak tavaly 11 százaléka ment az infrastruktúrára, míg ez az arány 2014-ben 2,75 százalék volt. Az utóbbi nyolc évben 50 ezer kilométer új autópálya épült az országban, a vidéki úthálózat hossza a 2014-es 381 ezer kilométerről 729 ezer kilométerre nőtt. 2019 óta 41 vonalon álltak forgalomba a Vande Bharat Express nevű szerelvények, amelyek 160 kilométer/órás maximális sebessége indiai szinten a vasúti közlekedés forradalmi gyorsulását jelenti. A polgári repülőterek száma a 2014-es 74-ről 148-ra nőtt; a belföldi utasszám 60 millióról 141 millióra emelkedett, a szélessávú internet eléréssel rendelkezők aránya 61 millióról 816 millió főre nőtt, és a vidéken válságos higiéniai helyzet javításához 110 millió vécét is sikerült felhúzni. Az áramtermelési kapacitás 22 százalékkal emelkedett, bár ez még így is elmaradt az energiaigény megugrásától.
Modi nagyobb reformjai közé tartozott a korábban államonként széttagolt adórendszer egységesítése, a személyi jövedelemadó beszedésének kiterjesztése, 2014-ben a lakosság csupán egy százaléka fizetett szja-t, ma öt; a készpénzhasználat visszaszorítása okozta kezdeti káosz után a fizetési rendszer digitalizációja; valamint az állami adminisztrációs rendszerek összehangolása és a szociális programok egyszerűsítése. Modi programjának alapvető eleme volt a külföldi tőkebefektetésekre vonatkozó korlátozások eltörlése a legtöbb ipari húzóágazatban, valamint a termeléshez kötött pénzügyi ösztönzők bevezetése, ami azt jelenti, hogy aki gyártást hoz Indiába, az állami támogatást kap hozzá.
Míg India a függetlenedés óta a gazdasági helybenjárás szimbóluma volt, addig Modi alatt jelentősen javult az ország gazdaságpolitikai imázsa, és ma már a nemzetközi gazdasági sajtóban komoly lehetőségként merül fel, hogy India lesz a következő Kína.
Ezt a narratívát táplálja, hogy terjeszkedik az országban az Apple iPhone-gyártásának döntő részéért, 70 százalékáért felelős tajvani Foxconn; az Apple egy másik tajvani beszállítója, a Pegatron; a Cisco, a Hyundai és a VinFast nevű feltörekvő vietnámi elektromosautó-gyártó, és az érdeklődők között van az egyelőre a magas importvámokra hivatkozva hezitáló Tesla. Az országban régóta jelen lévő japán autógyártók is növelik indiai termelésüket, és a nagyobb mikrocsip-gyártók is kezdenek megjelenni az országban a Micron Technologies, az Applied Materials és az AMD beruházásaival.
Hindu öntudat és nagyhatalmi ambíciók
Modi megítélését a nyugati világban erősen árnyalta, hogy a Nemzeti Kongresszus szekuláris, az ország vallási, nyelvi és kulturális sokszínűségét tiszteletben tartó politikáját 2014 óta a BJP markáns hindu nacionalizmusa váltotta fel.
Modi gyerekkora óta tagja volt a Rashtriya Swayamsevak Sangh (RSS) nevű hindu szélsőjobboldali paramilitáris szervezetnek, a szervezet főtitkári székéig vitte. Gudzsaráti főminisztersége elején, 2002-ben legalább ezer embert, nagyrészt muszlimokat lincseltek meg államában egy, a hinduk és muszlimok között egy szent hely körül kitört vallási konfliktus során. Modit ellenfelei azóta is azzal vádolják, hogy szemet hunyt a muszlimokkal szembeni megtorlás felett, és nem próbálta érdemben megakadályozni a tömeges erőszakot.
A hindu vallás és a hindi nyelv propagálása azóta is kényes kérdés az országban, ahol mintegy 200 millió muszlim él, az alkotmány pedig huszonkét hivatalos nyelvet ismer el. Modi az év elején egy „hindu Vatikánként” jellemzett templom felavatásával jelezte, hogy mit gondol a témáról: a szentélyt egy három évtizede hindu szélsőségesek által lerombolt mecset helyén (egyúttal Ráma isten állítólagos szülőhelyén) emelték. A templom mellé a Modi-féle fejlesztési politika részeként reptér, vasútállomás és egyéb infrastrukturális beruházások is dukálnak.
A nemzetközi sajtóban mindez az ország társadalmi békéjét fenyegető folyamatként jelenik meg, Modi táborában azonban rendkívül népszerű, és a BJP hatalmának egyik alapvető eleme:
különösen a fiatalabb rétegek körében – akik Indiában a társadalom többségét adják – mutatkozik erősnek az igény a Kongresszus által képviselt középutas multikulti meghaladására és egy „erősebb”, vallásosabb, nacionalistább indiai identitás megteremtésére.
Hasonló a helyzet az indiai nagyhatalmi tudattal. India korábban – gyenge gazdasági és katonai fejlettségéből fakadóan – népességéhez képest mérsékelt szerepet játszott a világpolitikában, az „el nem kötelezett”, blokkon kívüli pragmatikus lavírozás jellemezte. Egyes elemzők szerint ezt Modi alatt felváltották a hindu nacionalista küldetéstudattal fűszerezett nagyhatalmi ambíciók, amelyek mentén India igyekszik erélyesebb és fajsúlyosabb szereplőként megjelenni a nemzetközi porondon.
Mindez pedig a belpolitikai mozgósításnak és Modi hazai népszerűségének is fontos eleme: a kormányfő imázsának szerves része, hogy India elnyerje az őt megillető státuszt és tiszteletet a nemzetközi politikában. Ilyesmi márpedig a nyámnyila Gandhitól és a szétesett INC-től nem várható, mondják a BJP hívei.
Nem szabad
Modi szilárd hatalmának egy kevésbé hízelgő magyarázata a demokrácia leépítése. Modi alatt a demokrácia minőségének megbecsülését célzó mutatók, mint az akadémiai kutatásokban használt Varieties of Democracy (V-Dem) adatsora és a Freedom House demokráciaindexe alapján is számottevően csökkent az indiai politikai rendszer szabadsága, és az ország ma már nem tekinthető teljes értékű demokráciának: a V-Dem felfogásában „választási autokráciáról”, a Freedom House szerint „részben szabad” rendszerről van szó. Az okok között van
Kasmír alkotmányban garantált autonómiájának 2020-as felfüggesztése;
- a sajtó feletti kormányzati kontroll erősödése;
- az internetes véleményszabadság fenyegetettsége;
- a bírói függetlenség elleni kormányzati támadások;
- a muszlimellenes agitáció;
- valamint a kasztrendszer maradványai.
A fővárost magában foglaló Delhi szövetségi terület főminiszterét, az ellenzéki Aam Aadmi Párt (AAP) , azaz az „egyszerű emberek” pártjának politikusát, Arvind Kejriwalt és több társát március végén letartóztatták pénzügyi visszaélések gyanújával. Hasonlóan jártak a bengáli regionális párt, a Trinamool Kongresszus egyes vezetői is. Ezt követően mindkét fontos párt kiszállt az INDIA-ból.
Az INC arra panaszkodott, hogy bankszámláit egy adóügyi eljárás részeként hetekre zárolták, ezért a pártvezetés szerint nem tudták fizetni a kampánykiadásaikat. A párt előző elnökét, Rahul Gandhit tavaly kétéves börtönbüntetésre ítélték és eltiltották a közügyektől egy, Modi családtagjaira tett 2019-es megjegyzése miatt, bár a legfelsőbb bíróság augusztusban hatályon kívül helyezte az ítéletet. Mindez pedig az ellenzék szerint csak a jéghegy csúcsa, tagjai és jelöltjeik a BJP-s vezetésű államokban országszerte hasonló hatósági vegzálásnak vannak kitéve.
A BJP politikusai és hívei szerint ezek az ügyek természetesen a korrupció elleni harcról szólnak, bár ezt erősen megkérdőjelezi, hogy az országos hatóságok által 2014 és 2022 között indított vizsgálatok 95 százalékban ellenzéki vezetőket céloztak. Az is igaz persze, hogy Modi ezen a téren az indiai demokrácia régi hagyományait követi: 2014 előtt, ellenzéki vezérként gyakran vádolta azzal az indiai központi nyomozó hivatalt, hogy az INC politikai megrendeléseit teljesíti.
Mégsem akkora reformer
A Modi-rendszer egy egyszerű, de népszerű megoldása, hogy a választók a jólétért hajlandóak áldozni a politikai szabadságokból: ugyan a demokrácia minősége romlik, de a fejlődés tapintható.
Ezt a gazdasági adatok kevéssé tükrözik. 2000 és 2010 között 6,3 százalék, 2010 és 2020 között 6,6 százalék volt az átlagos éves gazdasági növekedés. Ez az ütem még mindig elég lehet ahhoz, hogy a következő években Kína lassulásával India legyen a világ leggyorsabban fejlődő nagy gazdasága, azonban a korábbi évtizedhez képest nem történt hatalmas változás. Az erős növekedéshez pedig az is hozzátartozik, hogy az egy főre eső, vásárlóértéken mért hazai össztermékét tekintve India még mindig a világ országainak utolsó harmadában van, alig Banglades előtt, egy hajszállal a nem a dinamizmusáról híres Laosz mögött.
A formális gazdaságban részt vevők száma mindössze 410 millió fő, miközben az indiai munkaképes korú lakosság 900 millió főt tesz ki. Az egyetemi végzettséggel bíró fiatalok munkanélkülisége 13,6 százalék volt tavaly (Indiában nincs havi munkanélküliségi adat, csak évente publikálják a számokat).
Az iparosítási programok ellenére a feldolgozóipar 2023-ban mindössze 35 millió embert foglalkoztatott, és jelentősen megszenvedte a koronavírus-járványt: 2018 és 2020 közötti még 40 millió fő dolgozott az indiai feldolgozóiparban, 2017-ben pedig 50 millió. Az indiai IT-szektor világszerte híres, és a 2022-2023-as üzleti évben az indiai GDP 7,5 százalékát tette ki, azonban mindössze 2 millió embert foglalkoztat, azaz társadalmi hatása elhanyagolható. 2018 óta jelentősen beesett a termelékenység növekedése is. Míg 2011 és 2018 között minden évben több mint 4 százalékkal, 2013 és 2017 között több mint 6 százalékkal nőtt a munkaerő termelékenysége, addig 2019 és 2022 között mindössze 2,5 százalékos átlagot mutatott.
Az infrastrukturális beruházások növekedése ugyan impozáns, azonban ahogy a világ más választási autokráciáiban, úgy Indiában is felmerül, hogy mindez a kormányfőhöz lojális üzleti köröket gazdagítja: a megrendelések jelentős része például egy bizonyos Gautam Adani cégbirodalmához vándorol, aki
két évtizede Modi fontos szövetségese, és 2014 óta egy közepes gudzsaráti vállalkozóból lett a világ egyik leggazdagabb embere, homályos körülmények között.
Míg a kormány azt hirdeti magáról, hogy a kelet-ázsiai iparosítás modelljét követi, addig a bírálók szerint a rendszer inkább az orosz (vagy magyar) típusú rablókapitalizmusra hajaz.
Maga felé hajlik a keze
Annak is sok jele van, hogy az indiai gazdaságpolitikában a hatékonyságnál jóval fontosabb szempont Modi fényezése. A BJP tartós népszerűségében fontos szerepet játszott a választás előtti osztogatás is, a kormányfő arcképével ellátott hatósági rizs, gabona és gázsegélyekre, valamint az élelmiszerek és üzemanyagok hatósági ártámogatására 2020 óta több mint háromszor annyit költ az indiai állam, mint korábban.
Ez a módszer természetesen Indiában és számos más országban is régi múltra tekint vissza, és egy ilyen szegény országban a leginkább rászorulók segélyezését nem csak a politikai haszonszerzés indokolja. Ugyanakkor Modi alatt a szociális kiadások aránya nem nőtt a központi költségvetésben, sőt az oktatásra és egészségügyre elkülönített összegek aránya csökkent. Azaz a kormány inkább a rendszerszintű szociális támogatásokból vont el, hogy a nagyobb politikai hatással kecsegtető Modi-arcképes segélyre költse a pénzt, ami társadalmi szempontból nem tűnik előremutató stratégiának, de választási stratégiaként működik.
A gazdasági reformhév is csak addig tart, ameddig a kormány népszerűsége veszélybe nem kerül. A centralizáció eddig egy prominens ügyben találkozott eddig komolyabb társadalmi ellenállással, ironikus módon pont abban a szektorban, amelyre a leginkább ráférne a reform. A nagyrészt kisbirtokokon, államilag meghatározott felvásárlási árak mellett működő mezőgazdaság az indiai foglalkoztatás felét adja, de a GDP csupán 18 százalékát, azaz rettentően alacsony hatékonysággal működik. Modi ezen első körben az állami árrendszer részleges piacosításával és a nagytőke beengedésével akart változtatni, ám a kisbirtokosok fellázadtak, és a kormány hátraarcra kényszerült.
Déli korlátok
A legtöbb vajákos ezzel együtt arra számít, hogy Modi harmadik miniszterelnöksége alatt erősödni fog a hatalom centralizációja, folytatódik az eddigi gazdaságpolitika, és az eddigiekhez hasonlóan el nem kötelezett, érdekorientált, de erélyesebb külpolitikai vonal, amelynek egyszerre része az orosz olaj és fegyverek vásárlása, az Egyesült Államokkal és szövetségeseivel való védelmi párbeszéd, a Kínával és a fejlődő világ országaival való gazdasági érdekszövetség (BRICS), valamint a Kínával szembeni himalájai fegyverkezés és az erősödő indiai-óceáni haditengerészeti aktivitás.
A BJP bírálói szerint ugyanakkor a hatalomkoncentráció hosszú távon vissza fog ütni: szerintük India relatív békéjének alapja, hogy az alkotmány és a politikai rendszer jelentős autonómiát biztosít a sokszínű, erős nyelvi, vallási és regionális identitások mentén tagolt ország kisebb politikai egységeinek, és egy ekkora demokrácia csak a vallási, nyelvi és etnikai csoportok egymással szembeni toleranciája mentén tartható fent.
Az egységesítési törekvések kulturális dimenziója az idei választásokon is fontos jelenség lehet. Az ország népesebb és szegényebb északi részében ugyan a BJP ereje megkérdőjelezhetetlen, de a kicsivel gazdagabb és kevésbé népes déli térségek kormánypárti bevételére kicsi az esély. A hindi nyelv propagálása miatt az utóbbi években több tömegtüntetés tört ki a déli régiókban, és Modi északot támogató osztogatása is népszerűtlen a régióban.
Ebből fakadóan az ország teljes bevétele sem biztos, hogy sikerül majd. Az alkotmány relatíve széleskörű autonómiát biztosít az Indiát alkotó 28 állam és nyolc szövetségi terület számára, és az NDA a harminc állami, illetve területi törvényhozásból jelenleg csak 18 helyen van hatalmon. Ugyan az utóbbi évek növekvő tendenciát hoztak az NDA számára, az indiai politikai rendszer jellege egyúttal korlátot is jelent Modi felett. A következő két hónap nagy kérdése, hogy ez a korlát mennyire maradhat erős.
