Megnyitják az uniós csatlakozási tárgyalásokat Bosznia-Hercegovinával

2024. március 21. – 21:35

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Tanács úgy döntött, hogy megnyitja az uniós csatlakozási tárgyalásokat Bosznia-Hercegovinával, posztolta X-re (a volt Twitterre) Charles Michel.

A tagországok állam- és kormányfőiből álló testület vezetője gratulált a nyugat-balkáni országnak.

„A helyetek az európai családunkban van”

– üzente. A döntést kulcsfontosságúnak nevezte az EU felé vezető úton, de arra figyelmeztetett, hogy folytatni kell a kemény munkát a folyamatos haladáshoz, amit az ország népe szeretne.

Az Európai Bizottság múlt héten javasolta a tagállamoknak, hogy nyissák meg a nyugat-balkáni országgal a csatlakozási tárgyalásokat. Ehhez – ahogy a bővítés fontosabb kérdéseihez – egyhangú döntés kell.

Ugyanígy konszenzus szükséges majd a következő lépéshez, a tagállamok tárgyalási keretének elfogadásához. Az elfogadott európai tanácsi végkövetkeztetések szerint ehhez egy sor reformot el kell fogadni, amit az EU tavaly októberben kért. Utána kezdhetik átvenni a 35 részre osztott uniós joganyagot, a fejezeteket egyhangúlag nyithatják meg és zárhatják le.

A magyar kormány a gyakorlatilag két – egy szerb és egy bosnyák-horvát többségű – részből álló ország csatlakozásának egyik leglelkesebb támogatója. Orbán Viktor tavaly júniusban Szarajevóban arról beszélt, hogy „Magyarország a Balkán és Bosznia-Hercegovina gyors európai uniós tagságát támogatja”. Szerinte „az Európai Uniónak most nagyobb szüksége van a Balkánra, mint fordítva”. A magyar miniszterelnök különösen a szerb országrész vezetőjével, Milorad Dodikkal tart szoros kapcsolatot.

Bosznia-Hercegovina tárgyalásainak megkezdése mellett az állam- és kormányfőknek számos más témában is meg kellene egyezniük a csütörtökön kezdett kétnapos csúcson, erről bővebben itt írtunk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!