Kalapáccsal támadták meg vilniusi otthona előtt Navalnij közeli munkatársát

2024. március 13. – 05:52

Másolás

Vágólapra másolva

Kalapáccsal támadtak rá a néhai Alekszej Navalnij közeli munkatársára, Leonyid Volkovra kedden a háza előtt a litván fővárosban – írja a Guardian. A 43 éves Volkovot a támadás után kórházba szállították, ahonnan kedd este ki is engedték.

Volkov Oroszország egyik legismertebb ellenzéki személyisége, Navalnij közeli bizalmasa volt, 2023-ig a néhai vezető kabinetfőnökeként és a Korrupcióellenes Alapítvány elnökeként dolgozott.

„Volkovot a háza előtt támadták meg. Valaki betörte az autója ablakát és könnygázt fújt a szemébe, majd a támadó egy kalapáccsal ütni kezdte Leonyidot” – írta Kira Jarmis, Navalnij egykori szóvivője kedden késő este az X-en.

Volkov szerda kora reggel a Telegramra feltöltött videóban azt mondta: „Dolgozni fogunk, nem adjuk fel.”

„Egy férfi megtámadott az udvaromon. Körülbelül 15-ször ütött rá a lábamra. A lábam valahogy rendben van, bár a járás fáj… A karom viszont eltört. Szó szerint fel akartak szeletelni.”

Néhány órával a támadás előtt Volkov a Meduza független orosz lapnak nyilatkozott. Azt mondta, Navalnij halála óta aggódik a biztonságáért. „A fő kockázat most az, hogy mindannyiunkat megölnek. Hgy miért, ez eléggé nyilvánvaló dolog” – mondta.

Az incidens az első támadás Navalnij szövetségesei ellen azóta, hogy több mint három évvel ezelőtt elhagyták Oroszországot. Volkov és a Navalnij-csoport más kulcsfontosságú tagjai Litvániában élnek azóta, hogy az orosz hatóságok 2021-ben szélsőségesnek minősítették Navalnij szervezetét. Navalnij legközelebbi szövetségesei közül a legtöbben szerepelnek Moszkva körözési listáján, és hosszú távú börtönbüntetésre számíthatnának, ha belépnének Oroszországba.

Alekszej Navalnij február 16-án a szibériai 3. számú büntetőtelepen halt meg. A hivatalos tájékoztatás szerint természetes halált halt. Holttestét sokáig ki sem adták, stábja szerint azért, hogy a benne maradt vegyi anyagok eltűnjenek. Az anyjának egy hét után engedték meg, hogy egyáltalán megnézze a holttestet, és azzal zsarolták, hogy ha nem egyezik bele a titkos temetésbe, nem kaphatja meg. Navalnijt végül március elsején temették el, a temetésen legalább két embert őrizetbe is vettek.

Volkovot közel egy hónappal az ellenzéki politikus halála után támadták meg.

„A Leonyid megtámadásáról szóló hírek sokkolóak. Az illetékes hatóságok dolgoznak az ügyön. Az elkövetőknek felelniük kell a bűncselekményükért” – írta Gabrielius Landsbergis litván külügyminiszter az X-en.

Leonyid Volkov évekig Navalnij egyik legközelebbi munkatársa volt. 2021 decemberében Volkov vette át Strasbourgban a Szaharov-díjat az akkor már bebörtönzött Navalnij helyett. Ebből az alkalomból interjút is készítettünk vele, amelyet itt lehet elolvasni. Akkor már több mint két éve élt a litván fővárosban, amiről azt mondta, nagyon szereti, jól érzi ott magát. „A litván külügyminisztérium és a többi kormányzati szerv is támogat minket, és mi biztonságban érezzük magunkat” – mondta.

„Egy átlagos ember vagyok, ezért nem akarom, hogy megöljenek, de racionálisan gondolkodva nem sok mindent tehetek azért, hogy megvédjem magam. Igen, tudjuk, hogy Putyinnak van egy »gyilkos osztaga«, vannak vegyi fegyverei, mérgei is, ezek ellen gyakorlatilag nincs védelem. Persze dönthetnék úgy, hogy bezárom magam egy bunkerbe, és senkivel nem lépek kapcsolatba – akkor viszont nem tudok majd dolgozni egyáltalán.”

Volkov azt is elmondta, bár a litván hatóságok felajánlották neki a védelmet, nem fogadta el, mert „egy bizonyos ponton csak el kell fogadni a kockázatot, és megpróbálni nem túl sokat gondolni rá”.

Navalnijt 2020 augusztusában novicsokkal mérgezték meg egy Szibériából Moszkvába tartó gépen. Berlinben kezelték, ahonnan 2021 januárjában tért haza Oroszországba. Ott azonnal őrizetbe vették, és utána különböző börtönökben tartották fogva. A 47 évesen meghalt ellenzéki vezetőt a halála előtti másfél hónapban az északi sarkkör közelében, Oroszország egyik legszigorúbban őrzött börtönében tartották fogva.

A cikkben eredetileg az szerepelt, hogy Navalnij holttestét még nem adták ki, ezt korrigáltuk.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!