Legalább két embert, köztük egy ellenzéki politikust is őrizetbe vettek Navalnij moszkvai temetése során
2024. március 1. – 11:35
![Legalább két embert, köztük egy ellenzéki politikust is őrizetbe vettek Navalnij moszkvai temetése során](https://assets.telex.hu/images/20240301/1709299276-temp-DdFabe_hero-full:xl.jpg)
Fokozott hatósági előkészületek és hatalmas közérdeklődés mellett temették el pénteken, Moszkvában Alekszej Navalnijt, a legismertebb orosz ellenzéki politikust, akinek halálhírét február 16-án adta ki az Oroszországban legszigorúbban őrzött 3. számú büntetőtelep.
A BBC tudósítása szerint Navalnij gyászmiséjét abban a negyedben tartották Moszkvában, ahol maga is éveket élt családjával. Az Istenszülő Ikon-templomhoz vezető út mentén több ezer ember gyűlt össze, sokan virágokkal a kezükben érkeztek. „Köszönjük! Nem felejtünk Navalnij!” – kiabálta a helyszínen lévő tömeg egy része. A BBC beszámolója szerint többen sírtak a tömegben.
„Alekszej, te nem féltél, és mi sem félünk!”
– skandálták. A gyászolók egy része „Gyilkos Putyin” rigmust is kiabálta, emellett háborúellenes jelszavak is elhangzottak. A CNN egy emberi jogi szervezetre hivatkozva azt írja, hogy egy embert már őrizetbe vettek a helyszínen, és 22 másik embert akkor, amikor a temetésre igyekeztek. A BBC szerint két embert vettek őrizetbe a temetésen, köztük egy orosz ellenzéki politikust.
Az elhunyt politikus koporsója dél körül érkezett meg a templomba, a sajtó nem mehetett be a szertartásra. A jelenlevők azonban készíthettek felvételt. Nem sokkal később megjelent egy videó, amin Navalnij látható a nyitott koporsóban.
![Az Istenszülő Ikon-templom kertjét a hatóságok lezárták – Fotó: Olga Maltseva / AFP](https://assets.telex.hu/images/20240301/1709299347-temp-Banpde_cikktorzs:xl.jpg)
![Az Istenszülő Ikon-templom kertjét a hatóságok lezárták – Fotó: Olga Maltseva / AFP](https://assets.telex.hu/images/20240301/1709299349-temp-jEDKgo_cikktorzs:xl.jpg)
Navalnij szülei, Anatolij és Ljudmilla Navalnij részt vettek a gyászmisén. Egyikük sem nyilatkozott a szertartás előtt, de a templomból kifele jövet sokan megölelték és megtapsolták őket, köszönetet is mondtak nekik. A helyszínen voltak a moszkvai német, francia és amerikai nagykövetek is, ők a templomban rótták le tiszteletüket.
Navalnij özvegye, Julija Navalnaja viszont nem vett részt a temetésen. Feltételezések szerint jelenleg külföldön tartózkodik, de pontos holléte ismeretlen. Navalnaja X-en írt bejegyzésben búcsúzott férjétől.
„Aljosa, köszönöm a 26 év abszolút boldogságot. Igen, boldogság még az elmúlt három évben is. Köszönet a szerelemért, amiért mindig támogattál, amiért még a börtönből is megnevettettél, amiért mindig gondoltál rám. Nem tudom, hogyan éljek nélküled, de igyekezni fogok, hogy boldog legyél, és büszke lehess rám. Nem tudom, hogy bírom-e vagy sem, de megpróbálom. (…) Egy napon biztosan találkozunk. (…) Örökké szeretlek. Nyugodj békében” – írta. Julija Navalnij nevét szintén skandálni kezdte a tömeg a temetés után.
Navalnij testvére, Oleg Navalnij szintén a közösségi médiában búcsúzott bátyjától „Aludj nyugodtan, tesó, és ne aggódj semmi miatt” – írta. Oleg Navalnijt néhány nappal bátyja halála után felvették Oroszország keresett listájára, miután 2021-ben egy év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték a koronavírus miatti korlátozások megszegése miatt.
A templomból egy óra körül indult el a kb. 30 perces gyalogútra lévő Boriszovszkoje temetőbe. Ott is nagy tömeg fogadta a gyászmenetet, sokan köszönetet kiabáltak, és tapsolta, amikor megérkezett a koporsó. A temetésen ismét kinyitották Navalnij koporsóját, a hozzátartozói elbúcsúztak tőle. Ahogy leeresztették a koporsót a sírba, egy vonós négyes a háttérben Frank Sinatra My Way című dalát játszotta, majd a Terminator 2 főcímét. Több nagy koszorút helyeztek el a sír körül.
![A templomból gyászmenet indult a koporsóval a Boriszovszkoje temetőbe, a menetet tömeg kísérte az úton – Fotó: Alexander Nemenov / AFP; Reuters](https://assets.telex.hu/images/20240301/1709299407-temp-Abeeke_cikktorzs:xl.jpg)
![A templomból gyászmenet indult a koporsóval a Boriszovszkoje temetőbe, a menetet tömeg kísérte az úton – Fotó: Alexander Nemenov / AFP; Reuters](https://assets.telex.hu/images/20240301/1709299460-temp-FIJHhm_cikktorzs:xl.jpg)
Navalnij csapata azt állítja, hogy a helyszínen problémák vannak a mobilinternet lefedettségével, ami megnehezíti az élő felvételek közvetítését. Az orosz médiának mondjuk ez nem túl nagy probléma, ugyanis a legnagyobb hírügynökségek nem, vagy csak nagyon szűkszavúan számoltak be az ellenzéki vezető temetéséről – írja a CNN. Navalnij temetéséről a Russia 24 állami műsorszolgáltató nem számolt be, a TASZSZ orosz állami hírügynökség kizárólag Dmitrij Peszkov Kreml szóvivő figyelmeztetéséről számolt be, aki szerint a gyülekezés törvénysértő.
Az orosz ellenzékiség legismertebb alakja rendszeresen bírálta Vlagyimir Putyin elnököt, többször is őrizetbe vették az évek során, társaival korrupciós ügyeket feltáró szervezetet alapított, majd 2020-ban novicsokkal megmérgezték. Először egy omszki kórházba szállították, majd innen Berlinbe vitték, ahol később megerősítették a mérgezés gyanúját. Navalnij kollégái szerint a mérgezést Putyin rendelte el, ezt a Kreml tagadta, ő pedig felépülése után visszatért Oroszországba.
2021-ben elítélték, majd a bebörtönzése után több eljárásban újabb évekkel hosszabbodott a büntetése, ezért legalább 74 éves koráig rács mögött maradt volna. Navalnij decemberben három hétre eltűnt abból a börtönből, ahol akkor fogva tartották, nem lehetett tudni, hogy mi van vele. Végül december végén jelentették be, hogy az északi sarkkör közelében lévő börtönbe került, ami egykor a sztálini korszakban működtetett Gulag büntetőtáborok része volt.
![A Boriszovszkoje temetőben rendezett gyászszertartáson Navalnij szülei és rokonai, a temető falain kívül tömeg búcsúztatta az ellenzéki vezetőt – Fotó: Reuters; Olga Maltseva / AFP](https://assets.telex.hu/images/20240301/1709308243-temp-EIAOAJ_cikktorzs:xl.jpg)
![A Boriszovszkoje temetőben rendezett gyászszertartáson Navalnij szülei és rokonai, a temető falain kívül tömeg búcsúztatta az ellenzéki vezetőt – Fotó: Reuters; Olga Maltseva / AFP](https://assets.telex.hu/images/20240301/1709301638-temp-HKfGBe_cikktorzs:xl.jpg)
Navalnij halálának pontos körülményei egyelőre tisztázatlanok, halála után olyan hírek jelentek meg, hogy testén zúzódásokat találtak, több forrás szerint tüdőembóliát kapott, végül az anyjának adták ki a holttestét. Az Európai Tanács elnöke Oroszországot tette felelőssé a történtekért, az Európai Parlament közös nyilatkozatot adott ki, amelyben a képviselők független nemzetközi vizsgálatot követelnek, a Fidesz viszont tartózkodott az erről tartott szavazáson.
Az orosz ellenzéki vezető felesége éppen férje halálakor lépett ki az árnyékból, és azt mondta, Putyin ölte meg az ellenzéki vezetőt. Egy Navalnijjal a halála esetére készített korábbi videóban arról beszélt, hogy ha ez megtörténik, az azt jelenti, hogy az orosz ellenzék erős, illetve arra biztatta követőit, hogy ne adják fel.