Joe Biden: Izrael beleegyezett, hogy a ramadán idejére leállítják a gázai támadásaikat

2024. február 27. – 11:00

frissítve

Joe Biden: Izrael beleegyezett, hogy a ramadán idejére leállítják a gázai támadásaikat
Palesztin lakosok próbálnak ételt szeretni a segélycsomagok osztásánál Beit Lahiában, a Gázai övezet északi részén – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Joe Biden azon állítása, hogy Izrael és a Hamász között küszöbön áll a tűzszünet, csak vágyálom – mondta a Hamász egyik tagja a Sky Newsnak. Az amerikai elnök tegnap azt mondta, reméli, hogy a hétvége végére sikerül megállapodni a tűzszünetről.

Baszem Naim azonban azt mondta: az elnök a megjegyzéseket talán az Egyesült Államok belpolitikai ügyei miatt tette, hogy feloldják a pártok körüli feszültséget a választás évében. „Ennek a kijelentésnek gyakorlatilag semmi köze a valósághoz. Eddig semmilyen hivatalos javaslatot nem kaptunk – mondta. – Úgy gondolom, hogy még mindig vannak szakadékok aközött, amit mi kérünk, amit követelünk, és amit a többi fél javasol.”

Naim azt mondta, hogy a Hamász reméli: a ramadánig sikerül megegyezni, ami várhatóan március 10-én este kezdődik.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök válaszolt Joe Bidennek, aki azt mondta: reméli, hogy hétvégére sikerül elérni a tűzszünetet Izrael és a Hamász között. A miniszterelnök kijelentette: olyan politikai akciót vezet, amelynek célja, hogy megfékezze a háború idő előtti befejezésére irányuló nyomást.

Utalt az Egyesült Államokban ma közzétett Howard-Harris közvélemény-kutatásra, amely szerint az amerikai közvélemény 82 százaléka támogatja Izraelt: „ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államokban ötből négy polgár Izraelt támogatja, és nem a Hamászt”. Hozzátette, hogy „ez még több erőt ad, hogy folytassuk az akciót az abszolút győzelemig.”

(Sky News)

A jemeni húszik azt üzenték, hogy csak akkor gondolják újra a Vörös-tengeren zajló rakéta- és dróntámadásokat, ha Izrael véget vet „a gázai agressziójának”. Arra a kérdésre, hogy leállítanák-e a támadásokat, ha létrejön a tűzszünetről szóló megállapodás, Mohammed Abdulsalam húszi szóvivő azt mondta a Reutersnek, hogy újraértékelik a helyzetet, ha az ostrom befejeződik, és a humanitárius segély szabadon bejuthat a régióba.

A húszik hivatalos értesítést küldtek a hajózási szervezeteknek arról, hogy tiltani fogják az Izraelhez, az Egyesült Államokhoz és Nagy-Britanniához kötődő hajók mozgását a környező tengereken.

(The Guardian)

Izraelben ma önkormányzati választásokat tartanak, a Times of Israel jelentése szerint ennek apropóján a gázai túszok családjai tiltakozást szerveznek. A túszok 134 hozzátartozója abban a 134 szavazóhelyiségben tiltakozik, ahol az elhurcoltak szavaztak volna.

Tel Avivban tüntettek Izrael gázai akciói ellen, amit Izrael-pártiak félbeszakítottak, és a tüntetésen felvonultatott képek és molinók egy részét letépték.

Ciszjordániában, Ramallahban tüntetés zajlik, az emberek az Izrael által fogvatartott palesztinokért vonulnak. Tömegek gyűltek össze Tubasban is, ahol három palesztint temetnek, akiket az éjszaka folyamán az IDF egyik művelete közben öltek meg.

(The Guardian, Sky News)

Az ENSZ Humanitárius Ügyek Koordinációs Hivatala (OCHA) azzal vádolja az izraeli erőket, hogy Hán Júniszban megállították az egészségügyi evakuálási konvojokat, a mentősöket pedig átkutatták és letartóztatták.

Jens Laerke, az OCHA szóvivője Genfben szólalt meg a témáról, és azt mondta: annak ellenére, hogy az izraeli féllel előzetesen egyeztettek a mentősök tagjairól és a járművekről is, az IDF sorra blokkolta a WHO konvojait, amint azok elhagyták a kórházakat.

Az izraeli hadsereg az OCHA szerint kiterelte a betegeket és a mentősöket az autókból, utóbbiakat megfosztotta ruháitól, és a Palesztin Vörös Félhold három mentőség őrizetbe vették – annak ellenére, hogy személyazonosságukat előzetesen megosztották. Az OCHA azt is állította, hogy egy mentőápolót később szabadon engedtek, de a többieket nem.

A Reuters jelentése szerint az izraeli hadsereg nem nyilatkozott azonnal, azt állítva, hogy vizsgálják az incidens részleteit.

Az eset vasárnap történt, amikor 24 beteget evakuáltak az Al-Amal kórházból. Laerke hozzátette, hogy a vasárnapi incidens nem elszigetelt, a segélykonvojokat rendszeresen ellenőrzik, a humanitárius munkásokat zaklatják, megfélemlítik és őrizetbe veszik, ráadásul a humanitárius infrastruktúrát Izrael szárazföldi offenzívája is rongálja.

(The Guardian)

A Hamász egyik tisztségviselője a Reutersnek azt mondta, hogy Joe Biden amerikai elnök megjegyzései a gázai tűzszünet kilátásairól elhamarkodottnak tűnnek, és nem felelnek meg a helyszíni helyzetnek. A tisztviselő szerint még mindig nagy szakadékok vannak a felek között amelyeket át kell hidalni a tárgyalások során.

Eközben a Ynet izraeli hírportál idézett egy meg nem nevezett, magas rangú izraeli tisztviselőt, aki azt mondta, nem érti, az amerikai elnök „mire alapozza optimizmusát” a gázai tűzszünettel kapcsolatban. Hozzátették, hogy izraeli tisztviselők arra számítanak, hogy a Hamász el fogja utasítani a nemzetközi közvetítők legutóbbi javaslatát.

(Times of Israel)

Joe Biden amerikai elnök szerint Izrael beleegyezett, hogy a muszlimok szent hónapja, a ramadán idejére leállítják a gázai támadásaikat. Biden azt mondta, reméli, hogy a jövő héten ideiglenes tűzszünet lép életbe, mivel a Hamász felülvizsgálta a fogoly- és túszcserét is tartalmazó tűzszüneti megállapodást.

„Közeledik a ramadán, és az izraeliek megállapodtak abban, hogy a ramadán alatt nem folytatnak harci tevékenységet, hogy időt adjanak nekünk arra, hogy az összes túszt kihozzuk” – mondta Biden az NBC Late Night with Seth Meyers című műsorában hétfő este.

Egy, a tárgyalásokhoz közel álló magas rangú forrás a Reutersnek azt mondta, hogy a Hamász terrorszervezet tanulmányozza a javaslattervezetet, amely magában foglalja a humanitárius segélyek jelentős részének beengedését a Gázai övezetbe, valamint palesztin foglyok cseréjét a háborút kiváltó Hamász-támadásban elfogott túszokért cserébe. A javaslat hetek óta a legkomolyabb kísérlet a harcok leállítására. A ramadán idén március 10-én este kezdődik, és április 8-ig tart.

Ugyanakkor a Hamász egyik tisztségviselője azt mondta a Sky Newsnak, hogy a legutóbbi, párizsi tárgyalások után még nem kaptak „hivatalos javaslatot” az „átfogó” tűzszünetre vonatkozóan. A tisztviselő hozzátette, hogy a Hamász közölte a közvetítőkkel, hogy visszautasítják Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő azon törekvéseit, hogy „manipulálja a tárgyalásokat, hogy több időt nyerjen tervei megvalósításához”.

(Sky News, Reuters)

  • Vasárnap felgyújtotta magát egy férfi az izraeli nagykövetség előtt Washingtonban.
  • A gázai övezeti helyzet miatt lemondott a palesztin kormány – jelentette be hétfőn a ciszjordániai Rámalláhban Mohamed Stajje palesztin miniszterelnök, aki 2019 óta látta el a miniszterelnöki feladatokat.
  • A Nemzetközi Bíróság hétfőn tartja meg az utolsó meghallgatásokat a palesztin területek évtizedek óta tartó izraeli megszállásának jogszerűségéről szóló vitában.
  • Az izraeli hadsereg benyújtotta a tervét, hogyan evakuálná a gázai civil lakosságot Rafah városából.

Ide kattintva érheti el a tegnapi hírfolyamot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!