Megszűnt az egészségügyi ellátás Gázában az Orvosok Határok Nélkül szerint

2024. február 23. – 11:22

frissítve

Megszűnt az egészségügyi ellátás Gázában az Orvosok Határok Nélkül szerint
Palesztinok menekülttábora Hán Júniszban – Fotó: Bassam Masoud / Reuters

Másolás

Vágólapra másolva

Rutinná vált az izraeli katonák körében a fosztogatás a Gázai övezetben – írja cikkében az izraeli-palesztin közös lap, a +972 Magazine. Az izraeli katonák közösségi médiás videókban is megmutatják szerzeményeiket, legyen az gitár, karóra, focimez, szőnyeg vagy ékszer. Egy Facebook-csoportban egy nő meg is kérdezte kozmetikumokat mutogatva, tudja-e valaki, mire jók ezek „a gázai ajándékok”. Sok katona nyíltan beszélt a magazinnak a „szuvenírek” gyűjtéséről, amiket a parancsnokok sem tiltanak.

Egymás közt azzal poénkodnak, ha valakit rajtakapnak, hogy „küldjetek Hágába”, utalva a Nemzetközi Döntőbíróságon zajló, Dél-Afrika által Izrael ellen, népirtás vádjával indított eljárásra. Persze sok katona akad, aki megpróbálja társait lebeszélni a fosztogatásról, és olykor következmény is van, egy katonát elbocsátottak, mert pénzt lopott. A felső hadi vezetés tudatában van a jelenségnek, a héten Herzi Halevi vezérkari főnök kiadott egy közleményt arról, hogy „ne vigyetek el semmit, ami nem a mienk”.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök gázai rendezési terve a közigazgatásban jártas helyi emberekkel és szervezetekkel képzeli el a polgári rend helyreállítását a háború után a gázai övezetben a Jediót Ahronót hírportáljához, a ynethez eljuttatott dokumentum szerint.

Netanjahu a háború folytatását ígéri a három izraeli cél eléréséig, ezek:

  • a Hamász és az Iszlám Dzsihád terrorszervezet katonai képességeinek felszámolása,
  • a túszok hazatérése,
  • és a Gázai övezetből érkező fenyegetés megszüntetése.


Középtávon Izrael korlátlan biztonsági felügyeletet gyakorolna az övezet fölött, a ütközőzónát hozna létre a határ mentén, Egyiptommal együttműködésben „déli zárlatot” teremtene az egyiptomi határnál, és teljes izraeli biztonsági ellenőrzést gyakorolna Ciszjordánia felett is, valamint izraeli kontrollal az övezet teljes lefegyverzését javasolja.

A terv további részletei:

  • a gázai vallási, oktatási és szociális intézményekben megszüntetnék a szélsőséges nézeteket, lehetőség szerint más arab országok segítségével,
  • bezárnák, és más segélyszervezetekkel pótolnák az ENSZ palesztinokat segélyező szervezetét, az UNRWA-t,
  • az övezet újjáépítésében csak olyan államok vehetnének részt, melyeket Izrael elfogad.

A hosszú távú rendezést két pontban rögzíti a terv, amely szerint Izrael elutasítja a nemzetközi diktátumokat a palesztinokkal való végleges rendezésről, ami csak a felek közti közvetlen és előfeltétel nélküli tárgyalásokkal érhető el. Izrael a dokumentum szerint elutasítja a palesztin állam egyoldalú elismerését, mert ez szerinte jutalom lenne az október 7-i vérengzésért.

(MTI)

„Gázában nincs említésre méltó egészségügyi rendszer”, közölte Orvosok Határok Nélkül (MSF) főtitkára az ENSZ Biztonsági Tanácsával. Chris Lockyear az X-en is kiposztolt közleményében azt írta, hogy az izraeli hadsereg egyszerűen felszámolta a kórházakat. „Ami megmaradt, az nagyon kevés az ilyen vérontás mellett. Ez abszurd” – írta. Lockyear szerint az izraeli hadsereg azzal indokolta a kórházak elleni támadásokat, hogy azokat katonai célokra használták, de azt írja, ők erre semmilyen bizonyítékot nem láttak.

Izrael több mint háromezer telepes lakás felépítésének terveivel válaszol a csütörtök reggeli ciszjordániai terrortámadásra – jelentette be Becalel Szmotrics pénzügyminiszter, a jobboldali, a telepeseket támogató Vallásos Cionisták párt elnöke csütörtökön késő este, írja az MTI. Szmotrics közölte, hogy a Ciszjordánia területén fekvő Maále Adumimban 2350, a szintén ott található Kedar nevű telepes faluban 300 és Efrat telepes városban 694 új lakás terveit ismertette csütörtök esti találkozóján Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel, Joáv Gallant védelmi miniszterrel és Ron Dermerrel, a stratégiai ügyek miniszterével.

Csütörtök reggel három palesztin fegyveres tüzet nyitott egy ellenőrzőpont közelében azon az úton, amely Jeruzsálemet összeköti a Holt-tengerrel, és az út mentén fekvő Maále Adumim telepes-várossal. A merényletben megöltek egy és megsebesítettek 11 izraelit.

(MTI)

  • Öt ember meghalt, amikor egy bomba eltalált egy lakóházat Rafahban egy intenzív bombázás közben;
  • Az ENSZ humanitárius szervezeteinek és globális nem kormányzati szervezeteinek vezetői közös felhívásukban arra kérték a világ vezetőit: segítsenek megakadályozni, hogy a gázai válság tovább súlyosbodjon;
  • Nyolcan megsebesültek, egy ember meghalt egy fegyveres támadásban egy ciszjordániai település közelében;
  • Az izraeliek azt mondják, Eliat közelében húszi rakétatámadást hiúsítottak meg;
  • Az ENSZ-főtitkára szerint minden hatodik két év alatti gyerek súlyosan alultáplált Gáza északi részén;
  • Húszi rakéták találtak el egy teherszállító hajót az Ádeni-öbölben

Az előző nap eseményeit ide kattintva olvashatják vissza.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!