Koszovó a dinár betiltásával megint rúgott egyet a helyi szerbeken, de a szerb vezetőket sem kell félteni
2024. február 14. – 21:02
Koszovóban mind az albán, mind a szerb politikai vezetők jól felfogott érdekük – újraválasztás, bevonulás a történelemkönyvekbe, népszerűség az övéik között – alapján folyamatosan feszültséget keltenek, a megbékélés ellen dolgoznak. Aztán mindig, ha nagy a felháborodás, egy időre átmeneti visszavonulót fúj a koszovói kormány, vagy tesznek egy gesztust a szerbek, de valójában már mindenki készül a következő lépésre.
Most a Nyugat számára is nagy csalódás éppen, hogy Albin Kurti koszovói miniszterelnök a szerb dinár betiltásával mennyire nem vette figyelembe a kéréseit, tanácsait. De a másik oldal is megéri a pénzét, korábban az egyik legfontosabb helyi szerb vezető, Milan Radoičić is mindenféle köztörvényes ügybe keveredett.
Koszovó gazdasága amúgy a Covid óta intenzíven növekszik, de a világ egyik legfurcsább képződménye. Hiszen a GDP egyik legjelentősebb forrása (ötöde) a diaszpóra, vagyis a Nyugaton dolgozó koszovóiak hazautalása, amely nem könnyen felmérhető, mert nem csak transzparens csatornái vannak. Eközben már némi török, német, horvát és albán tőke is megjelent az országban. A 10 százalékos infláció és a 16 százalékos munkanélküliség pedig magas ugyan, de már sokat konszolidálódott.
Durvul a helyzet
Koszovóban egyre feszültebb a helyzet. A szerb dinárt egy klasszikusan feszültségnövelő lépéssel kivonták a koszovói gazdaságból, aminek vannak ugyan gazdasági, bűnügyi indokai (az egységes pénz igénye, a pénzmosás elleni harc), de ezek valójában inkább csak ürügyek.
Ma már furcsa belegondolni, de volt idő, amikor a koszovói szerbeknek még irigyeik is voltak Szerbiában és Koszovóban. Ennek az volt az oka, hogy mivel Szerbia és Koszovó is azt akarta bizonyítani, hogy az ő államához tartoznak ezek az emberek, bizonyos kettős juttatási rendszer alakult ki szociális ellátásokban, nyugdíjban, esetleg fizetésben, vagyis akadt, aki két helyről is kapott valamilyen pénzt.
Koszovóban az euró a tényleges fizetőeszköz azóta, hogy 2008-ban kikiáltotta függetlenségét. A lakosság közel 5 százalékát kitevő szerb etnikum azonban még mindig a dinárt használja, miközben tízezrek függnek a Belgrád által dinárban kifizetett nyugdíjaktól, fizetésektől és szociális juttatásoktól. Az ország északnyugati részén, elsősorban az Ibar folyótól északra élő szerbek ma is viszonylag sok pénzt kapnak a szerb kormánytól.
A valutaváltás után a koszovói rendőrség razziákat is tartott négy szerbek lakta területen működő szervezetnél. A koszovói kormányhoz közel álló források szerint az ország északi részén az euróra való átállást a hamis pénz és az illegális készpénzforgalom miatti aggodalom vezérelte, nem pedig a szerb kormány provokálására irányuló szándék, a szervezetek pedig, ahol razziát tartottak, illegálisan működtek. Kurti úgy fogalmazott, hogy Koszovó nem tiltotta be a dinárt, a dollárt, a fontot vagy a svájci frankot, viszont „február 1. óta a pénz nem érkezhet át zsákokban a határon, hanem bankszámlákra kell utalni, ahonnan euróban kell felvenni”.
Aleksandar Vučić szerb elnök azonban a 100 000 fős szerb kisebbség elleni „bűnös csapásnak” nevezte a lépést. „Az emberek félnek, sorban állnak, hogy megkapják a pénzüket” – mondta. Szerb tisztviselők szerint a rendőrségi razziák célpontjául szolgáló szervezetek státuszát az EU által közvetített, Koszovó és Szerbia közötti normalizációs tárgyalásokon kell rendezni.
Az Egyesült Államok és az EU tisztviselői is bírálták a koszovói kormányt, amiért az betiltotta a szerb dinár használatát, hogy helyette az euró használatára kényszerítse a szerb etnikai kisebbséget. Az Egyesült Államok szerint ez szükségtelenül fokozza az etnikai feszültséget, és az EU is kritizálta az „egyoldalú lépéseket”, és attól tart, hogy ez a Koszovó függetlenségét el nem ismerő Szerbiával való kapcsolatok további romlásához vezet.
A nemzetközi közösség már korábban arra kérte a koszovói kormányt, hogy halassza el a kizárólag euróra épülő politikát, mondván, a központi bank által január közepén bejelentett valutaváltási döntés nem hagyott elég időt az alkalmazkodásra. Pristina akkor beleegyezett az átmeneti időszak meghosszabbításába, de nem volt hajlandó megmondani, hogy meddig.
A rendszámok ügye rendeződni látszott
Koszovói albán oldalról azonban nagyon sok politikai intézkedésnek az a célja mostanában, hogy a szerbek valójában már ne tartozzanak semmilyen módon a régi anyaországhoz.
Milyen intézkedésekre gondolunk? Most ugye az a razziák célja, hogy ne legyen az itteni és ottani szerbeknek közös a pénzük, vagyis Koszovóban ne legyen dinárforgalom. Állandó kellemetlenkedés az is, hogy kölcsönösen ne legyenek elfogadhatók az iratok, vagyis egy koszovói szerb nem megy semmire Szerbiában a koszovói dokumentumokkal (hiszen ilyen állam onnan nézve nincsen), de a szerb iratok nem alkalmasak a koszovói ügyintézéseknél.
Volt kölcsönös felbuzdulás a rendszámtáblák leragasztására, illetve cseréjére is, vagyis arra, hogy Szerbiába ne lehessen belépni koszovói rendszámtáblával, illetve Koszovóban ne legyenek érvényesek a szerb rendszámtáblák, cseréljék, vagy ragasszák le azokat. Aztán egyfajta gesztusként, ebben visszaléptek az államok. De emlékezetes kísérlet volt, hogy amikor nem indult szerb politikus egy helyi választáson, akkor legyen a polgármester a 3 százalék által megválasztott helyi albán jelölt.
Juhász József, az ELTE professzora a Telex Téma podcastjában részletesen is beszélt a problémákról. Ő írta le azt a jellemző hullámmozgást, hogy van egy konfliktus, akkor utána nemzetközi (sokszor német, francia, de verbális szinten amerikai) közvetítéssel kialakul egy rövid ideig valamilyen deeszkaláció, aztán újult erővel fokozódik a feszültség.
Egy év békétlenség
Magyarországon emlékezetes volt az az eset, amikor tavaly áprilisban magyar KFOR-katonák is megsérültek az észak-koszovói szerb zavargások során. A zvečani összecsapás közvetlen előzménye, hogy áprilisban előrehozott helyhatósági választásokat tartottak négy észak-koszovói településen, ezeket a helyi szerbek bojkottálták. Így viszont a rettentő alacsony részvétel mellett győztek albán jelöltek, akik meg is próbálták átvenni hivatalukat. Végül a kirobbant zavargások után a szavazások megismétléséről döntöttek.
Utána szeptemberben Banjska településen volt egy négy halálos áldozatot (egy rendőr, három fegyveres támadó) követelő összetűzés. Szerb fegyveresek támadást indítottak a koszovói rendőrség ellen, mert rendszám nélküli teherautók blokkoltak egy hidat Banjskában. A támadók később egy kolostorban kerestek menedéket, amelyet végül a koszovói rendőrség visszafoglalt.
A terrorcselekménynek minősített ügyből hatalmas botrány lett, mert később kiderült, hogy Milan Radoičić, a helyi Szerb Lista elnevezésű szerb párt alelnöke szervezte az akciót. Ő azóta lemondott, de a zavaros múltú üzletember és politikus személye azóta is téma. Részben azért, mert a rendőrség közzétette a házkutatási felvételeket, és kiderült, hogy az egykori szállítmányozó és kereskedő, akit Aleksandar Vučić szerb elnök „Koszovó őrének” is nevezett, milyen elképesztő luxusban élt.
Több ingatlanja is volt, a koszovói szerbek központjában, Kosovska Mitrovicában, illetve a Szerbiát és Koszovót elválasztó, mesterséges Gazivoda-tó partján. A koszovói rendőrfőnök egyenesen Pablo Escobarhoz hasonlította közleményében a mindenféle illegális tevékenységgel (például kábítószer-kereskedelemmel és fegyverarzenál tartásával) megvádolt politikust. Mindenesetre felmerült, hogy Szerbia jelentős támogatásának egy nem is elhanyagolható része az ő személyes érdekeit szolgálhatta.
Radoičić mindenesetre (igaz, csak Szerbiába menekülve) vállalta a felelősséget a Banjska-akciót végrehajtó félkatonai csoport megszervezéséért, de azt tagadta, hogy a szerb állam részt vett volna a támadás megszervezésében.
Teljes elalbánosodás
Koszovóban ma 1,8 millió ember él, de ma már csak 4-5 százalékuk a szerb. Pristinában, a fővárosban a 400 ezer emberből pár tucat szerb maradt, pedig pár évtizede még 40 ezren éltek itt. A történelem során sok volt a változás, a középkorban Koszovó döntően szerb volt, az ottomán birodalom alatt már inkább albán, 1910 és 1960 között nagyjából azt lehet mondani, hogy állandósult az egyharmad szerb – kétharmad albán megoszlás.
A koszovói albánok természetesen a szocializmus alatt is tudták, hogy az észak-macedóniai (akkor még macedóniai) albánokkal és az anyaországbeli, vagyis albániai albánokkal rokonok, de azért a túl nagy elégedetlenséget tompította, hogy a hetvenes években sokkal jobb volt az élet Jugoszláviában, mint a sztálinista Albániában. Miközben az is tény, hogy Jugoszláviában az albánok voltak mindig is a legszegényebbek, nem sok gazdasági erejük volt, mint hallottuk, „albán egyedül a fagyis és a pék volt a gazdaságban”.
Aztán nagyon felgyorsult a térség elalbánosodása. A szerbek egy része északra vándorolt részben a szegénység, részben az ismétlődő atrocitások miatt, de nagyon eltérő volt az etnikumok között a gyerekvállalási kedv is, az albán családokban több gyerek született.
A népesség 90 százaléka így ma már albán, a többiek közül 5 százalék szerb, 5 százalékot pedig bosnyákok, cigányok és törökök tesznek ki, de hogy még színesebb legyen a paletta, a cigányság körében is van muszlim, ortodox és katolikus közösség is. Az új koszovói albán generáció ma már nem is nagyon tud szerbül, aki a 2008 februárjában önkéntesen kikiáltott függetlenség óta született, annak nincs dolga a szerb nyelvvel, sokuk talán is nem látott szerb embert.
A koszovói szerbek létszáma napról napra fogy. Rengeteg a kellemetlenség az életükben, mindenhol másodrendű állampolgárok, a fiatalok nem tudnak elmenni egy szórakozóhelyre, nincsenek kulturális intézményeik, egy izolált részen kívül nem tudják használni az anyanyelvüket. A szerb politikában nincsen igazán olyan erő, aki elfogadná a realitást, maradnak a régi jelszavak: Koszovót nem adjuk, Koszovó Szerbia bölcsője, ezt minden szerb véleményformáló állandóan deklarálja, ez a belépő a szerb közéletbe. Ahogy Juhász József Balkán-szakértő mondta, nem akar senki sem Károlyi Mihály lenni, vagyis nem akarja, hogy a nevéhez tapadjon a szerbek Trianonja (függetlenül attól, hogy Károlyi esetében ez mennyire volt indokolt címke).
A nemzetközi fogadtatás
Ahogy egyik forrásunk mondta, ha nincsenek ott szerbek, akkor nagyjából mindegy is, hogy mi Koszovó státusza, ki ismeri el és ki nem, hiszen nincs olyan forgatókönyv, amely szerint a szerb fennhatóság visszatérne.
Ugyanakkor az euró szempontjából is érdekes, hogy az EU-ban sem mindenki támogatja Koszovó függetlenségét.
2008 óta nagyjából a fél világ szerint létezik független Koszovó, de a bolygó másik fele ezt nem fogadta el: vagy egyáltalán nem foglalkozik a kérdéssel, vagy egyenesen ellenzi, Oroszországnak és Kínának például esze ágában sincs támogatni az általuk „Amerika önkényes országcsinálásaként” felfogott államot. Így az ENSZ Biztonsági Tanácsában a várható orosz és kínai vétó miatt esély sincs Koszovó elismerésére.
Mások a maguk kisebbségei miatt félnek precedenst teremteni, így például Spanyolország, Görögország, Ciprus, Szlovákia, Románia sem ismeri el Koszovót. Időnként Koszovó, vagy Szerbia valamilyen kampányba kezd, ebben az utóbbi időben Szerbia volt a sikeresebb. Pár, nem túl jelentős ország visszavonta az elismerést, és az igazság az, hogy a világ bizonyos szegleteiben meglepő tömbök sem támogatják Koszovót, ilyenek például a BRICS-országok (vagyis az említetteken túl India, Brazília).
Az uniós országok ugyanakkor, még ha nem is ismerik el Koszovót, nem harciaskodnak, nem vétózzák az uniós támogatásokat, vagy az euró önkéntes bevezetése ellen sem emelték fel a hangjukat – ellentétben az EU külügyi főképviselőjével, Josep Borrellel. Korábban amúgy az önálló koszovói pénz ötlete is felmerült, ennek a neve dardán lett volna (a koszovóiaknak van egy Dardániába, az ókori dardán népig nyúló saját eredettörténete).
A sportszövetségek viszont sokkal támogatóbbak, az UEFA, a FIFA engedi Koszovó indulását, ahogyan a NOB is, női cselgáncsban olimpiai aranyai is vannak már az országnak.
Az albánok és a szerbek viszályát sokfelé nézik gyanakodva. A Balkánon úgy alakult, hogy több népnek is van nagy állama és kis állama. Mindegyik kis nemzet kikérné magának, de ilyennek tekinthető
- Bulgária-Észak-Macedónia,
- Románia-Moldova és
- Albánia-Koszovó párosa is.
Albán pedig sokfelé van, Észak-Macedóniában a legfontosabb a kérdés, ott Tetovó környékén az ország egynegyedét, egyharmadát kitevő albán él. De maradtak még albánok Dél-Szerbiában is, Montenegróban, Görögországban.
Nagy-Albánia ugyan nincs igazán napirenden, de azért Koszovó esetében volt szó területcseréről is – bár megnéznénk azt a szerb politikust, aki végül mai szerbiai területet adna át a nem létező államnak. Szerbia viszonyulása Koszovóhoz furcsa helyzeteket szül, amikor koszovói albán sportoló nyert olimpiát, sok öröm nem volt (pedig ugye Koszovó Szerbia szerint Szerbia része), de azért azt sem mondták be, hogy Koszovó nyert aranyat, csak a sportoló nevével közölték a hírt. A belgrádi tévécsatornákon pedig az időjárás-jelentés esetén mindenféle határ is be van húzva, Koszovónál nincs, de azért felbukkan Pristina is a képernyőn.
Mindenre van analógia
Ebben a térségben mindenki igazságtalanságokról és kettős mércéről beszél. A szerbek nagy sérelme Koszovó „elcsatolása”, és mivel ezt nem ismerik el, nem akarnak igazán precedenst teremteni más részek (akár a boszniai szerbek) önállósodása mellett sem.
A többi ország a Nagy-Albánia törekvésektől tart, de ebben aligha kell nagyon aggódniuk. Koszovó és Albánia nagyon nem közeledik, Edi Rama albán és Albin Kurti koszovói vezető nincs annyira jóban, Kurti sem akar „tartományi” vezető lenni, ha államférfi is lehet. Ráadásul a nem túl népes (globálisan 8 milliós) albán közösségen belül van egy nagy szakadék, amit ők dialektusnak mondanak, de kulturális tartalma is van, ez pedig a toszk és a geg albánok különbsége. A mai albán vezetés a déli, balos toszk kultúrkör része, a koszovói geg vezetés jobbosabb.
Ugyanakkor a békétlenség éppen Bosznia-Hercegovinában is nő, ugyanis, mint a Reuters is írta, perbe fogták Orbán Viktor nagy barátját, Milorad Dodikot. Az országban hat hónaptól öt évig terjedő börtönbüntetést kaphat az a boszniai tisztviselő, aki nem hajtja végre a nemzetközi megbízott (a német Christian Schmidt) főképviselő határozatait, vagy bármilyen módon akadályozza azt. Dodik pedig el sem ismeri a német külpolitikus megbízatását. A pernek jó eséllyel majd egy negatív ítélet lesz a vége (egyelőre Dodik még a különböző bírókat igyekszik leváltatni elfogultságra hivatkozva) Szarajevóban, amit természetesen Bosznia-Hercegovina nem fog tudni végrehajtani, de a feszültség majd csak nő.