Ki ölte meg Escobart?

Legfontosabb

2023. december 2. – 14:55

Ki ölte meg Escobart?
Fotó: Jesus Abad-El Colombiano / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Pablo Escobar egy nappal a 44. születésnapja után felhívta a fiát. Normális esetben semmi különös nem lenne ebben, teljesen hétköznapi gesztus ilyentájt a legközelebbi családtagokkal telefonozni. De Juan Pabló, a kis Escobar ekkor a kolumbiai hatóságok felügyelete alatt állt, szélsőségesebb értelmezések szerint lényegében a túszuk volt. Apja, az idősebb Pablo pedig a világ legkeresettebb bűnözője, aki lényegében egymaga teremtette meg a kokain-világkereskedelmet, és tett szert ebből ekkorra 30 milliárd dolláros, mai értéken és árfolyamon számolva 22,7 ezermilliárd forintos vagyonra.

Tudnia kellett, egyes olvasatok szerint pedig pontosan tudta is, hogy a hívást lehallgatják. Mi több, nem csupán lehallgatják, de be is mérik, hogy azonosíthassák a rejtekhelyét. 1993. december 2. volt, Escobar ekkor már másfél éve bujkált, mióta megszökött saját építésű, night clubjával, biliárdszalonjával és kaszinójával inkább kartellüdülőnek tűnő börtönéből, az El Catedralból.

Vadásztak rá a hatóságok, és nem csak a hatóságok. Legfőbb üldözői a csak az ő elfogására felállított különleges rendőri egység, a Search Block gondosan válogatott, Escobar szülővárosához, Medellínhez semmilyen módon nem kötődő katonái, másrészt a szövetségesből riválissá lett cali kartell bérgyilkos-különítménye, a Los Pepes voltak. A rossz nyelvek szerint a közös ellenség megölése érdekében a Search Block és a Los Pepes együtt is működtek.

A CIA 15 évvel a történtek után, 2008-ban nyilvánosságra hozott iratai alapján Miguel Antonio Gomez Padilla tábornok, rendőrfőkapitány személyesen működött együtt Fidel Castanóval, a Los Pepes katonai vezetőjével, megosztva egymással az Escobar hollétére vonatkozó értesüléseket.

A drogbáró nem csinált titkot belőle, hogy egyvalamit biztos nem szeretne: ha kiadnák az Egyesült Államoknak. A drogkereskedelem eleve nem túl békés szektora a gazdaságnak, de igazán véressé akkor vált, amikor Escobar minden rendelkezésre álló eszközzel harcolni kezdett a kolumbiai kiadatási politika ellen. A minden eszköz persze alapvetően két dolgon, a korrupción és a fegyveres erőszakon alapult.

„Plata o plomo”, vagyis ezüst vagy ólom, fogalmazta meg ezt blikkfangosan Escobar, jelezvén, hogy akit nem tud lefizetni, azt megöli.

Bő egy évtizedes rémuralma alatt legalább 250 rendőrrel végzett, de emberei gyilkoltak meg kolumbiai elnökjelöltet és belügyminisztert is – vagy éppen egy utasszállító belföldi repülőjárat 107 ártatlan utasát, csak mert úgy értesült, hogy a gépen egy politikai ellenfele utazik. Nem utazott.

Mindezek alapján öngyilkos ötletnek tűnik, hogy az addig nagyon óvatos, másfél éve szellemként létező kolumbiai kokainbáró egyszer csak felhívta hatósági őrizetben lévő fiát beszélgetni. Ha hozzávesszük, hogy korábban azt is állította, „inkább legyen sírom Kolumbiában, mint cellám az Egyesült Államokban”, már érthető, hogy harminc évvel a történtek után máig akadnak kételyek a halála körül.

Az Escobaron rajtaütő kommandósok a kokainbáró holttestével egy medellíni háztetőn. – Fotó: Steve Murphy, DEA / Wikimedia Commons
Az Escobaron rajtaütő kommandósok a kokainbáró holttestével egy medellíni háztetőn. – Fotó: Steve Murphy, DEA / Wikimedia Commons

A kolumbiai védelmi minisztérium korabeli közleménye szerint Escobart testőre, Citrom társaságában medellíni búvóhelye közelében, egy háztetőn lőtték agyon. A kokainbáró hetek óta rejtőzködhetett abban a lakásban, ahol a különleges rendőri kommandó és a hadsereg katonái rajtaütöttek. Escobar és Citrom tüzet nyitottak rájuk. A katonák viszonozták a tüzet, Citrom életét vesztette. Escobar a háztetőkön át próbált menekülni, de sarokba szorították.

„Ellenálltak, és a helyszínen életüket vesztették” – kommentálta szűkszavúan a történteket Gustavo de Greiff kolumbiai legfőbb ügyész. Később kiderült, hogy Escobarral egy közvetlen közelről leadott lövés végzett. A hivatalos történet szerint a kokainbárón rajtaütő kommandó egyik tagja végezte ki a már sérült Escobart.

A családja azonban mást gondol. Két fivére és fia is úgy véli, hogy Escobar valójában magával végzett. Egyik érvük, hogy a halálos lövés a jobb fülénél érte Escobar koponyáját – pont úgy, ahogy annak idején fiának magyarázta, hogyan ölje meg magát, ha a rendőrök sarokba szorítanák. A hivatalos vizsgálatok azóta se tisztázták, hogy pontosan milyen lövedék is végzett vele.

Escobar már életében is mitikus figura volt, halála sem változtatott ezen.

Medellín, mely ugyan próbál szabadulni az emlékétől – a felületesebb újságolvasók is számtalanszor értesülhettek már arról a küzdelemről, amit a helyi hatóságok a kokainbáró magánállatkertjéből elszabadult vízilovak sterilizálásáért folytatnak –, mostanra sajátos narkoturizmus helyszíne lett: a turisták nem kokainért jönnek. Azt, nem kis részben Escobar munkásságának köszönhetően, a világon bárhol beszerezhetnék. A kíváncsiság tárgya maga Escobar.

A biznisz igazán a Netflix nagysikerű sorozata, a Narcos óta futott fel. A városban sokan élnek már ebből, köztük Roberto Escobar, a halott kokainbáró bátyja és egykori könyvelője, aki egyszer menekülés közben simán egy hegyi patakba hajított egy dollárkötegekkel megpakolt bőröndöt, mert nehéznek találta. Vagy százezer dollárt szórhatott így el. Most az Escobar-bizniszből próbálja eltartani magát. Ahogy az ifjabbik Escobar (akivel itt olvashatják interjúnkat), úgy ő is írt már könyvet a híres halottról, és alkalmi, de meglehetősen mogorva túravezetőként szokta kalauzolni a csoportokat a birtokon, ahol egykor ő is felfoghatatlan jómódban élt.

Hogy miért ragadja meg még mindig ennyire a világ fantáziáját halott öccse, arról 2018-ban a már-már kanonizált történetet mondta fel a New Yorker riporterének. Escobar afféle Robin Hoodként a legszegényebbeket segítette. Miként a katekizmust se szokás, ő se magyarázta tovább. A kérdésre, hogy a fivére ezek szerint jó ember volt, csak annyit felelt: „Nekem igen”.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!