Vízilóválság Kolumbiában: Escobar elszaporodott vízilovaitól félnek a halászok

2022. február 7. – 11:31

Másolás

Vágólapra másolva

Alaposan elszaporodtak Pablo Escobar vízilovai, és komoly gondot okoznak Kolumbiában – erről szól a Deutsche Welle legújabb riportja. A hírhedt kolumbiai drogbáró 1981-ben négy vízilovat hozatott fényűző birtokára, az Hacienda Nápolesre. Harminc évvel a halála után már csaknem száz példányból áll a populáció.

A vízilovak kiereszkedtek a Magdalena folyóra, a helyi halászok pedig a riport szerint félnek tőlük. A Deutsche Welle riportjában megszólaló halász azt mondja, éjszaka kijönnek a partra az állatok, és felborítják a csónakokat.

A természetvédők szerint az Afrikában honos vízilovak megzavarják a helyi ökoszisztémát, többen az állomány ritkítását javasolják.

„Senki sem örül neki, senki sem akar vízilovakat ölni”

– mondta Daniel Cadena biológiaprofesszor. Szerinte mégis mihamarabb muszáj ezt megtenni, mert a víziló-kereskedelem már most felfutóban van. A szakértők azon aggódnak, hogy a kereskedők elviszik máshova az állatokat, ahol tovább szaporodnak. A kolumbiai hatóságok a vízilovak sterilizálását fontolgatják, hogy megfékezzék Kolumbia egyre nagyobb vízilóválságát.

Arról, hogy miként alakult át Escobar halála után Medellín, itt olvashat bővebben. A drogbáró fia, Sebastián Marroquín decemberben Budapesten járt, a vele készült interjúnkat itt találja.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!