Az uniós tagállamok vezetői üdvözölték a 12. szankciós csomagot

2023. december 15. – 00:34

Másolás

Vágólapra másolva

Az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanács üdvözli a 12. szankciós csomag elfogadását, derül ki az egyhangúlag döntő testület csütörtökön kiadott következtetéseiből.

Ahogy arról a csúcstalálkozót felvezető cikkünkben írtunk, a dokumentum egy előzetes változatában még csak feltételesen, szögletes zárójelbe téve szerepelt ez a mondat azzal, hogy erről a miniszteri Tanács dönt. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn jelezte, hogy a csomagból már kiszedték azokat a részeket, amelyek szerinte veszélyt jelentenének a magyar energiabiztonságra.

További szankciókra is készek

A következtetésekben megnyitják a csatlakozási tárgyalásokat Ukrajnával, Moldovával és feltételesen Bosznia-Hercegovinával, emellett tagjelöltté nyilvánítják Grúziát. (A bővítésről szóló résszel bővebben itt, a magyar jóváhagyás furcsa módszeréről ebben, a nemzetközi reakciókról ebben a cikkben foglalkozunk részletesen.)

Az Európai Tanács szerint – ahol Orbán Viktor képviseli Magyarországot – az EU eltökélt, hogy tovább gyengítse Oroszország hadviselő képességét. Ehhez akár még jobban megerősíthetik a szankciókat, amelyek megkerülését is megakadályoznák a magas kockázatú termékeknél. (Néhány napja Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a kormány továbbra sem támogatja kínai vagy török cégek hozzáadását a szankciós listához.)

A testület elítéli a katonai támogatás folytatását, amelyet Irán, Belarusz és Észak-Korea nyújt az orosz agresszióhoz. Az EU folytatja a munkát, hogy elhárítsa a hamis orosz narratívákat és dezinformációt a háborúról. (Arról, hogy hogyan jelennek meg az orosz álhírek a kormányközeli médiában, itt írtunk.)

Az Európai Tanács megerősíti az EU megingathatatlan elkötelezettségét, hogy továbbra is erős politikai, pénzügyi, humanitárius, gazdasági és katonai támogatást nyújtson Ukrajnának. Utóbbinál a tagállamok külpolitikájának tiszteletben tartását is kimondja, ami gyakorlatilag egy jolly joker kivétel, de külön hangsúlyozza a kiszámítható és időszerű támogatás fontosságát.

Az állam- és kormányfők felszólítják a saját minisztereiket, hogy folytassák a munkát az Ukrajnába vitt katonai eszközöket utólag térítő Európai Békekeret növelésére. Ezt a tervek szerint egy 20 milliárd eurós, Ukrajnának szánt alzsebbel egészítenék ki, miközben a magyar kormány blokkolja az alap legutóbbi részletének kifizetését.

Az ukrán segélybe bevonnák a szankciók miatt lefoglalt orosz vagyont is. Oroszországot és a vezetését teljesen elszámoltatnák az invázióért.

Belengetik az EU reformját

Az uniós vezetők szerint az uniós politikákat az EU bővítéséhez kellene igazítani fenntartható finanszírozással, és azt is biztosítaniuk kellene, hogy az uniós intézmények hatékonyan működhessenek. A testület a belső reformokkal a következő ülésein foglalkozik, a cél, hogy 2024 nyarára elfogadják a menetrendet a jövőbeli munkáról.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!