Azt mondták, túl sok menekült jön ide, úgyhogy aludjak a földön

2023. december 9. – 12:38

Másolás

Vágólapra másolva

Teltház Belgiumban? A migráció miatt egyre leterheltebb az ellátórendszer, kezdenek elfogyni a szálláshelyek, emiatt az egyedülálló nőket, a családosokat és a kísérő nélküli kiskorúakat veszik előre. A fiatal férfiaknak viszont maguknak kell megoldaniuk a lakhatást. Robin Rodrigo jobb híján az utcán alszik, és nem tudja, mi vár rá télen. A Deutsche Welle riportja.

Az uniós tagállamok és európai parlamenti képviselők már 2016 óta rágódnak azon, hogyan alakítsák át az egy évvel korábban összeomló közös menekült- és migrációügyi szabályozást. Az eredeti reformjavaslatokat 2020-ban átdolgozták, de a több jogszabályból álló csomag igazán csak idén júniusban kapott lendületet. Ekkor ugrották meg a tagállamok, amit 2020 előtt nem sikerült: megegyeztek a reform két vitatott eleméről. (Ezekről állította a magyar kormány, hogy kötelezővé tennék a menekültek szétosztását, holott az kiváltható lenne pénzzel vagy más módon. Emellett beindult a „migránsgettózás”, miközben arról van szó, hogy a vélhetően megalapozatlanul menedéket kérőket nem szabadna beengedni az országba, helyette 12 hétig akár tranzitzónában tarthatnák őket.)

A lendület nem tartott sokáig, mert júliusban elakadt a menekültügyi vészhelyzetről szóló jogszabály, így ez volt a csomag utolsó eleme, amelyről még nem tudtak megegyezni a tagállamok. A rendelettel az olyan helyzeteket kezelnék, mint amikor Belarusz állami szervezéssel utaztatott be migránsokat, akiket aztán az ország határőrsége az EU felé kísért.

A magyar-lengyel ellenzés dacára az EU-tagok a menekültügyi csomag „hiányzó láncszeméről” is megegyeztek október elején.

A videó a Deutsche Welle és a Telex együttműködésének keretében jelent meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!