Putyin Orbán Viktorról: Tudja, hogyan kell kitartóan kiállni az érdekeiért

2023. október 18. – 07:51

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor „az európai politikusok azon kis létszámú csoportjához tartozik, akik tudják, hogyan kell megvédeni az érdekeiket, és ő ezt kitartóan, következetesen, véleményem szerint teljesen tapintatosan teszi”

– egyebek mellett ezt is mondta Vlagyimir Putyin orosz elnök a magyar miniszterelnökről azután, hogy kedden kétoldalú tárgyalást folytattak Pekingben.

Az MTI híre szerint az orosz elnök a Rosszija 1 orosz tévécsatornának azt is mondta, hogy „távolról sem mindig egyeznek meg nézeteink, ráadásul gyakran különböző platformon állunk, de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy beszélgessünk és megoldást keressünk bizonyos kérdésekre, problémákra”.

Orbán és Putyin találkozójának nyilvános részéről ebben a cikkünkben írtunk bővebben. A miniszterelnök egyébként azt mondta egy kedd esti videóban, hogy megkérdezte Putyint, mikor lesz tűzszünet, mert már elege van a szankciókból, de a válasz, amit kapott, cseppet sem nyugtatta meg.

Orbán Viktor hétfőn érkezett meg Pekingbe, ahol felszólal a kínai Egy övezet, egy út fórumon. A Politico azt írta korábban, hogy a magyar kormányfő lesz a rendezvény egyetlen uniós vezetője. Kedden egy EU-s videókonferenciát tartottak az uniós állam- és kormányfők, aminek nem volt magyar résztvevője – ezért az uniós megbeszélésen Karl Nehammer osztrák kancellár képviselte Magyarországot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!