Jövőre már nem kell egy kisebb vagyont kiperkálni, ha valaki a Juilliardon akar megtanulni színészkedni

2023. szeptember 29. – 10:16

Másolás

Vágólapra másolva

A következő tanévtől kezdve ingyenes lesz a képzés a New York-i Juilliard mesterszakán, a világ egyik legnagyobb presztízsű színészképzőjén – írja a New York Times.

Az iskola vezetősége azt reméli, hogy a lépéssel a diákok szélesebb köre számára válik elérhetővé a drámaképzés, a végzősök pedig könnyebben indulhatnak neki a pályafutásuknak, ha kevesebb adósságot hurcolnak magukkal. „Körbelengi egyfajta mítosz a Juilliardot, és túl sok olyan tehetséges fiatalt ismerek, aki azért nem jelentkezett, mert azt gondolta, nem engedhetné meg magának a képzést. Felismertük, hogy a tehetség sokkal fontosabb az anyagi lehetőségeknél” – nyilatkozta a döntés kapcsán Damian Woetzel, az iskola elnöke.

A Juilliard tandíja az alap- és a mesterképzésen is évi 53 300 dollár, azaz közel 20 millió forint volt, de a hallgatók közel 90 százaléka már eddig is részesült valamilyen pénzügyi támogatásban vagy ösztöndíjban.

A színészképzés 2012-ben létrehozott mesterképzési szakja viszonylag új, korábban a posztgraduális színészhallgatók egy egyszerű oklevelet kaptak csak. A mesterképzés négy éves, jelenleg 35 hallgatója van. A negyedik év eddig is tandíjmentes volt, hogy a Juilliard versenyképes maradjon a sztenderd hároméves programokkal szemben.

A tandíj megszüntetéséhez szükséges 15 millió dollárt adománygyűjtéssel szedte össze az egyetem, a legnagyobb összegeket Stephanie P. McClelland és John Gore színházi producerek adták az iskolának.

„Annak a költsége, hogy valaki oktatáshoz jusson, irreális terhet jelentenek, különösen a fiatal művészek számára” – mondta egy interjúban Laura Linney színésznő (Love Actually, Ozark), aki a Juilliard öregdiákja és az iskola kuratóriumának alelnöke. „Az én évfolyamom tagjai még a 40-es éveikben is adósságot fizettek. Ez nem ösztönzi a fiatalokat arra, hogy a művészeti pályát válasszák” – mondta.

A Juilliard kitartóan termeli a hollywoodi sztárokat, itt végzett többek között Robin Williams, Jessica Chastain, Adam Driver, Oscar Isaac és Viola Davis is.

Két éve a Yale Egyetem is tandíjmentessé tette drámaiskoláját, amely szintén elsőrangú képzésnek számít az Egyesült Államokban, ráadásul nagyobb is a Juilliardnál. James Bundy dékán szerint az elmúlt két évben rekordszámú volt a jelentkezések száma a szakra, ráadásul több fekete, őslakos és kisebbségi fiatal adta be a jelentkezését, mint korábban.

A Juilliardon már több tandíjmentes program is működik, köztük a kétéves drámaíró program, amelynek jelenleg nyolc hallgatója van, valamint több speciális zenei program. Amint a színész mesterképzés is tandíjmentessé válik, a Juilliard összes diákjának 26 százaléka nem fog tandíjat fizetni. A zenei- és táncképzéseken valamint az alapfokú színészképzésen egyelőre maradnak a tandíjak, a cél viszont az, hogy idővel az egész iskola tandíjmentes legyen. „A műveszti oktatás megérdemli, hogy hozzáférhető legyen” – hangsúlyozta Woetzel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!