Orosz dróntörmelék zuhant Románia területére

2023. szeptember 6. – 13:33

Másolás

Vágólapra másolva

Szerda kora reggel újabb orosz dróntámadás érte a délnyugat-ukrajnai Izmajilt. A román védelmi miniszter Angel Tilvar a támadás után közölte, hogy román területre zuhantak egy orosz drón részei – írja a Sky News.

A román állami hírszolgálat, az Agerpres szintén beszámolt arról, hogy egy drón részeit találták meg a Duna-deltában. Az eredetüket vizsgálják, a helyszínen van a honvédelmi miniszter is. A drónmaradványokat keddről szerdára virradó éjszaka fedezték fel. A román honvédelmi minisztérium szóvivője szerint egyelőre nem lehet okozati összefüggést tenni a maradványok és a román határ menti ukrán célpontok elleni támadások között, de tárgyalnak a légtér megfigyelésének és védelmének megerősítéséről.

Izmajilt a héten több támadás is érte. A város a Duna mentén, az ukrán–román határon fekszik, az ukránok pedig korábban azt állították, hogy az orosz drónok egy része Romániában zuhant le. Ezt akkor a román védelmi minisztérium cáfolta.

A keddi támadás után Klaus Iohannis román elnök a Digi TV nevű román tévécsatornának azt nyilatkozta, bár a védelmi minisztérium tájékoztatása szerint nem esett drón vagy törmelék Románia területére,

„voltak támadások, amelyeket a határunktól 800 méterre igazoltak. Tehát nagyon, nagyon közel.”

Izmajilt azért támadják fokozottan az oroszok, mert az ukrán gabonatermékek fő exportútvonalává vált, miután Oroszország júliusban kilépett az ENSZ és Törökország által közvetített fekete-tengeri gabonamegállapodásból.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!