A svéd miniszterelnök szerint Orbán azt mondta neki, hogy nem fogják késleltetni a NATO-csatlakozásukat

2023. június 30. – 11:12

Másolás

Vágólapra másolva

Svédország miniszterelnöke pénteken azt mondta, hogy a magyar miniszterelnök biztosította őt arról, hogy Budapest nem fogja késleltetni az északi ország NATO-csatlakozását, írja a Guardian. „Tegnap beszéltem Orbán Viktorral, és ő nagyon világosan megerősítette, hogy amit legutóbb mondott nekem, az továbbra is érvényes” – mondta Ulf Kristersson svéd miniszterelnök.

„Magyarország semmilyen módon nem fogja késleltetni Svédország ratifikációs folyamatát” – mondta. A Reuters jelentése szerint Kristersson nem pontosította, hogy Orbán megjegyzései arra utaltak-e, hogy a szavazásra a vilniusi NATO-csúcstalálkozó előtt kerülhet-e sor.

Kristersson azután beszélt erről, hogy olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a magyar parlament késleltetné a tagság ratifikálását, a Hvg.hu azt írta, hogy nem szerepel a parlament jövő heti napirendjén Svédország NATO-csatlakozásának ratifikálása.

A svédek NATO-csatlakozási kérelmét Magyarország lassan egy éve nem hagyta jóvá, és a finnek kérelmét is csak nyolc hónap halasztás után hagyta jóvá az Országgyűlés. A NATO júliusban tartja következő csúcstalálkozóját, amin Svédország csak vendégként vehetne részt, ha Magyarország és Törökország továbbra sem ratifikálja csatlakozási kérelmüket.

A kormány részéről korábban Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója arról beszélt, hogy a magyar képviselők „megnyugtatást várnak” a svédektől, mivel „sértegették a magyar választókat, a képviselőiket, s ezáltal egész Magyarországot”.

Orbán Viktor a májusi Katari Gazdasági Fórumon még azt mondta, hogy a magyar–svéd politikai kapcsolatok borzasztóan rosszak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!