Politico: Orbán és lengyel kollégája blokkolta az EU-csúcs migrációról szóló végkövetkeztetéseit

2023. június 29. – 22:21

Politico: Orbán és lengyel kollégája blokkolta az EU-csúcs migrációról szóló végkövetkeztetéseit
Orbán Viktor az Európai Tanács 2023. június 29-én kezdődő ülésén üdvözli Giorgia Meloni olasz miniszterelnököt, a háttérben Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő – Fotó: Európai Tanács

Másolás

Vágólapra másolva

Orbán Viktor blokkolta az Európai Tanács migrációról szóló végkövetkeztetéseit, amihez a lengyelek is csatlakoztak, írja több diplomatára hivatkozva a Politico. Az állam- és kormányfők testülete ugyan hivatalosan nem döntéshozó, de itt tudnak a tagországok a legfelső szinten politikai egyezségeket kötni, a végkövetkeztetéseiket egyhangúlag fogadják el.

Mi a magyar és a lengyel miniszterelnök problémája?

A testület saját maga – és úgy mellesleg az EU kvázialkotmánya, a két alapszerződés – szerint nem vesz részt az uniós jogalkotásban, ám a Politico alapján a lengyelek mégis erre tettek kísérletet magyar támogatással. A tagállamok még június elején elfogadták a közös álláspontjukat az uniós menekültügyi reform két kulcseleméről. Ezekkel szigorúbb, határon zajló eljárások és a menedékkérők visszaküldését könnyítő szabályok mellett bevezetnék a kötelező szolidaritást. Utóbbi azt jelentené, hogy ha egy tagállamot túlságosan leterhelnek a menedékkérők, egy részüket szétosztanák a többi ország között, amit pénzzel vagy egyéb módon, például személyzet küldésével lehetne kiváltani. A magyar és a lengyel kormány értelmezésében ez kötelező befogadás vagy büntetés. (Bővebben itt írtunk a tagállamok alkujáról.)

A jogszabályról most a szó szerint rendesnek nevezett jogalkotási eljárásban kell megegyeznie az Európai Parlamentnek és a tagállami minisztereknek, miután utóbbiak is elfogadták a közös álláspontjukat. Nekik a rendes eljárásban minősített többségre van szükségük, azaz egyetlen tagállam sem vétózhat egyedül. (A blokkoló kisebbséghez legalább 13 országra vagy annyira van szükség, hogy az uniós lakosság több mint 35 százalékát képviseljék.)

Ki puccsol mit?

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök ezt szerette volna felülírni állam- és kormányfői szinten, és Orbán Viktor is csatlakozott hozzá.

A magyar kormány már korábban arról beszélt, hogy „trükk” és „puccs” az, ahogyan elfogadták a javaslatról szóló tagállami véleményt.

Magyarország hasonló érveléssel bukta el a 2017-es „kvótapert” is, ahol az Európai Unió Bírósága leszögezte:

„az Európai Tanács a Szerződésekben előírt szavazási szabályokat semmiképpen nem módosíthatja”.

A Politico szerint a csúcstalálkozón a magyar miniszterelnök kijelentette: amíg a lengyel követelésnek megfelelően nem mondják ki, hogy konszenzusra, azaz egyhangú döntésre van szükség, addig blokkolja a migrációról szóló részt.

Ha nem sikerül meggyőzni a magyar miniszterelnököt, még mindig nincs semmi veszve. Megtehetik, hogy csak a többi tagállam nevében adják ki a végkövetkeztetéseket. Ritkán, de volt már korábban hasonlóra példa, viszont ekkor az EU nem mutatna egységet más témákban, amelyekről az ülésen szó volt, például az Ukrajna elleni orosz invázió ügyében sem. Ha viszont tényleg csak a migrációról szóló rész a probléma, egyszerűen kihagyhatják azt a szövegből. A Politico három diplomatára hivatkozva arról ír, hogy a tagállamok utóbbira hajlanak, a lengyel és a magyar miniszterelnök magára maradt, de még tárgyalnak.

„Egy politikai puccsot akarnak csinálni” – panaszkodott egy francia diplomata a magyarokra és lengyelekre utalva.

Éjjel 1 óra körül megegyezés híján abbahagyták a tanácskozást. Az első nap végére terveztek egy sajtótájékoztatót, de ezt törölték a programból, a végkövetkeztetéseket pedig csonkán, csak az Ukrajnáról és a védelemről szóló résszel tették ki.

Mit mondtak volna a migrációról?

A tagállami vezetők a végkövetkeztetések egy korábbi, lapunkhoz eljutott nem végleges változata szerint kimondanák a migrációról, hogy az egy európai kihívás, így európai választ kellene rá adni. Az állam- és kormányfők áttekintették a helyzetet és tájékoztatták őket arról, hogy a februári találkozójuk óta mennyit haladtak a kéréseikkel. Felszólítanák az EU intézményeit, hogy lépjenek fel minden migrációs útvonalon és szorosan figyeljék a helyzetet. Emellett kifejeznék az őszinte sajnálatukat a Földközi-tengeren nemrég történt tragédia miatt. Kimondanák, hogy az EU továbbra is elkötelezett az embercsempészek üzleti modelljének felszámolása mellett, például kezelné az irreguláris migráció gyökereit.

A csúcstalálkozó a tervek szerint pénteken ér véget. A következtetések végső, hivatalos változatát ekkor szokták kiadni, de az első napi témákról, Ukrajnáról és a védelempolitikáról külön megjelentették a dokumentumot – a migráció nélkül.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!