Orbán Viktor: Szerbia szabadon engedi a három elfogott koszovói rendőrt

2023. június 26. – 10:55

Másolás

Vágólapra másolva

„Aleksandar Vučić szerb elnök most tájékoztatott arról, hogy a múlt heti találkozónkon elhangzott kérésemnek megfelelően a szerb hatóságok hamarosan szabadon engedik a három korábban letartóztatott koszovói rendőrt” – írta a Twitteren Orbán Viktor.

„Nagyra értékeljük az elnök úr lépését, amelyet egy komoly kihívásokkal teli időszakban hozott, és amely döntés egyértelmű bizonyítéka az országaink közötti stratégiai együttműködésnek, valamint a Balkán békéje és stabilitása iránti kölcsönös elkötelezettségünknek” – írta a miniszterelnök. A hírt Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is kiposztolta a Facebook-oldalán.

Koradélután az MTI a kraljevói bíróság közleménye alapján azt írta, hogy szabadlábon védekezhetnek az ellenük felhozott vádak ügyében a június 14-én Közép-Szerbiában elfogott koszovói rendőrök. A döntés értelmében a koszovói rendőrség különleges egységének három tagja ellen fegyverek és robbanószerek illetéktelen előállítása, birtoklása, hordozása és kereskedelme a vád. A bíróság közleménye szerint a testület megerősítette a vádat, és véget vetett a vádlottak harmincnapos előzetes letartóztatásának. Míg Szerbia szerint a koszovói rendőröket Közép-Szerbiában fogták el, Pristina szerint a férfiakat nem szerb, hanem koszovói területen fogták el, vagyis gyakorlatilag elrabolták őket.

Április végén több észak-koszovói településen helyhatósági választást tartottak, amit bojkottálták a térségben jelentős többséget alkotó szerbek, majd mikor az alacsony részvétel mellett megválasztott új albán polgármestereket beiktatták, erőszakos zavargások törtek ki. Ezekben magyar KFOR-katonák is megsérültek, több koszovói szerbet pedig őrizetbe vettek. Arról a Telex itt írt korábban, hogy miért tekinthető a magyar külpolitika kudarcának az eset, itt pedig podcastban foglalkoztunk a helyzet hátterével.

Arról is beszámoltunk, hogy múlt héten kedden közös kormányülést tartottak Szerbia és Magyarország állam- és kormányfői, valamint miniszterei a vajdasági Palicson, ahol a két ország vezetése olyan kétoldalú megállapodást is aláírt, amely többek között a határvédelem, a két ország közötti határátlépés, a közlekedés és az energiabiztonság kérdéseiről szólt.

Orbán Viktor tömör beszédet tartott az aláírásokat követő sajtótájékoztatón. „A te telkedet a szomszéd telek értéke befolyásolja, ezért a magyaroknak egy boldog Szerbia az érdeke” – hangsúlyozta rekedt hangon.

Orbán akkor egy, a zárt ajtók mögött már előkerült kérését tolmácsolta a szerb államfő felé, miszerint a határ menti részen elfogott három koszovói albán rendőrt ne tartsák tovább fogva. Szerinte mindez elősegítené Szerbia nemzetközi politikai helyzetét. A belgrádi és a pristinai vezetés különböző helyszínt adott meg a letartóztatások helyeként, és egymást vádolja az ügyben.

A sajtótájékoztató végén szerb részről az állami televízió rákérdezett, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök hajlandó-e megfontolni Orbán kérését a koszovói rendőrök ügyében. Vučić akkor elutasította a vádakat, melyek szerint a három koszovói albán rendőr embertelen körülmények között lenne fogva tartva, mint ahogy szerinte azt a nemzetközi média hangsúlyozza, majd végül kijelentette, hogy majd akkor hajlandó tárgyalni, ha elengedik a letartóztatott szerbeket.

Ebben a cikkünkben arról írtunk részletesen, hogy miért a magyar külpolitika kudarca is, ha Belgrád tudtával magyar katonákra támadnak a koszovói szerbek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!