A szerbek belengették a hadsereg bevetését, ha a KFOR nem tudja kezelni a koszovói helyzetet

2023. június 23. – 19:02

Másolás

Vágólapra másolva

A szerb vezérkari főnök, Milan Mojsilović pénteki, rendkívüli sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy ha a NATO főparancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR nem tudja kezelni az Észak-Koszovóban kialakult helyzetet, és nem tudja megvédeni az ott élő szerbeket, adott esetben a szerb hadsereg nem késlekedik majd a közbelépéssel – írja az MTI.

Mojsilović szerint a szerb nép „szörnyű üldöztetésnek van kitéve Albin Kurti rezsimje részéről”, úgy véli, csak azért váltak célponttá, mert szerbek, és nem akarják elhagyni szülőföldjüket. „A Kurti-rezsim terrorját már nem lehet elviselni” – tette hozzá, és arról is beszélt, hogy a nemzetközi közösség nem teljesíti kötelezettségeit, amikor nem védi meg a helyi szerbeket. Mint mondta, a tények ismeretében tájékoztatta a KFOR vezetőjét, hogy sürgős lépéseket követelnek a szerb lakosság megvédése érdekében Koszovóban, és más nemzetközi szervezetek felé is ez a kérésük.

Április végén több észak-koszovói településen helyhatósági választást tartottak, amit bojkottálták a térségben jelentős többséget alkotó szerbek, majd mikor az alacsony részvétel mellett megválasztott új albán polgármestereket beiktatták, erőszakos zavargások törtek ki. Ezekben magyar KFOR-katonák is megsérültek, több koszovói szerbet pedig őrizetbe vettek. Három koszovói albán rendőr szabadon engedését egyébként Orbán Viktor is hiába kérte nemrég. Arról a Telex itt írt korábban, hogy miért tekinthető a magyar külpolitika kudarcának az eset, itt pedig podcastban foglalkoztunk a helyzet hátterével.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!