Ukrán emberi jogi biztos: Nem sikerült kapcsolatba lépni a magyar ombudsmannal a kárpátaljai hadifoglyok ügyében

2023. június 17. – 23:05

Másolás

Vágólapra másolva

Nem sikerült kapcsolatba lépni a magyar ombudsmannal a Magyarországra szállított 11 kárpátaljai hadifogoly ügyében – mondta Dmitro Lubinec, az ukrán parlament emberi jogi biztosa a Jedini Novini című televíziós műsorban. „A magyar fél nem vette fel a kapcsolatot a hivatalunkkal. Személyesen én kezdeményeztem a kommunikációt Magyarország ombudsmanjával. Még az ukrajnai útját is megszerveztük, mindhiába” – idézte Lubinec szavait az Ukrinform ukrán állami hírügynökség.

Lubinec szerint Magyarország célja ebben a kérdésben, hogy összejátsszon Oroszországgal. „Bemutatandó, hogy az oroszok készek Magyarországra küldeni ukrán állampolgárságú hadifoglyokat” – magyarázta az ukrán emberi jogi biztos. Hozzátette: a Magyarországnak átadott összes hadifoglyot azonosították, de a személyazonosságuk nem hozható nyilvánosságra. Lubinec azt mondta, a magyarok továbbra sem engedik, hogy az ukrán nagykövet meglátogassa őket, a magyar hatóságok nem veszik fel a kapcsolatot Ukrajnával az ügyben.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az Orosz Ortodox Egyház június 8-án bejelentette, hogy tizenegy, Oroszország által elfogott, Ukrajna oldalán harcoló kárpátaljai katonát szállítottak Magyarországra. Ezt később Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, egyházdiplomáciáért is felelős miniszter megerősítette. A Szabad Európa kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, a foglyok Magyarországra szállítása Semjén magánakciója lehetett.

Oleh Kotenko, az eltűnt személyekért felelős ukrán biztos pénteken azt közölte, hogy az ukrán hatóságok azonosították a katonákat, és felderítették azt az útvonalat is, amin Magyarországra szállították őket.

A hadifoglyok Magyarországra szállítása rengeteg kérdést hagyott nyitva: ezeket ebben a cikkünkben próbáltuk megválaszolni.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!