Részben engedné az EU az Ukrajnából érkező agrárimport magyar betiltását is

2023. április 25. – 21:54

Részben engedné az EU az Ukrajnából érkező agrárimport magyar betiltását is
Ukrán munkás ellenőrzi, ahogyan kiürítenek egy Ukrajnából érkezett vagont egy nem sokkal korábban újranyitott magtárban a kelet-szlovákiai, ukrán határ melletti Tiszacsernyőn (Cierna nad Tisou) 2023. március 13-án – Fotó: Robert Nemeti / Anadolu Agency / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

A mezőgazdasági miniszterek keddi ülése után Janusz Wojciechowski uniós agrárbiztos arról beszélt, hogy közel a megegyezés. Bár gyakorlatilag legalizálnák, hogy öt keleti tagállam, köztük Magyarország ideiglenesen kitiltott ukrán agrártermékeket, abban nem értenek egyet, hogy melyeket. Az Európai Bizottság nem adna a korábban ígért második körös támogatásnál többet, de arra nyitott, hogy az ukrán áruk továbbvitelét segítse.

Főleg az ukrán mezőgazdasági termékekről szólt az uniós mezőgazdasági miniszterek keddi ülése. Az Európai Unió – a kezdetben ellehetetlenített, majd akadozó – ukrán tengeri gabonakivitel kiváltását „szolidaritási folyosókkal” segítette, és a miniszterek június végéig több termékre, köztük a gabonára eltörölték a vámokat.

Az Ukrajnával szomszédos országok kormányai szerint viszont az uniós intézkedések nem úgy működnek, ahogy elképzelték. Az eredetileg főleg Afrikába és Közel-Keletre hajóztatott gabona náluk maradt több más mezőgazdasági termékkel együtt, ami piaci zavarokat okozott. (A témáról ebben a cikkünkben írtunk bővebben.)

Az elégedetlenségből egyoldalú tilalmak lettek

Az Európai Bizottság először 56 millió eurót nyitott meg a hasonló piaci zavarok kezelésére kitalált alapból, amire négy, Ukrajnával határos EU-tag – köztük Magyarország –, valamint Bulgária és Csehország jelentkezett be. A bizottsági értékelés hatukból csak háromnál látta bizonyítottnak, hogy nagy gond lenne, például Magyarországra annyi gabona jött, amennyi ellensúlyozta a tavalyi aszály miatt kiesett termést, így nem is kapott pénzt.

Az intézkedéssel viszont még azok sem voltak elégedettek, akik kaptak az alapból, élükön a lengyelekkel, és az sem nyugtatta meg őket, hogy az Európai Bizottság a legutóbbi EU-csúcson második kört is ígért a támogatásból. A varsói kormány ugyan az ukránok egyik leghangosabb támogatója Oroszország ellen, de már korábban, a 18 milliárd eurós uniós hitel és a magyar támogatások utolsó pillanatos blokkolásával is bizonyította, hogy a saját érdekeiért képes kiszúrni a szövetségeseivel.

A csehek nem igazán erősködtek tovább, de a többi ötből négy tagállam, köztük Magyarország megtiltotta az ukrán áruk importját. Az átmenő forgalmat engedték, kivéve a lengyeleket, akik elsőre egyáltalán nem engedték be az ukrán gabonát.

Közben Oroszország újabb követelésekkel állt elő, hogy meghosszabbítsa az ukrán tengeri exportot engedő tavaly júliusi alkut.

A Bizottság keménykedés helyett inkább engedett

Az Európai Bizottság láthatóan nem volt igazán harcias az ötökkel. A testület hangsúlyozta, hogy az egyoldalú intézkedések „nem lehetségesek”, de a céljuk nem a büntetés, hanem az, hogy megoldást találjanak. Hiába kaptak róla kérdést, a bizottsági szóvivők általánosságban sem voltak hajlandóak felsorolni, mi történhet, ha egy tagállam megsérti a közös kereskedelempolitikát.

Az Európai Bizottság elvileg kötelezettségszegési eljárást indíthat az uniós jog áthágásakor, ami pénzbüntetéssel végződhet, de ez egy elég hosszú folyamat. Ehelyett a testület a párbeszédet választotta. Az illetékes tagjai április 19-én találkoztak az ötökkel, ahol kivételes biztosítékokat is ajánlottak az egyoldalú korlátozások elengedéséért cserébe. Néhány nappal később az ötök közösen kiadott nyilatkozatban

értékelték „jó irányba mutató” javaslatot, amely a szöveg szerint négy terméknél csak az átmenő forgalmat engedné (magyarul ezeknél legalizálná az importtilalmakat), de az ajánlat szerintük „nem elégséges”, mert másfajta árukra is kiterjesztenék.

Csak akkor engednék, hogy egyáltalán fontolóra vegyék a korlátozások visszavonását, ha visszaállt a piaci egyensúly. Mindemellett automatikus támogatást kérnek, ha túl sok ukrán termék érkezne, segítséget szeretnének a hozzájuk már befutott élelmiszerek továbbszállításához és közösen vásároltatnák fel az EU-val a gabonát a fejlődő országoknak.

A lettek másoknak is adnának a pénzből

A keddi ülésre érkező miniszterek nyilatkozatai alapján nem tűnt úgy, hogy értékelnék az egyoldalú felfüggesztéseket, gyakorlatilag mind elmondták, hogy az EU-nak közösen kell fellépnie és szolidaritást mutatnia Ukrajnával. „Finnország érti a környező országok problémáját” – mondta Antti Kurvinen, „de nagyon félünk az ilyen egyoldalú korlátozások következményeitől”, amelyek megkérdőjelezik az EU egységét és erősítik Oroszország narratíváját. A szolidaritási sávoknak „jobban” kell működnie, de az Európai Bizottságtól várják, hogy pontosan hogyan, mindenesetre az import korlátozása „nem a megfelelő mód”.

Lett kollégája, Didzis Šmits már maguknak kulcsolt támogatásért, azt hangsúlyozva, hogy a baltiaknál is bezuhantak az árak, a hazájában különösen a baromfinál és tojásnál. Ha újra megnyitják a válságtartalékot, akkor „támogassunk minden érintett tagállamot”. Ugyanakkor ő is azt hangoztatta, hogy Ukrajnán segíteni kell, és az egyoldalú tiltások „elfogadhatatlanok”, a közös piacon nem lehet ilyen lépéseket tenni. Valóban gond van az árakkal, de erre nem a határok bezárása a megoldás.

Teljesülhetnek a magyar célok

Nagy István agrárminiszter az ülésre érkezve arról beszélt, hogy

  1. az importkorlátozásokat nem csak el akarják fogadtatni az Európai Bizottsággal,
  2. hanem év végéig meg is hosszabbítanák.
  3. Emellett támogatást is szeretnének – ezúttal a „kettős mérce” helyett a magyar gazdáknak,
  4. és ahhoz is, hogy az ukrán termékeket továbbvigyék.

Az ülés után Janusz Wojciechowski agrárbiztos gyakorlatilag mind a négy pontra nyitottnak tűnt. Hangsúlyozta, hogy az ukránok az uniós társulási szerződésük alapján már a háború előtt is szabadon exportálhatták az EU-ba mezőgazdasági termékeket, de a határos uniós tagokba alig érkezett gabona. 2021-ben Ukrajna rekordtermést aratott, de ez a háború miatt az addigi tengeri útvonal megszakadásával beragadt, így a határországokban kötött ki.

„Teljesen megértjük az öt tagállam kérését, hogy intézkedjünk az Ukrajnából érkező termékek túlkínálatával szemben, mert ez sok gondot okoz” a határországok gazdáinak.

A mezőgazdasági biztos szerint nagyon közel vannak a végső megegyezéshez.

Azon megy a vita, mit tilthassanak ki

Janusz Wojciechowski elmondta, hogy az Európai Bizottság öt érzékeny termékre, a kukoricára, gabonára, repcére, valamint napraforgómagra és -olajra fogadná el az ideiglenes kitiltást, de csak az öt érintett országban. (Az olaj még nem szerepelt az április 19-i ajánlatban.) Ezek az ukrán import 80-90 százalékát teszik ki az érintetteknél. Az ötök még nyolc termékre, például mindenféle húsra, lisztre, mézre, tejre és tejtermékekre akarnak tiltást. A lengyel biztos felhívta rá a figyelmet, hogy ezek importja Ukrajnából nem annyira jelentős, némelyikük csak a behozatal egy százalékát teszi ki, és ezeknél máshogy is kezelhetik a helyzetet.

A második körös, százmillió eurós támogatásnál szívesen adnának többet, de más válságokra is készen kell állniuk. (A válságalap évi legalább 450 millió euró.) Az Európai Bizottságnak ugyanakkor semmi kifogása az ellen, hogy segítse a mezőgazdasági termékek továbbvitelét más országokba.

Az Európai Bizottság arra is nyitott, hogy az ötök meghosszabbítsák a tiltást akár év végéig: erről a tagállamok dönthetnek június 5-én, és a lengyel biztos szerint ezt elfogadhatják a többiek. Az egyoldalú intézkedések viszont nem jelentenek megoldást, uniós szintű válaszokra van szükség.

A magyar miniszter szerint fenn tudják tartani a korlátozást

Noha az uniós agrártanács ülésén nem döntöttek, a közelgő megállapodás eredménye az lesz, hogy Magyarország továbbra is fenn fogja tudni tartani az Ukrajna felől érkező gabona behozatali tilalmát, értékelt az találkozó szünetében az MTI szerint Nagy István. Az EU elismerte a helyzet súlyosságát, megérti a tagállamok döntését és keresi az intézkedések fenntartását lehetővé tevő megoldásokat, de tovább kell tárgyalni, hogy az EU által ajánlott öt termék mellett melyekre terjedjen ki a korlátozás. (A magyar kormány kitiltott az uniós javaslatban nem szereplő árukat, például a lisztet, mézet és egyes húsféléket is.) A miniszter szerint arról is tárgyalnak, hogyan lehet emelni a százmillió eurós támogatást.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!