Beállt a Wagner-zsoldosok közé a Kreml szóvivőjének a fia

2023. április 23. – 08:23

Másolás

Vágólapra másolva

Még az első nagyobb orosz toborzások idején történt az a blama, hogy Alekszej Navalnij társai átverték a Kreml szóvivőjének, Dimitrij Peszkovnak a fiát. Egy kamu telefonhívással keresték, hogy megkapta-e a behívóját, és mikor fáradna be a toborzásra, mire az ifjú Peszkov hebegve-habogva magyarázkodott, hogy ő egy befolyásos ember fia, rá nem úgy vonatkoznak a szabályok, mint bármelyik másik orosz állampolgárra.

A Meduza írja, hogy Nyikolaj Peszkov a helyi propagandának nyilatkozott, miszerint mindig is be akart igazából vonulni, és az édesapját kérte meg, hogy segítsen neki bejutni a javarészt elítélt bűnözőkből álló Wagner-zsoldosok közé. Az ifjú Peszkov még azt is elmondta, hogy álnéven jelentkezett a szervezetbe, és még kitüntetést is kapott egy sikeres akció miatt. A korábbi telefonbeszélgetésre úgy reagált, hogy már akkor tudta, hogy csatlakozik a Wagnerhez, és szimplán ideges volt az utazás miatt.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!