A bucsai mészárlásról küldött közleményt a budapesti orosz nagykövetség

2023. április 18. – 17:32

Másolás

Vágólapra másolva

A budapesti orosz nagykövetség a bucsai mészárlással kapcsolatos közleményt küldött kedden a Telex szerkesztőségének. A tört magyarsággal megfogalmazott levélben megismételték Oroszország korábban is hangoztatott álláspontját: a tavaly márciusban Kijev környékén történt tömeges gyilkosságokat az „ukránok és a Nyugat által kitalált hamisításnak” nevezik, amelynek szerintük az a célja, hogy „diszkreditálja a különleges katonai hadműveletüket”.

Az orosz nagykövetség szerint „nincs valódi bizonyíték arra, amiről Kijev mindenkit megpróbál meggyőzni. Ugyanakkor az igazság megállapításához szükséges őszinte, pártatlan, független vizsgálat még nem történt meg” – írták.

Közleményükben azt is állítják, hogy: „Közvetlenül a különleges katonai művelet ukrajnai megkezdése után Kijev tárgyalásokat kért, és pozitív választ kapott az orosz féltől. Amikor tavaly március végén Isztambulban az orosz és ukrán tárgyaló felek gyakorlatilag beleegyeztek a Kijev által javasolt rendezési paraméterekbe, pár nappal később Bucsában történt a tragédia. (…) Ennek eredményeként a tervezett megállapodások megszakadtak, és az orosz fegyveres erők akcióit hiteltelenítették.”

Állításuk szerint, amikor az orosz hadsereg Bucsában volt, „a város lakói szabadon mozogtak az utcákon, használták a mobiltelefonos kommunikációt, így lehetőségük volt kapcsolatba lépni rokonaikkal, barátaikkal”.

A bucsai mészárlás az egyik legsúlyosabb háborús bűncselekménye az orosz-ukrán háborúnak. A Kijev melletti település egy hónapig volt megszállás alatt, az orosz csapatok tavaly március végi kivonulása után több száz civil holtteste került elő a feltárt tömegsírokból. A városban elkövetett atrocitások miatt többek között Joe Biden amerikai elnök és több nyugati vezető is háborús bűncselekmények elkövetésével vádolta az oroszokat. Oroszország ugyanakkor tagadja, hogy köze lenne a mészárláshoz, bár még az általa terjesztett videó is az ukrán álláspontot igazolja. Többek között a Deutsche Welle fact-checking részlege is elegendő bizonyítékot talált arra, hogy az orosz fél állítása, miszerint megrendezett esetről van szó, hamis. A Telex tudósítói az elmúlt évben többször is jártak Bucsában, az ott készült riportjaik itt és itt olvashatók el.

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!