A Külügyminisztérium miniszterhelyettese: Ukrajnának és Magyarországnak szorosan együtt kell működnie

2023. április 3. – 20:52

Másolás

Vágólapra másolva

Magyarország intenzíven részt vesz Ukrajna újjáépítésében és a két oroszág közös útja a szoros együttműködés, jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, miután hétfőn Kijevben járt. Magyar felkereste az ukrán főváros közelében található Bucsát is, ahol korábban tömegmészárlás nyomaira bukkantak és a település hatalmas károkat szenvedett a háború korai szakaszában. A helyszínen jártak kollégáink is, riportjukat itt olvashatja.

A város melletti Szinjak településen őszre várhatóan elkészül a mintegy tízmillió euró költségvetésű, többfunkciós önkormányzati szolgáltató központ. A tervek szerint orvosi rendelőt, okmányirodát, postát és rendezvénytermet is építenek majd a magyar kormány támogatásával, az Ökumenikus Segélyszervezet koordinációja mellett.

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (j) és Andrij Galavin atya, a bucsai Szent András-templom papja a Szent Miklós ikon átadásán a Kijev közelében fekvő, hatalmas háborús károkat elszenvedett Bucsában 2023. április 3-án – Fotó: Nemes János / MTI
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára (j) és Andrij Galavin atya, a bucsai Szent András-templom papja a Szent Miklós ikon átadásán a Kijev közelében fekvő, hatalmas háborús károkat elszenvedett Bucsában 2023. április 3-án – Fotó: Nemes János / MTI

Az államtitkár hivatalos programja során egy zahalci óvodaátadáson is részt vett, majd munkamegbeszéléseket folytatott az újjáépítési munkálatokról, Magyarország Ukrajnának nyújtott humanitárius támogatásáról, illetve a hazánkba menekült ukránok helyzetéről.

A látogatás során szintén felmerült a kárpátaljai magyarokat érintő nyelvhasználati és oktatási kérdések szabályozása. Ezekről Magyar Levente elmondta, hogy a 2014-es forradalom után „elindult egy olyanfajta ukrán jogalkotási folyamat, ami eredményezett egy, a kárpátaljai magyarság számára több szempontból sérelmes helyzetet”. Szerinte most eljött az idő egy olyan megoldás kidolgozására, amely a kárpátaljai magyarok, valamint Budapest és Kijev számára egyaránt elfogadható.

Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknek és angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerőseinek!

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!