Zelenszkij nagy hatótávolságú fegyvereket kért az EU-s vezetőktől

2023. március 23. – 18:20

Másolás

Vágólapra másolva

Volodimir Zelenszkij az EU-s vezetők előtt tartott videós bejelentkezésében megismételte korábbi, nagy hatótávolságú fegyverekre vonatkozó kérését. Az ukrán elnök korábban már kérte nyugati szövetségeseitől, hogy küldjenek minél több nagy hatótávolságú fegyvert Ukrajnának.

Az ukrán elnök online jelentkezett be a Brüsszelben tartott csúcstalálkozóra. Zelenszkij egy ismeretlen helyen tartózkodó vonaton ült, ami állítólag közel volt a frontvonalhoz. Beszédében megemlítette, hogy „pusztító” jeleneteknek volt a szemtanúja. Beszámolók szerint az ukrán elnök kifejezetten szenvedélyes beszédet tartott, ami „nagy hatással volt” a 27 EU-s vezetőre. Több forrás szerint olyan tényezőkre figyelmeztette az EU állam- és kormányfőit, amik szerinte meghosszabbíthatják a háborút.

Zelenszkij ide sorolta többek közt a nagy hatótávolságú rakéták szállításának késését, a modern repülőgépek hiányát és a nyugati szankciók gyengeségeit.

Az EU vezetői mostani csúcstalálkozón többek közt az orosz invázióról és Ukrajna helyzetéről is tárgyalnak. Az ukránok lőszereket, elsősorban nagy kaliberű, 155 milliméteres tüzérségi lövedékeket kértek az EU-tól. Válaszul egy háromlépcsős csomag született, amelyről hétfőn a külügyminiszterek már meg is kötötték az elvi egyezséget, így a csúcson egyszerű jóváhagyás várható.

(Guardian)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!