Elkezdődött a hivatalos orosz-kínai csúcs a Kremlben

2023. március 21. – 14:28

Másolás

Vágólapra másolva

Megkezdődött Vlagyimir Putyin orosz és Hszi Csin-ping kínai elnök hivatalos csúcstalálkozója kedden a Kremlben. A tárgyalás most is zárt ajtók mögött zajlik. Hétfőn a két vezető nem hivatalos megbeszélése mintegy négy és fél órán át tartott.

Az Interfax orosz hírügynökség beszámolója szerint Putyin a Nagy Kreml-palota Szent György-termében hivatalos fogadóünnepséget tartott Hszi Csin-ping kínai elnöknek. A két vezető üdvözölte egymást, majd egy zenekar eljátszotta az orosz és a kínai nemzeti himnuszt. Ezután elvonult szűk körű megbeszélést folytatni. Később dokumentumok aláírására is sor kerül, és közös nyilatkozatot is tesznek majd. A keddi program állami vacsorával zárul.

Vlagyimir Putyin orosz elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök az orosz-kínai tárgyalások előtti köszöntő ünnepségen a Kremlben 2023. március 21-én – Fotó: Pavel Byrkin / Sputnik / Reuters
Vlagyimir Putyin orosz elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök az orosz-kínai tárgyalások előtti köszöntő ünnepségen a Kremlben 2023. március 21-én – Fotó: Pavel Byrkin / Sputnik / Reuters

(Interfax, MTI)

Kapcsolódó
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!